Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Növény- és állatismeretből jelesek

Növény- és állatismeretből jelesek Cseperedő

Kolozsvár adott otthont a 28. Herman Ottó Biológia Verseny erdélyi döntőjének. Ahogyan arról már beszámoltunk, Háromszéket a Székely Mikó Kollégium tizenegy 7. és 8. osztályos diákja képviselte. Diákjaink egy első, egy második díjjal és három dicsérettel tértek haza. A hetedikes Krecht Hanna Regina évfolyamán I. helyen végzett, Kozsokár Gergő második lett, és mindketten tovább jutottak a Kisújszálláson, június 1–3. között sorra kerülő Kárpát-medencei döntőre. A két díjazottal és felkészítő tanárukkal, Csia Kingával a versenyről, a jövőbeni tervekről beszélgettünk.

– Már kiskorom óta szeretem a biológiát, és pont ezt a részét, a növény- és állattant, amit a versenyre is kértek. Amikor megkaptuk, hogy miből kell készülni, minden nap nagyszünetben beültem a könyvtárba olvasni a cikkeket a gépről. A szabadidőmben is ezzel foglalkoztam, néha előnyben részesítettem a matekkal szemben. Tényleg kihasználtam minden percet, de ennek ellenére nem gondoltam, hogy első leszek, hiszen erős volt a mezőny, 68 versenyző volt a hetedikes évfolyamon. Nagyon örvendtem, amikor meghallottam a nevem, és kiderült, hogy az első helyen végeztem- mesélte Krecht Hanna Regina.

A diáklány rutinos versenyző, a biológia mellett a magyar és az idegen nyelvek tartoznak a kedvenc tantárgyai közé.

– A versenyek jók, mert ezekre készülve bővítem a tudásomat, fel tudom mérni, hogy hol tartok, melyek a hiányosságaim. A sikerélmény szárnyakat ad, de a sikertelenséget is próbálom feldolgozni, tanulni a hibáimból, aztán újra nekivágni. Ötödikben egy biológiaversenyen megyei első lettem, és azután ez a tantárgy a szívem csücske. Ez a része az évnek nagyon nehéz, mert sok a verseny, alig van szabadidő, de én mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy felkészüljek, és a tőlem telhető lehető legjobban teljesítsek. Ez a célom a Herman Ottó-verseny június 1–3. között sorra kerülő Kárpát-medencei szakaszán is – summázta.

Szabad idejébe olvas, de ismereteit természetfilmeken keresztül is bővíti. Mint fogalmazott, „rühelli”, ha nekiszegezik a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdést, de azt azért elárulta, hogy valami biológiával kapcsolatos szakmát választ majd.

Kozsokár Gergő imádja az állatokat, a természetet.

– Biológiaolimpiára szerettem volna jelentkezni, de az egybeesett az angol tantárgyversennyel, így nem tudtam bevállalni, de mindenképpen szerettem volna magam kipróbálni, ezért jelentkeztem a Herman Ottó-versenyre. Nem könnyű vetélkedő, tartalmas, hosszú az anyag. Amikor tehettem, olvasgattam a cikkeket, s a felkészítőkön is részt vettem, ahol feladatlapokat is oldottunk. Az igazság az, hogy nem számítottam arra, hogy díjazott leszek – mesélte Gergő.

A versenyekre úgy tekint, mint egy felkészülési lehetőségre.

– Tapasztalatot szerezek, felmérem a tudásomat, ismerkedek. Igyekszem kihozni magamból a legjobbat, s ha nem nyerek, az sem tragédia, nem adom fel, megpróbálok tanulni a hibáimból, s majd következőkör jobb lenni – tette hozzá.

Szabadidejében rajzol, képregényt olvas, vagy a szabadban játszik. Kedvenc tantárgya a biológia, az angol és a német. Agysebész vagy ügyvéd szeretne lenni.

A Herman Ottó Biológia Verseny nem kapcsolódik a hetedikes tananyaghoz, de az ötödik és hatodik osztályoshoz részben igen.

– Itt nagyrészt környezetvédelemről, környezetvédelmi területekről, faismeretről van szó, amit az iskolában keveset tanítunk. Amikor megkaptam a versenyfelhívást, azokat a diákjaimat kerestem meg, akikről tudtam, hogy ötödikben és hatodikban érdeklődtek ez iránt. Nem kapott mindenki díjat, de ügyesek voltak, helyt álltak. Iskolánkból négy hetedikes – a két díjazott mellett Bangyán Benjámin, Zsugán-Gedeon Balázs – és hét nyolcadikos tanuló – Kató Balázs, Ambrus-Sántha Benedek, Hajdú Ákos, akik különdíjban részesültek illetve Ilyés Norbert, Szász Gabriella, Némethi Panna és Nagy-Bagoly Tamás – volt jelen. Dicséret illeti őket, hiszen a próba-képességvizsga ellenére, Köllő Zsolt tanár irányításával, átvették az anyagot, s elutaztak velünk Kolozsvárra – mondta Csia Kinga. A pedagógus szerint a versenyeket kihívásként élik meg a gyerek, s annak ellenére, hogy plusz munkát igényelnek, szívesen vesznek részt rajtuk.

– Mindig azt mondom a tanítványaimnak, hogy a részvétel a legfontosabb, hiszen ha különböző okok miatt nem is sikerül úgy teljesíteniük, ahogy szeretnék, tapasztalatot szereznek. Ha díjat nem is nyertek, de a felkészülés alatt tudásukat gyarapították, s ez a fontos – fejtette ki a pedagógus.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük