A noriker

Ausztria a hazája ennek a mutatós, szilaj, erőteljes fajtának. Eredetileg harci ló volt, cipelte a páncélos lovagokat és a málhát, különböző fajták bevonásával javítottak a mozgásán, azután erdőgazdasági igavonó munkákra tették alkalmassá a célzott tenyésztéssel. Burgundi, nápolyi és spanyol fajták is szerepet játszottak a nemesítésében. Marmagassága 170 cm körüli, leggyakoribb színe a pej, fekete, sárga és tarka.

A nyolcadik században, Károly uralkodása idején kezdődött meg a nehéz lovak tenyésztése. A salzburgi érsekség a középkorban sokat tett azért, hogy a noriker tenyésztését befolyásolja: a belföldi kancákat nem szabadott a külföldről származó ménekkel fedeztetni, és az állam csak olyan csikókat vásárolhatott, amelyek udvari fedeztetésből származtak. Ezzel a rendelkezéssel megalapozták és uralkodó elvvé tették az országos tiszta tenyésztést. A vulkan vérvonalhoz nehéz lovak tartoznak, durva nemességgel, kicsit hosszúkás, keretes fejjel és erőteljes alappal, a jó futtatáshoz. Ennek a vonalnak a kitűnő tulajdonságai áttörést hoztak. A nero lovak magas növésűek, elegánsak és figurális jó alappal és igen jó futtatási adottságokkal rendelkeznek. A diamant vonal egy könnyebb, igen tipikus fajta, száraz és drótos, szigorú fejvonalakkal és jó arányokkal. A tüzes szeme nyomán nevezték el diamantnak. Az elmar vonal az egyetlen párductarka vonal, amely andalúziai vért hord az ereiben. A schaunitzok igen kemény és jó munkalovak, gyorsak és temperamentumosak, amelyeket túl erős vérfrissítésnél kicsit érzékenyebben kell kezelni. A vérvonalak szerinti tenyésztés és ápolás fontos feltétele a norikerfajta fenntartásának.

Kép és szöveg: Nagy Ferenc