Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az első gólya

Az első gólya Cseperedő

Menetrendszerűen érkeznek haza a vándormadaraink. Február végén már megérkeztek a seregélyek, őket nyomba követték a bíbicek. Előtte vártam a mezei pacsirtákat Zsuzsanna napjára, de nem érkeztek, amin nem csodálkoztam, mert mindeddig egyszer sem láttam vagy hallottam mezeipacsirta-trillát a mezők fölött február tizenkilencedikén, de azért mindig kimegyek egy mezőrészre még akkor is, ha húszcentis hótakaró borítja a tájat.

 

Március elején egyre forgalmasabbak lettek a légi útvonalak. Rendszerint előbb hallom, majd csak utána látom meg a barázdabillegetőt. Ez így volt az idén is. Számomra a barázdabillegető érkezése jelenti a tavasz kezdetét, ezt a madarat tartom a tavasz hírnökének. Érkezése felbuzdít, és lázasan várom a gólyákat. Volt, hogy Székelyszáldobosra március 4-én landolt az első gólya a fészekre, de azért a gólyák április elején népesítik be Háromszéket. Közben megérkeztek a mezei pacsirták is, az idén késtek, és ekkor jön a hír, hogy Bikfalván egy gólya van a fészekben. Galambász barátom, Korodi Mihály csak ismeri a gólyát, ezért nem kételkedtem benne, mikor közölte a hírt.

Ambrus László madarász barátommal kimentünk a helyszínre, hogy dokumentáljuk az idén elsőnek érkező gólyát. A tavaly Uzonban landolt az első gólya, de most a bikfalvi megelőzte. Lehet, hogy egy verseny fog kialakulni a két falu két gólyája közt, hogy ki fog majd korábban érkezni ezután, mert pár napra rá megérkezett az uzoni gólya is, és még tíz százaléka a háromszéki gólyapopulációnak nincs itthon. A harmadik befutó Pákéba érkezett. Tehát jövőre izgalmas lesz a tavasz várakozása gólyaérkezés területén.

A gólyák több mint tízezer kilométert tesznek meg vándorútjuk során. Elsőként a hímek érkeznek meg, és rögtön nekilátnak tatarozni a fészket. Van, hogy két hetet is kell várniuk, míg megérkezik a párjuk. De türelmesen várnak, és védelmezik az otthonukat. Ha valaki időt szentel rá, és megfigyeli ilyenkor a gólya viselkedését, látni fogja, hogy idegen gólyákat nem fogadnak be a párjukat váró egyedek, hessegető szárnylendítésekkel jelzik: ez a fészek az övék, és megvédik akár az életük árán is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások