A legjobbak továbbjutottak a döntőbe

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által 11. alkalommal szervezett Adj, király, katonát! vetélkedő székelyföldi elődöntőit tartották a múlt hét végén, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

A vetélkedőn a helyi szakaszok nyertes diákjai mérték össze tudásukat, ügyességüket. Sepsiszentgyörgyön a Mikes Kelemen Elméleti Líceum adott otthont az eseménynek, a tét a döntőbe jutás, illetve a Hun-táborba való részvétel volt. A verseny egyik célja, hogy Erdély különböző településeiről érkező diákok minél jobban megismerjék egymást és barátságokat kössenek. Az írásbeli feladat után a versenyzők új csapatokba, azaz „családokba” szerveződnek és megpróbálják „katonásan” megállni a helyüket, és bejutni a MindentEldöntőbe (a vetélkedő áprilisi döntőjének megnevezése).

Az Adj, király, katonát! sepsiszentgyörgyi elődöntőjén első helyen végzett az Aranycsapat, melynek tagjai: Bálint Arnold (Kőhalom), Kecskés Krisztina (Csíkkozmás), Dobra Eliza (Csernáton), második a Messzelátók csapat: Kovács Balázs (Újtusnád), Antal Teofil (Szörcse), Szőke Renáta (Vargyas),  míg harmadik a Manók csapat: Pakucs Júlia Mercédesz (Vargyas), Csáki Kristóf Norbert (Szentkatolna), Boros Kincső Johanna (Sepsiszentgyörgy).

Az írásbelin legjobban teljesítő diákok: Pakucs Júlia Mercédesz (Vargyas), Szőke Renáta (Vargyas), Buna Blanka Boróka (Szörcse), Kedves Anita (Újtusnád), Pakot Kristóf (Vargyas), Tóth Csongor (Csernáton), Botos Anita (Csíkkozmás), Mike Zenkő (Kézdialmás), Antal Teofil(Szörcse), Geréd-Erőss Katalin (Csíkszentsimon). A döntő április 29-én rendezik meg. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Előadás a barátságról

A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház ma 18, és szombaton 11 órától szabad előadásként játssza a Bálna Béla című tengeri történetet a Cimborák Bábszínház stúdiótermében.

Olvasni jó!

A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és a szülők figyelmébe.

Zenés foglalkozások

A Székely Nemzeti Múzeumban harmadik alkalommal szervezik meg a Meleté nevet viselő, svájci-magyar közös projektet, melynek célja, hogy svájci zenepedagógusok a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást Sepsiszentgyörgyön is megismertessék. A zenei foglalkozássorozat vezetői Sara Franchini, Jonas Gassmann és Salat-Zakariás Soma lesznek, akik október 15–19. között három különböző programmal is várják a zene varázslatára nyitott gyerekeket és felnőtteket.

Gyerek által írt mese

Egyszer egy ember gondolta, hogy elmegy a királyhoz, és köszönti Mátyás napjára. Felvette a legszebb ruháját, és elindult a kastély felé. Útközben találkozott egy katonával: – Hová mész te székely ember? – Megyek a királyhoz – mondta a székely. – A király nem ér rá most! – De muszáj! – folytatta a székely. Azzal tovább […]

A cinege cipője

A cinege cipője mindannyiunk gyermekkori, Móra Ferenc által írt kedvenc verse. Emlékszem, azonnal meg is tanultam, és azóta is tudom. Év közben megfeledkezek róla, de minden évben, amikor beköszönt az ősz – a levelek sárgulni kezdenek, szilva és szőlő illat járja át a környezetünket, és feltűnik a sárga mellényes, fekete sapkás kis madarunk a széncinege, izgágán kutat rovarok után, átfésül minden faágat, benéz minden levél alá – azonnal eszembe jut a költemény.

Újabb musical szerepben látható Lara

A Nyomorultak című musical Cosettje után a Rocksuli Tomikájaként tért vissza a budapesti Madách Színház színpadára a sepsiszentgyörgyi Zöldi Lara. A nyolcadik osztályos lány az Erdélyben turnézó Csík Zenekar meghívott vendége lesz.

Varázslatos muzsika szólt

Szombaton, szeptember 29-én a kézdivásárhelyi Borudvarban található Pajtában tartotta az Antanténusz Egyesület Jeles napok-programsorozatának Szent Mihály napjához fűződő hagyományápoló gyerekfoglalkozását.

Háromszékiek Újszentesen

Tizenegy diák képviseli Háromszéket a X. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedőn. A rangos rendezvényt október 19–21. között szervezik meg Újszentesen.

Kinyitották a mesetarisznyát

Pénteken, szeptember 28-án délután a Háromszéki Népfőiskola Egyesület Mesék Mátyás királyról címen mesemondóversenyt szervezett szörcsei és székelytamásfalvi iskolásoknak.

Kiértékelték rajzokat

A harmadik Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál záró napján került sor a szervező Tipe Tupa Egyesület által meghirdetett rajz- és meseíró-pályázat eredményhirdetésére.

Szívből jövő ajándék

Benedek Elek író, mesemondó születésnapját, szeptember 30-át jelölte ki a Magyar Olvasástársaság a magyar népmese napjának. Napközi otthonunk Benedek Elek nevét viseli, ezért kiemelt figyelmet fordítunk erre a jeles napra, ünnepre.

Gerle-szerelem

Javában zajlott a madárvonulás, a gólyák már elmentek, amikor a gerle udvarló, búgó hangja felcsendült. Villanyoszlop tetejéről rugaszkodott el, csattogó szárnycsapásokkal emelkedett a magasba, majd tíz-tizenöt méter után megfordult, és egy félkörívben ereszkedve tért vissza az oszlop tetejére. Tudtam, hogy nászrepülést végez a hím, és hogy valahol egy tojó mindezt figyelemmel kíséri. Ezért azt kerestem, […]

Őszi tanulmányút

Szeptember utolsó hetében került sor a Kultúrák közötti kommunikáció a Kárpát-medencében című projekt 2018-as tanulmányi hetére a Vajdaságban. Ez a Kárpát-medencei program még 2001-ben indult azzal a céllal, hogy a határon belül és kívül élő magyarság megismerhesse egymás kultúráját és szokásait.

A mese közösségépítő ereje

Ezen héten is érdekes programokkal várta az érdeklődőket a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál. Zalka Csenge Virág a kamaszoknak mesélt, a kisebbek mesenyomozásra indultak Soós Dórival, de alkotó-fejlesztő foglalkozásokra is sor került. A szeptember 2-án kezdődött rendezvénysorozat vasárnap, a magyar népmese napján ér véget.

A gyerekeket is bevonják

A Rara Avis Madártani Egyesület 29 évvel ezelőtti megalakulásakor a madárvédelem széles körű népszerűsítését tűzte ki célul, ez határozza meg tevékenységüket napjainkban is. A természet- és madárvédelmi projektek mellett téli táborokat is szerveznek, és a farsangot is megünneplik.