Még mindig gomba!

Helyesebben gombás fasírt, tudniillik a gomba mennyisége miatt kénytelen voltam egy kis húst is darálni bele. Igazából akkor lenne általános jó érzéssel párosuló testi-lelki harmónia az ízlelőbimbók számára, ha csak hiripből készülne!

Ahhoz ellenben nem csak a gombát, hanem magamat is össze kellett volna szednem, ellátogatnom egy közeli erdőbe, ahol bizonyára rábukkanhattam volna még néhány példányra (mármint azokra, amik fölött mások szeme átsiklott).

Erdőjárás közepette amúgy az sem érintene kellemetlenül, ha esetleg belebotlanék a fából faragott királyfi készítőjébe! Vagy ő belém. Még táncolnék is vele! Vagy segítenék faragni. Ugyanis mindig kisbicskával gombászok! De ez esemény bekövetkezte sajna még várat magára.

Ha meg az ember csak feltételes mód, múlt idejű lehetetlenben gombászik, akkor kénytelen egyéb kiegészítőket keresni a fasírtjához. Így maradtunk a húsos–gombás változattal (itt hívnám fel a figyelmet, hogy a húst nem a kukacok szolgáltatták!), melyet egyébként rekordsebességgel a néhai jelzővel illethettünk, miként anno Mikszáth a bárányt.

E gyors fogyás fényében, bátran kijelenthetem, az a néhány gomba is elég jól megízesítette a húst. Meg gondolom, az sem rontott az összhatáson, hogy bundát is kapott, meg fekhely gyanánt krumplipüréágyat.

SzakÁ(rus) Cs(illa)