Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pénz az új cégekbe

Holnap 10 tíz órától interneten be lehet nyújtani a pályázatokat a Startup Nation programra, amely 200 ezer lej vissza nem térítendő összeggel támogatja az idén január 30.-a után alapított cégeket.

 

A kormány ígérete szerint idén tízezer vállalkozást támogatnak, erre a célra 1,7 milliárd lejt különítettek el. A pályázatokat a program csütörtöki indulását követő egy hónapban bármikor be lehet nyújtani, a támogatást nem az iratkozás sorrendjében, hanem az elért pontszámok alapján ítélik oda. Alexandru Petrescu kereskedelmi miniszter elmondta, az elmúlt napokban több ezer potenciális pályázó tesztelhette a Startup Nation applikációt, ezáltal felmérhette pályázási esélyeit, másrészt ezzel tesztelték, hogy működik-e a számítógépes rendszer.

Édler András szerint mintegy 3000-en kapcsolódtak be, ami azt mutatja, hogy nagy az érdeklődés, viszont a tízezer pályázat teljesítéséig van hely, ezért arra biztatja az érdeklődőket, éljenek a lehetőséggel, mert nincs önrész, és a 200 ezer lej elég nagy összeg ahhoz, hogy vállalkozást lehessen építeni belőle.

A Junior Business Club elnöke, Karácsony Zsolt lapunknak elmondta: az általuk szervezett tájékoztató fórumokon sok volt az érdeklődő, de néhányan elbátortalanodtak. A fiatal szakember azoknak ajánlja ezt a pályázatot, akik biztosak abban, hogy vállalkozásuknak lesznek ügyfelei, mert két személyt kell alkalmazni, és rövid idő alatt nyereségessé kell tenni a céget, így nincs idő a kísérletezésre.

Háromszékről több mint 300 vállalkozás pályázhat, azok, amelyeket idén jegyeztek be. A Startup Nation programmal kapcsolatos tájékoztatókat a www.aippimm.ro oldalon találják.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük