Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Esély a termelőknek!

Esély a termelőknek! Gazdaság

Hegyvidéki termék (produs montan) minősítés megszerzésére ösztönzik a háromszéki gazdákat és termelőket, ugyanis ez ingyenesen és viszonylag egyszerűen megszerezhető, viszont hosszú távon gazdasági hasznot hozhat a birtokosának, hívta fel a figyelmet Könczei Csaba.

A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta, a hegyvidéki terméken fel lehet tüntetni a Mezőgazdasági Minisztérium által biztosított logót, amely kiemeli a többi áru közül az adott terméket. Hozzáadott értéket is biztosít, így a vásárlók, amikor az üzletek polcain vagy vásárokban válogatnak, vélhetően előnyben részesítik a minősítéssel rendelkező termékeket, amelyeket a szennyezésmentes környezettel azonosítanak. Könczei Csaba szerint a hegyvidéken gazdálkodók amúgy is rászorulnak a támogatásra, hiszen másoknál zordabb időjárási körülmények között tevékenykednek, általában termésük is később érik be.

A hegyvidéki termék minősítésére vonatkozó 1189-es kormányrendelet ugyan már négy évvel ezelőtt megjelent, de alig egy éve tették közzé az alkalmazási módszertanát, és készült el az egységes jelkép, így a gazdák számára csak mostanság vált elérhetővé a minősítés megszerzése, magyarázta Könczei. Hozzátette: hegyvidéknek számít minden olyan térség és település, amely 600 méterrel a tengerszint felett fekszik. Székelyföld nagy része ebbe a kategóriába tartozik, Kovászna megye 77 százaléka minősül hegyvidéknek, a 45 közigazgatási egység közül csak 11 nincs hegyvidéken: Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Barót városa, valamint Nagyborosnyó, Barátos, Szentkatolna, Kökös, Illyefalva, Uzon, Kézdiszentkereszt és Réty község. A Mezőgazdasági Minisztérium www.madr.ro honlapján tanulmányozható a minősítés megszerzésének feltétele, illetve ugyanott listázzák az összes települést, amelynek gazdái jogosultak erre.

A minősítést minden hegyvidéken élő gazda – termelői engedéllyel rendelkező magánszemély is – megszerezheti, és nem kerül pénzbe, az igénylési iratcsomót is egyszerű összeállítani. A megyei mezőgazdasági igazgatóság által biztosított típuskérés mellett ki kell tölteni egy feladatfüzetet, és meg kell nyitni egy önellenőrzési jegyzőkönyvet. Feltétel, hogy csakis helyben megtermelt terményre igényelhető a minősítés, a feldolgozott élelmiszer esetében a feldolgozásnak is helyben kell történnie, a mézre akkor adják meg, ha a méhek hegyvidéken gyűjtöttek. A mezőgazdasági igazgatóság szakemberei ellenőrzik, hogy a termék valóban hegyvidéki, majd továbbítják az iratcsomót a Vatra Dornán létrehozott Hegyvidéki Ügynökséghez. A minősítés megszerzésének procedúrája egy hónap alatt lezajlik, mondta Könczei Csaba, Kovászna megyében eddig két bodzavidéki gazda szerezte meg, és további három kérés van feldolgozás alatt.

Cristea Ioan állattenyésztő lapunk érdeklődésére elmondta: közel egy éve szerezte meg a hegyvidéki termék minősítést, mivel úgy véli, minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy az általa előállított jó minőségű tejtermékeket kiemelje a sokszor olcsó, de silány minőségű árú közül. A bodzavidéki gazda több általa előállított sajtféleségre, ordára, újabban pedig mozzarellára igényelt hegyvidéki termék minősítést.

Számára az is a program hozadéka, hogy fia 12 év után hazatért Olaszországból, sajtkészítő berendezéseket és mozzarella recepteket hozott magával, és próbálja itthon megalapozni életét. „Amióta használjuk ezt a jelképet meglendültek eladásaink. A vásárlóknak feltűnik a termékeinken látható logó, nagy szemet meresztenek rá, és érdeklődnek. Ilyenkor van esélyünk elmondani, hogy hol és hogyan készülnek ezek a termékek, és hogy bizalommal lehet fogyasztani azokat”, mondta Cristea Ioan, aki szerint legutóbb a sepsiszentgyörgyi AgroFest-en elkapkodták sajtkészítményeit. A bodzavidéki gazda szerint a minősítés ugyan bizalmat sugall, de tapasztalata szerint még mindig nehézséget jelent termékeivel betörni az üzletek polcaira. Ugyanakkor minden hegyvidéken élő gazdának ajánlja, hogy szerezzék meg a minősítést, mert az gazdasági előnyökkel is járhat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük