Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Gazdasági ismeretek diákoknak

Gazdasági ismeretek diákoknak Cseperedő

Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében szervezték meg az OTP Fáy András Alapítvány és két szlovákiai, illetve két romániai magyar tannyelvű iskola stratégiai partnerségével megvalósuló, „O.K.+ 2007–2014” című, az ERASMUS+ Program keretében támogatott projekt harmadik, egyben záró rendezvényét.

A magyarországi alapítvány, valamint a Székely Mikó Kollégium, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium, az Alapiskola és Óvoda Almágy és a buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola részvételével 2014 szeptemberében indított hároméves projekt jelentősen hozzájárul a magyar, román és szlovák pénzügyi-gazdasági oktatás fejlesztéséhez az általános és középiskolás korosztály, valamint a tanerő körében.

Mintegy 1.200 romániai és 850 szlovákiai diák vett részt valamely szórakoztató, interaktív tréningen, a 21. századi sikeres élethez elengedhetetlen pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási témában. A partneriskolák számos tanára is megismerkedett az edutainment elvre épülő, inspiratív pedagógiai elemeket tartalmazó módszertannal, hangzott el a záró rendezvényen.

– A pedagógia lényege a tudásátadás, hogy ez milyen környezetben, milyen módszerekkel történik, és mennyire hatékony, az elsősorban a trénertől, a tanártól függ – mondta Gróf Henrik Balázs, az OTP Fáy András Alapítvány oktatás szakmai igazgatója.

Bizonyított tény, hogy a naponta minket érő több ezer inger közül mindössze 2-3-ra emlékszünk, ezért a tanárnak a lényegre kell koncentrálnia. A szakember meglátása szerint nyolc perc után a figyelem lankad, ezért ilyenkor ajánlott valamilyen lazító gyakorlat bevezetése.

– Sokan úgy tartják, hogy az okostelefon miatt van válságban az oktatás. A telefon csak információt ad át, nem tudást. A tanórán is információt közvetítenek, s hogy ez tudássá válik-e, az a pedagóguson múlik. A közoktatás a csoportról szól, de a tanár felelőssége, hogy az egyénnel is foglalkozzon. A diákoknak folyamatos visszajelzésre van szükségük, legyen az egy mosoly, egy piros pont vagy egy matrica az óra végén – magyarázta.

Törekedni kell arra, hogy a kihívás, a megoldandó feladat megfeleljen a diák képességének. Ha az elvárás nagyobb, mint a képesség, akkor szorongás alakul ki, ha kisebb, akkor beáll az unalom. Ezért ajánlott a kisebb csoportokban történő foglalkozás, összegezte az előadó.

A partnerintézmények képviselői képes és filmes beszámolók segítségével osztották meg sokrétű tapasztalataikat és élményeiket a résztvevőkkel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük