Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cégalapításra ösztönöznek

A háromszéki vállalkozói társadalom is nagy reményekkel tekint a kormány által meghirdetett Startup Nation Románia programra, amely 200 ezer lej vissza nem térítendő összeggel finanszírozza a kezdő cégeket.

Édler András lapunknak elmondta: jelenleg a program tervezése zajlik, emiatt folyamatosan változnak az értékelési feltételek, így az érdeklődőknek érdemes követniük a kis- és közepes vállalkozásokért felelős minisztérium honlapját (http://www.aippimm.ro/).

A Startup Nation Románia keretében óriási a támogatásban részesülők száma, hiszen a kormány vállalta, hogy 2020-ig évente 10 000 céget finanszíroz legtöbb 200 000 lejjel, cserébe vállalniuk kell, hogy három évig legalább 2 személyt teljes munkaidőben foglalkoztatnak. Édler András azt tanácsolja az érdeklődőknek, hogy olyan vállalkozást indítsanak, amilyen területen van már jártasságuk. Meglátása szerint törvényes az is, ha egy vállalkozó már működő cégének egyik ágazatát leválasztja, bejegyez egy új céget, és olyan technológiák beszerzésére pályázik, amikre szüksége lett volna, de nem volt meg rá a pénze.

A pontos tervezéshez szükség van még az értékelőrácsra, amit az elmúlt időszakban folyamatosan változtattak. Fontos, hogy kizárólag az elért pontszámot veszik alapul, a lehetséges 100 pontból legalább 50-et kell teljesíteni. A program május 2-án indul, a szakminisztérium honlapján, hét napig online lehet benyújtani a pályázatokat. Bekerült az is, hogy az alkalmazottak fizetése 3–6 hónapig elszámolható, a bérleti költségeket 12 hónapig fedezik, de az áfa nem elszámolható. Az összeg 60 százalékát technológia vásárlásra kell költeni, de ebbe beletartozik a software vásárlása is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük