Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tiszta Forrásból népdalvetélkedő

Tiszta Forrásból népdalvetélkedő Cseperedő

Idén is a megyeszékhelyi Plugor Sándor Művészeti Líceum adott otthont a XVI. Tiszta Forrás Népdalvetélkedőnek, a rangos rendezvényen közel 200 gyerek vett részt Háromszékről és a szomszédos megyékből.

Az Eufónia Kulturális Egyesület által 2002-ben kezdeményezett, és azóta évente megszervezett vetélkedő célja a székelyföldi népi énekes hagyományok megőrzése, ápolása, népszerűsítése és művelése, a tehetséges fiatalok felkarolása, pártolása, a fiatal korosztály ízlésének és identitástudatának fejlesztése. Sikertörténetről van szó, hiszen évről évre egyre több kis- és nagydiák nevez be a dalos megmérettetésre. Tavaly 150-en, idén már közel 200-an voltak jelen, nem csak Háromszékről, hanem a környező megyék egyes településeiről is érkeztek népdallal feltarisznyált, népviseletbe öltözött fiatalok.

– Örömmel tapasztaltuk, hogy egyre többen és egyre magasabb színvonalú teljesítménnyel jelentkeznek, komolyan veszik a felkészülést, és eredeti repertoárra, előadásmódra törekednek, adatközlőktől hallgatnak dalokat, így reménykedhetünk, hogy nem megy feledésbe az őseinktől ránk maradt népdalkincs, lesz, aki továbbmenekítse az utódoknak is – mondta Kerezsi Mária, az Eufónia Kulturális Egyesület munkatársa.

Az Erőssné Sándor Judit és Vajda Katalin, a Háromszék népi együttes szólóénekesei, István Ildikó népdalénekes, a Művészeti Népiskola tanára, valamint Török Csorja Viola, a marosvásárhelyi Spektrum színház vezetője, muzikológus alkotta zsűri korosztályonként értékelte a teljesítményeket, hasznos tanácsokkal látta el a versenyzőket és a felkészítő tanárokat a fejlődésük érdekében.

A szakemberek a következőképpen rangsoroltak: az előkészítő osztályosoknál első helyezett Finta Gyopár (Telek), II. Nagy Emma, III. Daragics Andrea, dicséretes Nagy Viktória, mindannyian a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulói. Első osztály: I. díj Gyergyai Zsanett (Kézdiszentkereszt), II. Szilágyi Apor (Plugor), III. Márkosi Magor (Székely Mikó Kollégium), dicséret: Bucsi Bíborka (Mikó) és Gáspár Adorján (Kézdiszentkereszt). Második osztály: I. díj: Szőllősi Kriszta (Kézdiszentkereszt), II. Szentes Ágnes (Mikó), III. Kovács Katinka (Nicolae Colan ált. isk.), dicséret: Mátyás Tímea (Lemhény) és Gergely Henrietta Mónika (Colan). Harmadik osztály: I. díj: Rabocskai Dávid (Brassó), II. Balázs Gergő (Mikó), III. Török Szende (Pefőfi Sándor ált. isk. Kézdivásárhely), dicséret: Gáspár Zalán (Kézdiszentkereszt), Jakab Beátrix (Pefőfi) és Györkovács Viktória (Kézdiszentkereszt). Negyedik osztály I. díj: Mátis Adrienn (Plugor), II. Opra Panna, III. Szőllősi Roland (mindketten Kézdiszentkeresztről), dicséretes Kocsis Rebeka (Mikes Kelemen Líceum).

Ötödik osztály I. díj: Deák Anett (Mikes), II. Virág Anna (Colan), III. Péter Nóra (Zabola), dicséret: Biszak Beáta (Molnár Józsiás ált. isk. Kézdivásárhely), Csősz Kinga Szeréna (Réty), Sebestyén Fruzsina (Gál Mózes ált. isk., Barót), Tankó Ákos (Kézdiszentkereszt), Cristian Eszter (Gál Mózes) és Troszeli Eszter (Zabola). Hatodikosok: I. díj: Mocanu Annabell (Váradi József ált. isk, Sepsisztentgyörgy), II. Gáspár Henrietta (Kézdiszentkereszt), III. Pál Zsófia (Árkos), dicséret: Sylvester Adrienn (Mikó) és Sánta Tamás (Mikes). Hetedikesek: I. díj: Tordai Ákos (Gál Mózes), II. Bögözi Alpár (Kézdiszentkereszt), III. Márkosi Lili (Mikó), dicséret: Ráduly Renáta (Sepsikőröspatak) és Tischler Blanka (Mikó). Nyolcadikosok: I. díj: Vékony Kitty (Colan), II. Pál Bence (Kézdiszentkereszt), III. Rab Henrietta (Váradi). Kilencedikesek: dicséret: Opra Anita (Ref. Kollégium, Kézdivásárhely), Kozma Bernadett (Nagy Mózes Líceum), Urbán Panna és Ferencz Eszter (mindkettő Mikó).

Tizedikesek: I. díj Gyergyai Anita (Nagy Mózes), II. László István Botond (Ref. Kollég,. Kézdi), dicséret: Demeter Gyöngy (Mikes), Fodor Janka (Ref. Koll., Kézdi) és Nagy Anikó Beáta (Baróti Szabó Dávid Líceum). Tizenegyedik osztály: II. díj: Benedek Csaba (Puskás Tivadar Szakközépiskola) Pál Eszter (Ref. Koll. Kézdi), Biszak Bernadett (Csíkszereda), dicséret Kovács Krisztina (Bod Péter Líceum). Tizenkettedik osztály: II. díj: Sükei Katalin (Baróti Szabó Dávid) és Stekbauer Hanzi Réka (Mikó). Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanároknak egyaránt!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük