Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyárutó

Tarlóból fúj a szél, és minden jel arra mutat, hogy a nyár búcsút int, kezdődhet a gazdag ősz. Valahogy így kell elképzelni a Szűz jegyben szülöttek lelkivilágát is. Forró szeretete idővel kialszik, ha hamis vágyakat táplál, de kitartóan vár, hogy a parázsból egy szikra újra lángra lobbanjon.

Nagyon családcentrikus, nem szereti, ha valaki bántalmazza a szeretteit. Mindent megtesz a harmónia és a csend érdekében. Ha valakire haragszik, azt egyszerűen kizárja az életéből. Nem karakán, nem kevély, de mégis olykor annyira bele tud gázolni embertársai lelkébe, hogy kizárja a jóhiszeműség legkisebb esélyét is. Mindezt meggyőződésből teszi, azt gondolván, hogy csak tanul az az ember a hibájából, hiszen ő világosan elmondta a véleményét.

Nemcsak rendes, hanem pedáns is. Ha például valaki nem oda teszi vissza a könyvet, ahonnan elvette, ezen könnyen felbosszankodik. Nagy gondot fordít személyes higiéniájára, környezete, otthona tisztaságára. Ahol érzi, hogy szeretik, ott nyílt és bizalmas, másokkal szemben tartózkodó.

Önzőnek tűnhet, pedig nem az, csak az észszerűség szempontjából ítéli meg, hogy adjon-e vagy ne. Ahol teljesen megszűnik az önzése, az a családja és közeli hozzátartozói. Elsőrendű szempont nála, hogy öregkorára nyugodt megélhetést biztosítson magának.

A Szűzből hiányzik a kezdeményezőkészség és a spontaneitás, ő az a gyerek aki, ha felállítják a szabályokat, mindegyiket betartva halad a végső cél felé, ő az a felnőtt, aki keményen dolgozik, és nem keres kifogásokat, mert tudja ez a világ rendje. Nagyon racionális, és kötelességtudata messzemenően kimagasló. Kapcsolatait sem dédelgeti, tudja, kinek mit lehet mondani, és ritkán tárja fel érzelmeit. Szívügyekben kifürkészhetetlen, nem lehet tudni a miérteket, amikor más ember feladja, ő hősiesen küzd tovább, remélve a szebb jövőt, várja, hogy beérjen a „szíve lágya”, ami persze nála elképzelhetetlen, mert nem törekszik önállósulásra, még az érzelmekben sem, mert túl fontos számára, hogy más mit mond róla.

Mivel mindig a logikát keresi, áldozatként érik az élet viszontagságai, amelyeket ő látszólag könnyedén él meg, de amikor magával marad, rádöbben, hogy soha nem élte meg igazán azt, amit akart, mert mindig várta a hatás kölcsönhatását.

Csákány Zsuzsanna

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük