Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Utazás” a Föld körül

„Utazás” a Föld körül Cseperedő

Kitűnő eredményeket értek el a zabolai nyolcadik osztályos diákok a 16. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny megyei fordulóján. Antal Teofil és Harai Tamás tovább jutottak az országos megmérettetésre, melyet március 17-én Marosvásárhely, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban szerveznek meg, míg Kovács Anna Andrea dicséretben részesült. A versenyről, a felkészülésről, továbbtanulási terveikről beszélgettem a végzős gimnazistákkal és felkészítő tanárukkal, Varga Évával.

 

Antal Teofil tavaly is részt vett a Teleki Pál földrajzversenyen, s egészen a nemzetközi szakaszig jutott el. Abban bízik, hogy idén is sikerül helyt állnia, és jó eredményt elérnie. Meglátása szerint a korábbi versenyeken szerzett tapasztalata segítette a fejlődésben, motiválta a tanulásban.

 

„Mindig is érdekelt, mi történik körülöttem”

 

– Ötödik osztályos koromban vettem részt az első, Terra nevet viselő földrajzversenyen. Sajnálatos módon, nem jutottam be az országos fordulóra, de attól a pillanattól kezdve tanultam a leckéből, és egyre több időt és energiát fektettem belé e gyönyörű tantárgy tanulásába, ami végül meghozta a gyümölcsét. A következő megmérettetéseken egyre jobban teljesítettem – magyarázta Teofil.

Az eredmények mögött rengeteg tanulás és gyakorlás van.

– Mind a hárman szeretünk tanulni, és eredményeinkből is látszik, hogy nem sajnáltunk időt és energiát fektetni belé. A tanulásban hatalmas segítséget nyújtott kedves felkészítő tanárunk, Varga Éva, neki köszönhetjük a legtöbbet, hiszen ő adott értelmet és célt annak az útnak, melyen járunk. Nagyon köszönjük, hogy időt nem sajnálva, tanácsaival és buzdításával most itt tartunk – tette hozzá.

Meglátása szerint minden tantárgynak megvan a maga sajátossága és szépsége, de őt a földrajz ragadta magával.

– Mindig is érdekelt, hogy mi történik körülöttem, mi miért van. Rengeteg kérdés merült fel bennem, amikre választ kerestem, és a földrajzban megtaláltam, ezért is szeretem – hangsúlyozta.

A kedvenc tantárgya a földrajz mellett a történelem. Szabadidejében olvas, barantázik, videojátékozik. Tanulmányait a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban szeretné tovább folytatni természettudományi szakon. Még nem tudja, hogy milyen szakmát választ magának, de abban biztos, hogy bárhová is sodorja a sors, mindig helyt fog állni.

 

Szerteágazó és nem unalmas

 

Kovács Anna Andrea tavaly is részt vett a Teleki Pál-földrajzverseny megyei szakaszán, ahol szintén ötödik helyezést ért el, és dicséretben részesült.

– Földrajzból nem gyakorlok túl sokat. Az iskolában leadott leckéket szoktam megtanulni. Esetleg néha rákeresek bizonyos dolgokra a világhálón, ami földrajzzal kapcsolatos. A földrajznak az a szépsége, hogy nagyon szerteágazó, nem unalmas, és ebben nagy szerepe van a tanárnő tanítási módszerének – magyarázta Kovács Anna Andrea.

A kedvenc tantárgya az angol, a nyelvtanuláshoz az internetet használja.

– Ez az egyetlen tantárgy, amivel minden nap foglalkozom. Persze nem úgy, hogy az angol nyelvtan könyvet bújom, és tanulom a szabályokat, hanem híreket olvasok vagy sorozatot nézek, persze ezt mind angolul. Ha szebb az idő, akkor elmegyek kerékpározni vagy a barátaimmal sétálni. Régebben néptáncoltam, de azt már meguntam – tette hozzá.

Tanulmányait a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum filológia szakán szeretné folytatni. Jelenleg menedzser vagy angoltanárnő szeretne lenni, de biztos benne, hogy ez még változni fog.

 

Unalmában az atlaszt olvasgatja

 

Harai Tamás elérte a kitűzött célját, a Teleki Pál-földrajzverseny második helyezése teljesítette saját elvárását.

– Ötödiktől rendszeresen részt vettem a Terra földrajzversenyen, illetve már tavaly ringbe szálltam a megye többi diákjával a Teleki Pál -öldrajzversenyen, ahonnan harmadik helyezettként jutottam tovább a Csíkszeredában megrendezett országos vetélkedőre, ahol a nyolcadik díjat sikerült bezsebelnem. Idén már biztos kijutási lehetőséget kaptam a második helyezésemmel az országos megmérettetésre. A tanárnő mindvégig mellettünk állt, és ösztönzött, hogy minél többet tudjunk kihozni az adottságainkból, persze ez sok tanulással és felkészüléssel járt – magyarázta.

A földrajz iránti szeretete kiskorában abban nyilvánult meg, hogy memorizálta az országok zászlóit, amikor megtanult olvasni, egy csodálatos világ bontakozott ki előtte.

– Elém tárult a térképek sokasága, melyeken több ezer érdekes elnevezés volt megtalálható. Sokszor fordult már elő, hogy unalmamban fogtam egy atlaszt, és elkezdtem tanulmányozni a benne levő térképeket. A földrajzot mondhatni, hogy a kezdetek óta szeretem, mert fontosnak tartom, hogy ismerjük a körülöttünk levő világot, illetve egyben egy érdekfeszítő tantárgynak is tartom, és mára az életem egyik fontos tényezője – mondta.

Szabadidejét olvasással, sportolással tölti, vagy internetezik. Tanulmányait a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum természettudományok szakán szeretném folytatni.

– Még tényleges terveim nincsenek a távoli jövőre nézve, de szóba jöhet, hogy geológus, földrajztanár, zoológus, esetleg diplomata legyek. Sokak szerint a diplomata szakma távol áll a földrajztól, de szerintem eléggé közel áll, mert így betekintést nyerhetünk egy adott ország kultúrájába, és a diplomata szakma által a Föld számos pontjára eljuthatunk – összegezte.

 

Csak szórakoztatóan érdekes

 

Mindannyian fontosnak tartják a versenyeken való részvételt, ahol kipróbálhatják magukat, felmérhetik, bővíthetik tudásukat, s hozzászokhatnak a vizsgakörülményekhez. Az optimizmus, az önbizalom elengedhetetlen kellék.

Teofil kedvenc országa Franciaország, mert az idők során rengeteg új dolgot adott a világnak, főleg művészeti téren. Andrea az örmény kultúra szerelmese, s bízik benne, hogy egyszer majd sikerül eljutnia Örményországba. Tamás Izlandot kedveli, mivel ez a szigetország annyi különleges jelenséget, látnivalót rejt magában, hogy egy egész életet lehetne szentelni ezeknek a felkutatására, de legszívesebben Svájcban élne. „Ez az ország Európa szívében van, mégis olyan mintha egy külön világ lenne. Itt több nép békésen és jól él, a táj gyönyörű és a csokik finomak” teszi hozzá Tamás.

Varga Éva 32 éve van a pedagógusi pályán, ebből harmincat szülőfalujában, Zabolán tanított.

– A földrajz szórakoztatóan érdekes, kíváncsiságot felkeltő tantárgy, és ha a valóságban nem jutsz el más országokba, más kultúrák helyszínére, a földrajz elrepíthet a világ minden sarkába. Utazhatsz a világűrben, megmászhatod az Everestet, eltűnhetsz a Marianna-árokban, meghódíthatod Antarktiszt, olyan világot teremthetsz magadnak képzeletben, amilyent éppen akarsz. És ez csodálatos – magyarázta.

A Teleki Pál-földrajzversenyre való felkészülés sok munkát és kitartást igényel, hiszen a sok ismeretet rendszerezni kell, majd gyakorlatba ültetni.

– Én csak utat mutatok, a többi az ő feladatuk. Néha Facebookon küldöm az értesítést, hogy nézzenek bizonyos információk után, a válaszuk mindig rövid: rendben. Vakációban is igyekeztek eleget tenni a kihívásoknak. Ha igazán belülről jön a késztetés, akkor könnyebben megy a tanulás – mondta.

Véleménye szerint szükség van a megmérettetésekre, így a versenyző tudja, hogy a jók között vannak jobbak és legjobbak. Az elért sikerek, eredmények önbizalmat adnak és buzdítást jelentenek.

– Én is együtt izgulok tanítványaimmal és nagyon boldog vagyok. Igen, sikerült, ez nagyon jó érzés. Már évek óta részt veszünk földrajzversenyeken. Voltak jó eredményeink is. Tamás szerint évek óta benne vagyunk a megyei top tízben. Az élvonalba az utóbbi két évben kerültünk. Talán kimondhatom, Teofil és Tamás a földrajz szerelmese. Ez pedig nagyon jó – véli a pedagógus.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük