Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Támogatás juhtartóknak

Támogatást nyújt a kormány a gyapjú értékesítésére, ezzel próbálják ösztönözni az eladást. Az értékesített gyapjú kilogrammja után egy lejt kapnak a gazdák, emellett gyapjúbegyűjtők és feldolgozók létesítését is segítik.

Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, a mezőgazdasági minisztérium azért döntött a de minimis támogatás bevezetése mellett, mert a valamikor igen fontos árunak számító gyapjút a gazdák többsége ma már inkább elégeti, mert nehézkes az értékesítése. A támogatást minden juhtartó gazda kérheti – természetes vagy jogi személy –, akinek az állatai szerepelnek az állategészségügyi nyilvántartásban, a gyapjút ez év július 17. és jövő év július 1. között értékesíti, ezt számlával vagy a termelési könyvvel igazolni is tudja.

A gazdák augusztus 30-ig nyújthatják be a kérést a mezőgazdasági igazgatóságon, csatolniuk kell a személyi igazolványuk másolatát, a cégbejegyzési dokumentumot, ha jogi személyként tevékenykednek, folyószámla vagy kincstári számlaszámot, a helyi állatorvos által kiállított, az állományra vonatkozó igazolást, és egy nyilatkozatot, részletezte Könczei Csaba.

Fontos, hogy reális állatlétszámot és gyapjúmennyiséget írjanak be a kérésbe, mert a támogatást az utólag benyújtott elszámolás alapján fizetik ki. Kovászna megyéből eddig 122 juhtartó igényelte a gyapjúértékesítés után folyósított, kilogrammonként 1 lejes támogatást, de a Mezőgazdasági Igazgatóság számításai szerint a hónap végéig 253 potenciális kérelmező lehet Háromszéken, akik összesen 81.736 kilogramm gyapjút tudnának értékesíteni.

A támogatási rendszer buktatója, hogy felvásárlókat kell találni, ezzel foglalkozó vállalkozás pedig országos szinten is kevés van. Jelenleg a gazdáknak nincs semmi hasznuk a gyapjúból, a felvásárlási ár annyira alacsony, hogy épp csak a nyírás költségeit fedezi.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. szeptember 6., 13:12
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Meg szeretnem kerdezni az illetekes szerveket jelen esetben a Szentkatolnai es Csernatoni polgarmesteri hivatalt hogy mikor all mar a talpara es megszunteti a juhok legelteteset a magaszemelyek teruletein es mikor all szandekaban folszamolni a mezei szarkak tevekenyseget ugyanis mindenutt alkalmaztak helyi rendort de sajnos rendor van de REND AZ NINCSEN es nem is ugy latszik hogy AKKARNAK RENDET CSINALNI