Tartalmas programokat kínál a család minden tagjának a 7. Őszi vásár szombaton és vasárnap, Sepsiszentgyörgy főterén. A kicsiket változatos és tartalmas gyerekprogramok, a felnőtteket gazdag kézműves és őstermelői vásár, koncertek és táncelőadások, vásári csárda várja.

Az Őszi vásár idei központi témája a méhek és a méz, kiállításon mutatják be, hogyan készül a méz, de számos interaktív foglalkozást is szerveznek ennek kapcsán, sőt mézlovagok avatására is sor kerül. Demeter Éva papírszínház segítségével idézi meg a Méhkirálynő történetét, természetesen a mézes sütemények és a mézkóstolás, a méhecske-jelmez kipróbálása és fotózkodás sem maradhat ki a programból. A foglalkozásokon résztvevő gyerekek garasokat kapnak, amelyeket mézre is be lehet majd a vásári boltban váltani. A mézes programokat a Romániai Méhészek Egyesületének Kovászna megyei fiókjával partnerségben szervezik.

A gyerekeknek idén a magyarországi Toma és csapatának vezetésével szerveznek történeti játékokat. A résztvevőket jelmezes játékmesterek vezetik be a korabeli játékok világába, nem hiányozhatnak az udvari bolondok sem, a vásári tréfa, a furfangosok és a gondűző gondolkodósok. A logikai, ügyességi, bátorságot, leleményességet próbára tevő játékok sokasága mellett mindkét nap lesz táncház és gyerekkoncert is.

Esténként a világzene és népzene kap hangsúlyos szerepet, a virtuóz és lendületes tamburaegyüttes, a délszláv és balkáni zenét játszó Söndörgő zenekar Magyarországról érkezik, akárcsak a HolddalaNap, amelynek tagjai főleg balkáni, perzsa, latin-amerikai és a flamenco hangszerekkel, dallamvilággal dolgoznak. A magyar népzene népszerűsítését célozza a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai muzsikusok által létrehozott Spontán együttes, amely még alakulása évében elnyerte a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivál első díját. Az esti koncertprogramot színesíti Nicolae Voiculeț pánsípművész fellépése is. A 7. Őszi vásár szervezője Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház. (közlemény)

 

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Szüret

Minden bizonnyal a szőlős-boros gazdának a kedvenc évszaka az ősz. Ekkorra érnek meg a szőlőfürtök, amikből gondos munkával szőlőlevet, majd bort készít a gazda.

Tiszta Forrásból népdalvetélkedő

Idén is a megyeszékhelyi Plugor Sándor Művészeti Líceum adott otthont a XVI. Tiszta Forrás Népdalvetélkedőnek, a rangos rendezvényen közel 200 gyerek vett részt Háromszékről és a szomszédos megyékből.

Óvodába járni jó!

Az óvodakezdés minden kisgyermek életében új kihívás, nagy megmérettetés. Fontos, hogy már az első pillanattól érezzék, hogy mi, óvónők szeretjük őket, figyelünk rájuk, és tiszteletben tartjuk kívánságukat.

Szabadidős programok

A Tanulók Házában a megszokott program szerint zajlanak a tevékenységek, az ingyenes foglalkozásokra a megye öt városában összesen 3650 tanuló iratkozott be a 2017–2018-as tanévben.

Angyalbárányok

A Cimborák Bábszínház meghívására újra Sepsiszentgyörgy vendége a felvidéki Écsi Gyöngyi Angyalbárányok című bábos meseelőadása. Azok a kicsik és felnőttek, akik a héten különböző elfoglaltságaik miatt nem tudták megtekinteni az előadást, ma és holnap még pótolhatják mulasztásukat.

Samu, a kis poéta

Verset írni nem olyan egyszerű, mint sokan gondolnák, hiszen a rím mellett a tartalomra, a mondanivalóra, a szerkezetre is oda kell figyelni, az eredmény pedig különösen értékes, ha az alkotó egy második osztályos kisdiák.

Újabb dal Larának

Idén tavasszal jelent meg Zöldi Lara első dala a Molnár Tamás és Somogyvári Dani által jegyzett Félszavakból. A napokban újabb dallal lepte meg rajongóit a kis énekes, melyet szintén az említett szerzőpáros írt. Az Ejtőernyő című dalhoz videoklip is készült a Datki Photos jóvoltából.

Őszi napsütésben

Alig fordítottuk át a naptár lapját októberre, máris beköszöntött a fagy. Aki még várt a zöld paradicsom leszedésével, mint én is, annak lefagyott, ezért nem maradt hátra más, mint kiszedni a töveket és felásni a kertet.

Becsületkönyvtárt avattak

A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthon emlékünnepséget szervezett a magyar népmese napja tiszteletére. A névadó író, mesemondó születésnapját, szeptember 30-át a Magyar Olvasástársaság 2005-ben jelölte ki a magyar népmese napjává. A tanintézmény óvodásai, pedagógusai, szülői és nagyszülői közössége múlt pénteken mesével, énekkel és a Becsületkönyvtár felavatásával emlékezett a kisbaconi író életére, munkásságára.

Bariék világot látnak

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazda, annak voltak báránykái: Berbécs papa, Juh mama és a kicsi lánykájuk, Bebe. A gazda minden este, minden reggel és minden délben kiengedte az udvarba, nem voltak még virágok, és akkor ették a füvet. Fűnyíró sem volt, de voltak a bárányok, akik leették a füvet. Egy nap […]

Sikeres volt a fesztivál

Közel 1600 személy vett részt a második Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál programjain. A szervező sepsiszentgyörgyi Tipe Tupa Egyesület összegzése szerint a meghívott magyarországi, csángóföldi és háromszéki mesemondók, valamint a közösségi mesemondás résztvevőinek köszönhetően a fesztivál ideje alatt 99 mese hangzott el három megye négy városában és két faluban is.

Tánc, dal és mese

Huszonötödik évadát nyitotta meg kedden a Benkő Éva vezette gyerektáncház. Csatlakozva a második Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál programsorozatához, a tipegőket, az óvodásokat, kisiskolásokat az őszhöz kapcsolódó gyerekjátékokkal, mesével várták a Míves Házban. Az élő zenét ezúttal is a Folker együttes biztosította.

Lehet pályázni

Ebben a tanévben is támogatásban részesülnek a nehéz anyagi körülmények között élő diákok.

Egy hét a mesék világában

Holnap ér véget a második Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál. A sepsiszentgyörgyi Tipe Tupa Egyesület által szervezett rendezvény ismét a népmesék világába kalauzolta a gyerekeket, felnőtteket a különböző alkotó-fejlesztő mesés foglalkozások, illetve élőszavas mesemondás révén. Idén a Mesefesztivál átlépte Háromszék határait, Hargita és Maros megyében is felléptek a mesemondók.

Kietlen pusztában

Havasi legelőn sétálva, ropogott az elszáradt fű a lábam alatt, a legelő teljes terjedelmében kiszáradt. A napokban ugyan volt egy gyenge perme, de ez már a déli fekvésű legelőnek nem sokat számított. Az itt legelő szarvasmarhaállományt is elterelték valahova, gondolom, oda, ahol még találnak némi táplálékot.