Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Növelte forgalmát a Nexxon és a Bertis
Az elmúlt esztendőben növelni tudta forgalmát a kézdivásárhelyi gumiabroncs-forgalmazó cég, a Nexxon, írja a Ziarul Financiar. A gazdasági napilap a pénzügyminisztérium adataira hivatkozva közölte, hogy a háromszéki vállalkozás tavaly 153,8 millió lejes forgalmat bonyolított le, ez 18,5 százalékkal több, mint 2016-ban. Tavaly a Nexxon 5,2 millió nettó profitot termelt, 20 százalékkal többet, mint 2016-ban. A cég 2017-ben átlagban 223 alkalmazottat foglalkoztatott. Hasonlóképpen növekedett tavaly a hús­iparban, élelmiszer-kereskedelemben és közétkeztetésben tevékenykedő működő Bertis. A sepsiszentgyörgyi cégcsoport tavaly több mint 175 millió lejes forgalmat bonyolított le, ami 18 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. A cégcsoport 4,5 millió lejes profitot termelt, valamivel kevesebbet, mint 2016-ban. A Bertisnek tavaly átlagban 571 alkalmazottja volt. <<

Péntekig lehet visszaigényelni az autóbejegyzési illetéket
Még három napjuk van a gépkocsi-tulajdonosoknak arra, hogy visszaigényeljék az államtól a korábban befizetett autóregisztrációs adót. A járműtulajdonosok az összegek visszatérítését 2018. augusztus 31-éig kérvényezhetik az Országos Adóhatóság (ANAF) kirendeltségeinél. A visszaigénylésekor nem szükséges felmutatni a gépjármű törzskönyvét és a forgalmi engedélyt, ugyanis az adóhatóság adatbázisában vagy más, számukra hozzáférhető rendszerben minden szükséges információ megtalálható, így helyben ellenőrizhetik azokat. <<

Hamarosan startol a Start-up Nation program
A tavalyinál egyszerűbb lesz pályázni a Start-up Nation elnevezésű programra, amelynek keretében 200 ezer lej vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal vállalkozók. Eddig 8444 finanszírozási szerződést írtak alá, és mintegy 6500-an kapták meg a támogatást. Az idei Start-up Nation pályázat ősszel rajtol. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük