Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A helyiek nem boldogak

A helyiek nem boldogak Gazdaság

A Székelyföldre látogató turistáknak kuriózumot jelentenek a településekre bejáró medvék. Tapasztalatok szerint idén nyáron az idegenforgalom szempontjából pozitív hozadéka volt a „medveinváziónak”, így a Bálványosra vagy Tusnádfürdőre látogatók rendszeres szórakozása, hogy összegyűlnek azokon a helyeken, ahol menetrendszerűen megjelenik a nagyvad és fényképezik, videózzák a kukázó medvéket.

 

Daragus Attila, Torja község polgármestere, az ANTREC faluturisztikai szövetség háromszéki elnöke szerint a Bálványosra látogató nyaralók számára élményt jelent a medve jelenléte, a turisták alig várják, hogy felbukkanjon a nagyvad. Az elöljáró azonban mindenkit óvatosságra int, kéri, hogy ne közelítsenek a kiszámíthatatlan állathoz, vagy ha az erdőben sétálnak, próbáljanak hangoskodni, hogy a vad időben ki tudjon térni a turisták útjából. Daragus rámutatott, hogy a helybélieknek rengeteg bosszúságot okoz a medvék jelenléte, hiszen letépik a szemeteskukákat, feltörik az autókat, bejárnak a nyaralók udvarába, esetenként a házakba is betörnek. Mivel „édesszájú”, ezért akár egy eldobott fagyispapír is vonzó lehet a számára.

A torjai polgármester szerint az jelentene megoldást, ha az erdőben etetőket és medveleseket alakítanának ki, hiszen az élelemmel a medveleshez szoktatott vadak óramű pontossággal érkeznek, felkínálva magukat a turisták fényképezőgépeinek. A turisztikai szakember szerint idén megnövekedett a Bálványosra látogató magyarországi turisták száma is, ebben a hónapban viszont már inkább hazai, illetve helybéli vendégekre számítanak, hiszen tapasztalatok szerint a nagy gyárak augusztusban, egyszerre adnak szabadságot az alkalmazottaik számára és sokan lakóhelyük közelében vakációznak.

Tusnádfürdő polgármestere, Albert Tibor is arról számolt be, hogy a településre látogató turisták számára vonzó tényező a medvék jelenléte. Az elöljáró tapasztalata szerint a nyaralók már tudják, mikor és hol várható a medvejárás, ezeken a helyeken összegyűlnek és fényképezkednek. A polgármester szerint a helyieknek sok bosszúságot okoz a medvék jelenléte és az is, hogy a turisták szándékosan nyitva hagyják a szemetes kukákat vagy ételt hagynak kint, hogy rájárjon a medve. Albert Tibor szerint a Tusnádfürdőre bejáró medvék közül eddig három egyedet elszállítottak, és további három vad elvitelére kaptak jóváhagyást, hiszen állandó annak veszélye, hogy emberre támadnak. Tusnádfürdő polgármestere egyébként elégedett az idei vendégforgalommal, amelyhez hozzájárult a kánikula, amely miatt sokan választották a helyvidéki üdülőhelyet.

Kovászna megye tanácsának alelnöke, Grüman Róbert szerint a térség turizmusának alakításában nem első számú szempont a medve jelenlétének kihasználása. Ugyanakkor meglátása szerint nem jellemző, hogy a vendégek kimondottan a medvék miatt látogattak volna Háromszékre, viszont nem is ijesztette el a turistákat a településekre bejáró nagyvad. Székelyföld tehát nemcsak a gyönyörű erdők, hegyek és fürdőhelyek miatt lehet vonzó a turisták számára, hanem azért is, mert itt nagy eséllyel láthatnak medvét is. Közép-Európa legnagyobb medvepopulációja ugyanis ebben a térségben él. Jó lenne viszont, ha ezt a turisták szervezett keretek között tehetnék, hiszen ismert a mondás: a medve nem játék!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük