Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ki mit tud románul?

Ki mit tud románul? Cseperedő

„Az ország nyelvét meg kell tanulni, de édesanyánk nyelvét nem szabad elfelejteni” Benedek Elek híres mondása adta az ötletet a hetedik „Ki mit tud románul?” vetélkedő megrendezésére a sepsiszentgyörgyi Gulliver óvodában. Idén a házigazdák mellett a rétyi Radák Kata óvoda is bekapcsolódott a rendezvénybe, így összesen 16 gyerek mérte össze romántudását.

Öt témakörben – bemutatkozás, zöldség, gyümölcs, állatok, közlekedési eszközök, testrészek – bizonyították be a gyerekek, hogy rendelkeznek egy alapszókinccsel, és ezt bátran használják egyszerű párbeszédben társaikkal és a felnőttekkel.

A gyerek gondolkodása ebben a korban még konkrét, nagyon kötődik a tárgyakhoz, személyekhez, ezért fontosnak tartottuk a tárgyak, képek hangulatteremtő erejét. A kreatívan megszervezett csoportos játékokat segítették az érdeklődésüket felkeltő eszközök. A vetélkedő célja az volt, hogy a kicsik merjenek románul megszólalni, adott helyzetben bátran használják ezt a nyelvet. Reális elvárásaink biztosították a sikerélményt gyerekeknek és óvó néniknek egyaránt.

Jó móka volt, ezért köszönet jár Kolozsi Matild, Farkas Szilvia, Borka Katalin, Sebestyén Kinga, Negrea Réka, Ugron Noémi Kinga, Comisu Monika Rita óvó néniknek, akik szerepet vállaltak a gyerekek felkészítésében és a vetélkedő lebonyolításában.

Akik merték vállalni, hogy bemutatják, mit tanultak az óvodában: Vargyasi I. Ákos, Kiss Bence, Szabó Szilveszter Rétyről, Szőcs Zselyke, Petráss Ida Panna, Bedő Róbert, Bán Júlia a Gulliver óvoda Napocska csoportjából, Tóth Kristóf, Vass Réka Anett, Bálint Nóra, Bod Fanni a Gulliver óvoda Halacska csoportjából, Elekes Krisztián, Nagy Adrián Márton, Székely Nemes Sára, Péter Ákos a Gulliver óvoda Csigabiga csoportjából. Gratulálunk mindenkinek!

Tomos Gabriella óvodavezető, a vetélkedő ötletgazdája és szervezője

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük