Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Kevés marad parlagon

Kovászna évek óta élen jár a megművelt földterületek tekintetében, mutatott rá Könczei Csaba, aki szerint a 83 ezer hektárnyi szántóföldből tavaly alig 117 hektár maradt megműveletlenül, azok is kis nadrágszíj-parcellákból adódnak össze. Hozzátette: az ősszel 27.300 hektárnyi földet műveltek meg, illetve további 12.800 hektár van beültetve évelő növényekkel. Tavaszra tehát mintegy 43.000 hektárnyi szántóföld megművelésére készülnek a gazdák. Könczei elmondta, a február végi fagyos napok nem okoztak károkat az őszi gabonákban vagy a repcében, mivel elegendő hótakaró védte a földeket. Most a gazdák várják a lehetőséget, és várhatóan március végén elkezdődik a tavaszi mezőgazdasági kampány.

 

Ötéves csúcson az infláció

Februárban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal lettek nagyobbak, mint egy évvel korábban ugyanekkor, közölte a statisztikai hivatal, amely szerint leginkább a nem élelmiszer termékek drágultak (6,3%), de az élelmiszerek is 3,8 százalékkal kerültek többe, mint tavaly februárban, a szolgáltatások ára pedig 3 százalékkal emelkedett. A BNR februárban megemelte inflációs előrejelzését, eszerint idén 3,5 százalékos fogyasztói árindex-növekedésre számítanak. A jegybank szerint a megnövekedett fogyasztás miatt jelentősen gyorsult az élelmiszerimport, ez pedig az élelmiszerek drágulásához vezet.

 

Családbarát vállalkozásoknak

A magyar kormány meghirdette a külhoni magyar családok éve első pályázatát, így a rendelkezésre álló 500 millió forintos keretre április 6-ig pályázhatnak azok a magyar tulajdonú vállalkozások, amelyek családbarát munkahelyeket alakítanak ki, családokat segítő szolgáltatásokat nyújtanak, illetve vállalják diákok szakmai képzését vagy pályakezdő fiatalok foglalkoztatását, közölte Potápi Árpád János. A nemzetpolitikai államtitkár szerint a pályázat célja külhoni magyar vállalkozások támogatása a Kárpát-medencei gazdasági térség erősítése érdekében. A megpályázható összeg mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások esetén 3–4,5 millió forint, a nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozásoknál 3–6 millió forint. A felhívás elérhető a www.bgazrt.hu oldalon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük