Fekete-erdő– folytatás –

Fekete-erdő persze nem csak Németországban van, sűrűn akad errefelé is, és mondhatni, pont azért fekete, mert olyan sűrű. Minap meg is tapasztaltam, midőn néhány szabad órám támadván, botor módon bízván a szeptember végi csalóka napsugárban, arrafelé vettem az irányt.

Gondoltam, illendő módon búcsút intek az erdei sétáknak, vadvirágoknak, gombáknak, meg mindenféle erdei lényeknek. Kis kirándulásom végül is nem úgy sült el, ahogy terveztem, a széllábú, deres ősz oly sebesen falta a napsugaras perceket (Kányádi Sándor után, szabadon), hogy mire kettőt fordultam, már térdig érő felhőhomályban találtam magam, mely némi jeges áldást is zuhintott a nyakamba. A fekete erdő egy darabig még nyújtott némi menedéket, de mihelyt kievickéltem belőle, mintha lefagyott rajzszegekkel dobáltak volna, akár fakírágyon is fekhettem volna, egy havas hegy tetején.

Minden jó, ha a vége jó, szerencsés hazatérésemet egy nem túl minimalista fekete-erdő tortával ünnepeltem, melyben igencsak túltengett a fekete csoki. Mely olvadt formájában ugyancsak megégette a kissé megmerevedett, fagyos ujjaim, de ezen élményekben és érzésekben bővelkedő nap végén megdermedvén, igencsak kellemes perceket szerzett.

SzakÁ(rus) Cs(illa)