Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zsili mesél

Nagy Krisztina színes egyéniség, és nemcsak megjelenésében, hanem kreativitásában is megmutatkozik ez a sokszínűség: rajzol, fest, varr, és tavaly megjelent első meséskötete Zsili mesél címmel. Tudni kell, hogy Zsili a tündérek közül az egyetlen, aki szemmel tartja a világ összes gyerekét, s itt Erdélyben is rengeteg csodálatos dologgal találkozott. Ezek közül hetet vetett papírra, és osztott meg az olvasókkal. Azért hetet, hogy jusson egy a hét minden napjára. A meséskönyv írójával az alkotásról, a tervekről beszélgettem.

 Nagy Krisztina Budapesten született 53 évvel ezelőtt, 20 évig dolgozott a Magyar Televízióban, 12 évvel ezelőtt lett sepsiszentgyörgyi lakos.
– Tanár szerettem volna lenni, de abban az időben, az „átkosban” már előre tudni lehetett, kiket fognak felvenni a főiskolákra, én mint anyai ágról sváb, az esélytelenek közé tartoztam. Apám együtt pecázott az akkor még Magyar Televízió Külpolitikai Osztály főgyártásvezetőjével, és így kerültem be lóti-futinak a „kiváltságosok házába”. Ott pont 20 évig dolgoztam, az évek alatt egyre jobb pozíciókban, az utolsó 15 évben már rendezhettem, szerkeszthettem, és riportokat készíthettem különböző műsorokban. Mi hozott Sepsiszentgyörgyre? Hát a szerelem! Pesten ismerkedtem meg a párommal, aki épp egy neves zenekarban zenélt. Mindkettőnk életé­ben elérkezett az a pont, hogy besokalltunk a különböző élethelyzetektől, és ő visszatért a gyökereihez, én meg, viccesen persze, be lettem dobva a mélyvízbe – meséli Krisztina, akit a háromszékiek főképp művelődésszervezőként ismernek.
Verseket ír, gyerekfoglalkozásokat tart, rajzol, fest, varr, egyszóval alkot.
– Mivel magam is egy nagy gyerek vagyok, például betegesen gyűjtök „mindent, ami cuki” plüssben, kerámiában stb., és sajnos az élet úgy hozta, hogy nem válhattam szülővé, imádom a gyerkőcöket, ezért elkezdtek kattogni a fogaskerekeim ott belül. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy elég kreatív ember vagyok, így meg is tudom valósítani az ötleteimet. A legbüszkébb azért a „Játékok a múltból” foglalkozásra vagyok. Ez a projekt a híres flamand festő, Pieter Brueghel játszó gyermekeket ábrázoló festményére alapozva, korabeli ruhákban megjelenő játékvezetőkkel, régi, egyszerű és mégis nagyszerű szórakoztató játékokat elevenít fel – magyarázza.
Krisztinát egy diáklány rajza késztette meseírásra.
– Néhány rajzomat sokszorosíttattam egy nyomtatással foglalkozó boltban, Juditka, aki ott dolgozik, megmutatta a kislánya rajzát véleményezésre. Abban a pillanatban megragadott a zsenialitása, hazavittem, és egy óra alatt megírtam életem első meséjét, a Buba és Blökit. Tehát bátran kijelenthetem, hogy ezeket a meséket Imre Szendének köszönhetem, aki a maga, akkor 13 évével, tussal alkotott egy kislányt, aki előtt egy borzos kutyus ül, ami ennyire megragadta a fantáziámat. Azonnal elküldtem Szendének és az édesanyjának, s az összes olyan ismerősömnek, akiknek az őszinte véleményére nagyon adok, és meglepődtem, hogy mennyire jó volt a fogadtatás – meséli Krisztina.
Mivel egy mese nem mese, leült a számítógép elé, és megírt egy könyvre valót.
– Sokat hallottam az ihletről és az úgymond múzsákról, és valóban, a mesék írása csak úgy jött, mintha diktálta volna valaki. Jó, a történetek nagyjából velem estek meg, de számomra a mai napig felfoghatatlan, hogy nem kellett törni a fejem, hogy most hogyan tovább, csak írtam, és írtam. A kritikusok biztosan felsorolhatnak egy csomó hibát bennük, de ezek a mesék a lelkemből íródtak. Magam úgy vagyok, hogy mindenkit becsülök azért, ha valamit tesz és alkot, függetlenül attól, hogy szerintem lehettek volna jobbak és szebbek. A lényeg, hogy azokat a gyerekeket, szülőket és pedagógusokat, akik olvasták a könyvet, megérintették a mesék – tette hozzá.
A történetek nem az egész kicsiknek szólnak, inkább a kisiskolásoknak.
– Mivel imádom az állatokat, a zöme a gyerekek hozzájuk fűződő viszonyát meséli el. Nem sárkányos, hableányos, bár egy tündéres azért van, Zsili és testvérei, akiket babák formájában varrogatok éppen. Tudom, elcsépeltnek hangzik, de attól még igaz, hogy a fiatalok már nem olvasnak. Pedig a fantáziánkat az fejleszti, attól tudunk sokkal kreatívabbakká válni. A filmek készen adják a szereplőket, a tájat és mindent. De mikor olvasol, el kell képzelned. Ez szerintem hatványozottan igaz a mesékre. Már mocorognak bennem az újabb mesehősök, remélem, hamarosan ki tudom nyitni azt a „kaput”, hogy kiléphessenek – mondta Krisztina.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük