Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mozaik

Mozaik Cseperedő

Öt perc alatt két hívás is befutott, hogy gólyafészek ázott át és esett le fiókákkal együtt az utóbbi napok heves esőzése miatt. Egyik fészekben, az olasztelekiben 4 fióka volt, a másikban, a kézdikőváriban pedig öt kifejlett fióka. Azonnal elkezdődött a mentési terv, amit nagymértékben az zavart meg, hogy egyidőben a Rara Avis Madártani Egyesület székhelye is árvíz alá került, és minden erőnkkel azon voltunk, hogy menthessük a menthetőt.

Elindultak a telefonálások, sms-küldések, hogy felmérjük pontosan mi a baj, és mit lehet tenni. A gólyafészkeket ismerjük, nyilván vannak tartva, kiderült, hogy Kézdikőváron az 5 fiókából 3 elpusztult, egyiknek az állapota válságos, az ötödik úgy tűnik, hogy sérülés nélkül úszta meg a landolást.
Olaszteleken a négy gólyafiókából három túlélte az esést, de az ottani segítőkész emberek aggódva mondták, hogy szemmel láthatóan nincsenek jó állapotban, ezért állatorvost hívtak a helyszínre. A diagnózis: egyik madár szárnya eltörött, a másik belső sérüléseket szenvedett, röntgenezni kell, harmadik kisebb zúzódásokkal megúszta. Gólyamentésbe példásan összefogtak az erdővidékiek, és a sérült gólyákat beszállították a sepsiszentgyörgyi K2 kisállatkórházba. Sajnos egyiket így sem sikerült megmenteni, a másik a Rara Avis egyesületnél van gondozásban, kettőt Kolumbán Álmosék fogadtak be. Közben Olaszteleken Bene János és László nekilátott új fészektartó állványt készíteni, de mire elkészült, addigra a villanyvállalat vezetője, Farkas Mózes felajánlotta segítségét, és így rövid idő alatt új fészektartó állvány került a régi helyébe, és az egyedül maradt fióka is visszakerült a fészekbe.
Kőváron Áfra Csaba fogadta be a gólyafiókákat, beszámolója szerint egyik sajnos elpusztult, de a másik jól érzi magát a tágas udvaron: kap eledelt és vizet, amiről a falu lakosai is gondoskodnak, s remélik, hogy hamarosan oda is új fészektartó állvány kerül. A gólyaszülők is leszállnak az udvarra és etetik az egyedül marad fiókát. Köszönet mindenkinek, aki részt vett a gólyák megmentésében.
Kelemen László

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük