Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Középiskolások versenye

A 9-12. osztályosok Bolyai Matematika Csapatversenyét idén hat körzetben szervezték meg. Az erdélyieket a magyarországi diákok egy részével a Hunnia körzetbe sorolták, Háromszékről három csapatot díjaztak. A március 4-én sorra kerülő budapesti döntőn egy csapat képviseli majd megyénket.  

Háromszéken 31 csapat nevezett be a rangos vetélkedőre a Székely Mikó Kollégiumból, a Mikes Kelemen Líceumból és a Kőrösi Csoma Sándor Líceumból. A középiskolások csapatversenyén minden évfolyamról az első hat helyezettet díjazták. A háromszéki résztvevők közül a Székely Mikó Kollégium – Erdőközi Virág, Medgyesi Attila, Veres-Vitályos Álmos és Vitus Regina – tizenkettedik osztályos diákokból álló Anonymus csapata jutott tovább a döntőre.  
A vetélkedő honlapján közzétett adatok szerint a 118 csapat közül második helyen végzett a szintén mikós – Csutak Dávid, Kiss Andrea Tímea, Miklós Csenge és Roth Apor – alkotta Not found, s ugyancsak második a Nemo, amelynek tagjai: Bakó Bence, Bálint Hunor Ferenc, Demeter Ábel és Máté Zsolt tizenegyedik osztályos diákok.  
A verseny célja segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat, átéljék az együttgondolkodás örömét, és logikus gondolkodás mellett összemérhessék tudásukat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük