Csilpcsalpfüzike

Minden bizonnyal a szőlős-boros gazdának a kedvenc évszaka az ősz. Ekkorra érnek meg a szőlőfürtök, amikből gondos munkával szőlőlevet, majd bort készít a gazda.

Sokunk számára az október-november nem a legkedveltebb hónap, még többen azt sem bánnánk, ha most jönne a tavasz, és kezdődne újra a nyár. De mégis úgy van rendjén, hogy az évszakok váltják egymást. Ősszel madárkoncertre már nem számíthat a madarász, de látnivalóra annál többre. A késői vándormadaraink még itthon vannak, és érkeznek a téli vendégmadaraink is, így érdemes kisétálni erdőrészre, legelőre, de akár egy mezőrészre, hogy megfigyeljük vagy akár lencsevégre kapjuk őket.

Amint kicsit kividult az idő, kimentem egy közeli mezőrészre, ahol tudtam, hogy napraforgó-parcellák vannak. A megérett napraforgótányérok tálcán kínálták az ízletes olajos magvakat. Nem kellett sokat várakoznom, mire tarka tollú tengelicek érkeztek. Csakhogy a fejüket lehajtó napraforgótányérokhoz mégsem fértek könnyedén hozzá. Nem annyira ügyesek, mint a madáretetőről jól ismert széncinege, amelyik szalonnabőrön vagy madzagra kötözött dióbélen is akrobatikusan tud csüngni. A tengelicek megunták, vagy nem voltak kellően éhesek, továbbrepültek.

Helyükbe jóval nagyobb létszámú csízcsapat érkezett, majd hozzájuk csatlakozott még legalább három különálló csapat. A csíztömeg csábított, hogy maradjak, de már későre járt. Házak előtt vezetett a hazafelé utam, szőlőillat lengett ki a lugasokból, ezért megálltam egy pillanatra, mélyet szippantani az illatos levegőből. Fenyőrigókat láttam vacsorázni, amikor megpillantottam egy fürgén mozgó kis madarat. Nem a szőlőszemeket fogyasztotta, hanem az indák közt kutatott rovarok reményében. Nem szólalt meg, pedig a hangja áruló lett volna a kilétére, mert saját nevét ismételgeti: „csilp-csalp”, tehát ő volt a csilpcsalpfüzike.

Kelemen László

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Gyűlés a tyúkudvarban

A kisbaconi óvoda vegyes csoportja által kitalált és Veres Ildikó óvónő által lejegyzett mese első díjat nyert a Hófehérke Napközi Otthon Csöppnyi családkalandok meseíró és -illusztráló pályázatán.

Tombol a nyár!

Negyven napja esik az eső, kisebb kihagyásokkal. Lehet mégis igaz a népi megfigyelés, mely szerint, ha Medárd napján (június 8.) esik az eső, akkor negyven napig meg sem áll. Patakok, folyók léptek ki a medrükből, öntötték el az ártereket, károkat okozva.

Mátyás király nyomában

Az idei Mátyás király emlékév alkalmából Erdővidék Múzeuma és a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület által szervezett történelmi vetélkedőn való részvételünk jutalmául kiránduláson vehettünk részt Magyarországon. A vetélkedőre nagyajtai, baróti, vargyasi és erdőfülei diákok jelentkeztek.

Vakációs bibliahét Bodokon is

A KOEN Alapítvány magyarországi és erdélyi munkacsoportja által összeállított, Állati küldetés című közösségépítő célú foglalkozásokra alapozva szervezte meg a vakációs bibliahetet a Sepsibodoki Református Egyház július 2–6. között.

Közösségi foglalkozás

A sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Egyházközség idén július 9–13. között szervezett vakációs foglalkozásokat óvodások és kisiskolások számára. Ebben az évben a KOEN Alapítvány magyarországi és erdélyi munkacsoportja állította össze a közösségépítő célú foglalkozások ötnapos, élményszerű és játékos, de ugyanakkor mély bibliai üzenetet hordozó programját Állati küldetés címmel.

Könyvajánló

A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek figyelmébe. Lotta Olsson – Maria Nilson Thore: Fura állatok Adott egy jó alapsztori sok-sok humorral. A sörényes hangyász és barátja, az apró mogyorós pele addig morfondíroznak, míg végül meghirdetnek egy versenyt, ahová a legfurább állatok jelentkezését várják. És lassan elkezdenek befutni a […]

Horoszkóp

A július a te hónapod, hisz a csillagok állása neked kedvez, mert az isteni áldás háromszöge békét, nyugalmat és szeretetet hoz az elmédbe, szívedbe, lelkedbe. Nem is kérsz te többet, hisz ez a három neked a legfontosabb. Szükséged van az Isten glóriájára, hisz bármerre nézel, a nagyvilágban tombol a gonosz, még a természet is megsokallta, […]

Csiga Zsiga kalandjai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kicsi csiga-biga. Az ő neve nem más, mint Csiga Zsiga. Ez a csiga a zöldséges kertben élt, anyukájával, apukájával és testvérkéivel. Csiga Zsigának két testvére volt, Csiga Csilla és Csiga Csabi. Egy szép napon vihar volt a zöldséges kertben. Zuhogott az eső és fújt a szél, de nagyon. […]

Mozaik

Öt perc alatt két hívás is befutott, hogy gólyafészek ázott át és esett le fiókákkal együtt az utóbbi napok heves esőzése miatt. Egyik fészekben, az olasztelekiben 4 fióka volt, a másikban, a kézdikőváriban pedig öt kifejlett fióka. Azonnal elkezdődött a mentési terv, amit nagymértékben az zavart meg, hogy egyidőben a Rara Avis Madártani Egyesület székhelye is árvíz alá került, és minden erőnkkel azon voltunk, hogy menthessük a menthetőt.

Számítógépes elosztás

Július 9-én kerül sor a nyolcadikosok kilencedik osztályba való számítógépes elosztására a bejelölt opciók alapján. A szaktárca már közzétette a felvételi általánosokat, amelyeknek 80 százalékát az abszolváló vizsgán szerzett jegyek számtani középarányosa, 20%-át pedig a tanuló 5–8. osztályban elért tanulmányi átlaga teszi ki.

Kalandozás Kalimpával

Hétfőn kezdődött és ma ér véget az első és második osztályos kisdiákok számára szervezett olvasásnépszerűsítő és szöveg­értést fejlesztő vakációs foglalkozás a Bod Péter Megyei Könyvtárban A Csodalámpa Olvasóklub tevékenységei 10 és 14 óra között zajlanak.

Fesztiválok, turnék, új produkciók

Sikeres évadot zárt a Cimborák Bábszínház, összesen 4 előadást tartottak műsoron, vendégalkotók közreműködésével 3 új produkciót is színre vittek, és közel két év után visszaköltözhettek, s újra birtokba vehették a felújított bábstúdiót.

Ne szelfizz medvével!

Székelyföldön, Háromszék erdeiben mindig is volt medve, öt–tíz évente pedig meg-meglátogatta a várost is, Sepsiszentgyörgyöt. A nyolcvanas években egyszer átsétált az Olt folyót átszelő hídon. 2012-ben a Puskás Tivadar Líceumban járta meg magát, de volt, hogy a sugárúton kísértette végig magát a helyi rendőrökkel.

Háromszéki ajánlat

Háromszéken nagyon népszerűek a lovastáborok, több ilyen ajánlatot is találtunk, de a kézműves-tevékenységeket szerető gyerekek számára is szerveznek szabadidős tevékenységet.

Olvasni jó!

A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek figyelmébe.   Mészöly Ágnes: Egy másmilyen nap A könyv az írónő Ez egy ilyen nap című könyvének folytatása. A sorozat alapötlete egészen egyszerű: bekukkanthatunk 13 kamasz egy-egy átlagos napjába. Persze, felmerül a kérdés, hogy kit érdekelnének mások átlagos napjai, nincs mindenkinek elég […]