Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A kiskanál stílus

A kiskanál stílus Gazdaság

A sepsiszentgyörgyi Horváth Orsolya, vagy ahogyan gasztroblogja alapján sokan ismerik: Kiskanál Orsi példája figyelemre méltó. Hogyan lehet egy kislánykori álmot, tanulással, kitartással és munkával megvalósítani?

Orsit 16 éves korában varázsolták el az édes ízek, és ő maga is elkezdett kísérletezni, újragondolt hagyományos süteményeket és alkotott újakat, amelyek receptjeit és fényképeit megosztotta a Kiskanál nevű gasztroblogján. Ezzel rövid idő alatt népszerű lett az erdélyi és magyarországi olvasók körében, és az innen érkező pozitív visszajelzések meggyőzték, érdemes ezzel foglalkoznia.

Sok háromszéki fiatalhoz hasonlóan Horváth Orsi is engedett a csábításnak, és külföldre költözött. Az addig önképző cukrász Budapesten elvégzett egy szakirányú tanfolyamot, és összeismerkedett későbbi párjával, Kereskényi Áronnal, akivel elkezdődött világjárásuk. Előbb Hollandiában próbáltak szerencsét, ahol Orsinak alkalma nyílt több étteremben cukrászként dolgozni, megismerkedni modern technológiákkal, és ott tanulta meg a jó minőségű alapanyagok használatának fontosságát is. Hollandiából Görögországba költöztek át, majd 2015-ben hazatértek, mert volt egy álmuk, hogy saját cukrászati vállalkozást indítanak, amit szinte nulla tőkével sikerült megvalósítaniuk.

Horváth Orsival és Kereskényi Áronnal a sepsiszentgyörgyi Szemerja negyedben, a Stadion utcai Orka cukrászdában beszélgettünk a helyiség egyetlen asztala mellett, miközben folyamatosan nyílt az ajtó, és a vendégek vitték a látványos és ízletes kézműves süteményeket, újdonságok iránt érdeklődtek, vagy éppen a saját ízlésüknek megfelelő tortát rendeltek. Orsi elmondta, cukrászdájukban nincs állandó termékskála, folyamatos a változás, de a polcon tartják azokat a süteményeket, amelyeket nagyon kedvel az egyre bővülő ügyfélkörük, illetve rendszeresen bekerülnek új alkotások is.

Sikerült kialakítani a saját, ún. kiskanál stílust, mondta Orsi, akinek célja, hogy formálja a sepsiszentgyörgyiek ízlésvilágát is, de elmondása szerint kompromisszumokat is kell kötni, mivel a háromszékiek nehezebben szoknak rá az újra. Éppen ezért kínálatukban megtalálhatók hagyományos sütemények is, persze, azok is némileg újragondolva formailag és tartalmilag. Eddigi tapasztalatai pozitívak, például a sepsiszentgyörgyiek két évvel ezelőtt még idegenkedtek a sajttortától, ma már sokan igénylik ezt az ínyencséget. Amiben viszont nem kötnek kompromisszumot, az az alapanyagok minősége: csak igazi vajjal, tejszínnel és csokoládéval dolgoznak, készítményeik teljesen adalékmentesek.

Áron elmondta, néhány évvel ezelőtt úgy látták, Romániában is elindult egy gasztroforradalom, amely több ponton is tetten érhető, így felkapott lett a street food, megjelentek a food truck-ek, és elkezdtek megjelenni a kézműves cukrászdák, ezért gondolták úgy, hogy most az ideje saját termékekkel vállalkozást indítani. Sepsiszentgyörgyre való hazaköltözésükkor kevés indulótőkéből hozták létre cukrászműhelyüket, amely sepsiszentgyörgyi, brassói, csíkszeredai, bálványosi, rozsnyói, bukaresti és botoșani-i cukrászatoknak és éttermeknek, fánkozóknak és szállodáknak készít termékeket, de termékfejlesztéssel is foglalkoznak, Orsi nevéhez fűződik a térség több cukrászdájának termékskálája.

Saját termékeikkel először a sepsiszentgyörgyi havi vásárokon jelentek meg, majd kialakították az Orka márkanevet és designt. Idén, amikor kezdték kinőni az első cukrászlaborjukat a Szemerja negyedbe, az ANL-s tömbházakkal szembe költöztek, és itt fogalmazódott meg, hogy az előtérben egy bemutató-cukrászdát is létrehoznak. A cukrászdában kínált friss sütemények mellett vannak csomagolt termékeik is, mint brownie, csilis vörösáfonya, tejkaramella, snowball cookie, illetve saját lekvárskálájuk hatféle ízesítésben, amelyeket a Bertis üzletláncban az Orka standokon lehet megtalálni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük