Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zágoni mazsorett vallomása

Zágoni mazsorett vallomása Cseperedő

Elekes Bernadett 11. osztályos tanuló a zágoni Szivárvány mazsorett csoport oszlopos tagja. A kezdetekről és a tánc fontosságáról osztja meg gondolatait az olvasókkal.

Olyan, mintha most lett volna, mikor lázasan vártam a megmérettetést, hogy bekerüljek a mazsorettek közé. Nem tudtam még akkor a szó jelentését, és azzal sem számoltam, milyen kötelezettséggel jár. Sokan jelentkeztünk a csoportba, ami egyben egy kihívás is volt, hisz be kellett mutassuk tánctudásunkat. Megalakult a csoport, ami a zágoni Szivárvány mazsorett nevet kapta. A kitartó munka meghozta gyümölcsét, tudásunk napról-napra fejlődött. Bár mind egy faluból származtunk, mégis új barátságok alakultak ki. Ahogy ismerkedtem a többiekkel, úgy került közel hozzám a tánc. A sok próba és munka mellett a játékra is jutott idő. Számos előadásunk volt a faluban, itthon és külföldön, egy remek csapattá formálódtunk a kilenc év alatt. Sikerünket Horváth Zita tanárnőnek köszönhetjük, aki nevelt és tanított minket. Kimeríthetetlen ötleteinek és kitartásának köszönhetően maradt fent, illetve bővült a csoport, jelenleg két utánpótlás csapat is van. Számomra e kilenc év tartalmas és felejthetetlen volt. A táncnak közösségformáló ereje van. Ahogy Leila Sales írta: „Hogy tudna bárki is utálni bárkit, amikor ott vagyunk együtt és ugyanarra a számra táncolunk? A tánctéren mind összetartozunk.”
Elekes Bernadett, táncos, 11. osztályos diák

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük