Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A kéz, a fej és a szív iskolája

A kéz, a fej és a szív iskolája Cseperedő

A sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskolában a 2018–2019-es tanévben újabb waldorfos 5. osztály indul. Köztudottan a Waldorf-pedagógia a gyermeket testi–lelki–szellemi egységnek tekinti, a Waldorf-iskolát pedig a kéz, a fej és a szív iskolájának szokták nevezni, ugyanis a nevelés során sokrétű tevékenységrendszer veszi körül őket annak érdekében, hogy képességeik harmonikusan, egyensúlyban fejlődhessenek. Nézzük, mitől más a waldorfos 5. osztály, mint a hagyományos!

A tantárgyak egy részét (magyar, román, matek, történelem, formarajz) tömbösítve, úgynevezett epochában tanítjuk, ami azt jelenti, hogy 3–4 héten keresztül az első két óra mindig ugyanaz a tantárgy, így lehetőség van az elmélyülésre, az ismeretek jobb elsajátítására. Ettől függetlenül az adott tantárgy megjelenik még a nap folyamán gyakorló óra keretében. A 3–4 hetes időszak végén pedig epochazárásra kerül sor, amelynek során a diákok különböző módon számot adnak ismereteikről: tudáspróbának nevezett feladatlappal mérjük fel a tananyag elsajátítását, illetve csoportos bemutatókkal, jelenetekkel bizonyítják, hogy nem bebiflázták az anyagot, hanem pl. a magyar / román történeteket meg is értették, el is tudják játszani, elő is tudják adni tanári segítség nélkül, ugyanis ilyenkor a szövegkönyv, a koreográfia kitalálása is az ő feladatuk.

Az ismeretanyag tulajdonképpen ugyanaz, mint a hagyományos osztályban, csak itt más formában, másként kerül átadásra. Pl. történelemből nem az a cél, hogy évszámok sokaságával bombázzuk, hanem az adott kor jellegzetességeit érdekes történetek segítségével tudjuk feleleveníteni és megörökíteni, hiszen rengeteg rajzot készítünk a különböző ókori civilizációk megismerése közben. Új tantárgyként jelenik meg a formarajz, ami a matematikai ismeretek elmélyítését, rögzítését is szolgálja: megalapozza a mértani formák megismerését tapasztalat útján. Pl. zsinegből, vesszőből alakítják ki az éppen megismert formákat.

Ötödik osztályban is hangsúlyosan jelen van a mozgás a mindennapos tevékenységben: naponta ritmikus résszel kezdünk, ami nemcsak a testet, hanem a fejet (az észt) is megmozgatja – előző napi ismereteket kérünk számon, szóláncozunk, fejben számolunk, szavakat magyarázunk. Az 5. osztály egyik legfontosabb mozzanata: a görög olimpiai játékok újrateremtése, és főként az arra való testi, lelki és szellemi felkészülés.

A kézimunka, a kézművesség is mindennapjaik részét képezik: nem csak az adott szakórán „teremtik újra világukat”, hanem a főoktatás szerves részeként is: pl. Egyiptom kapcsán piramisokat hajtogatnak, sógyurmából amuletteket készítenek, a görög kultúra kapcsán pedig kelyheket agyagoznak, vázákat alkotnak, megismerkednek a különböző ókori díszítőelemekkel. Ugyanakkor zoknit vagy kesztyűt kötnek, és második fél­évtől fafaragást is tanulnak. Mindig az adott hét témáját elevenítik meg zenében és festésben is.

Fontos tudni: a Waldorf-osztályokban is van házi feladat, felmérők írása, ismeretek számonkérése, sőt félévi dolgozatot is írnak azokból a tantárgyakból, amelyekből a hagyományos osztályokban. Ugyanúgy van féléves és éves zárásuk, de emellett a szülők szöveges kiértékelőt is kézhez kapnak, amely a tantárgyakon túlmenően tartalmazza azt is, hogy gyereke hogyan illeszkedett be az osztály, az iskola életébe, milyen módon sikerült kialakítania társas kapcsolatait, magatartása, tanuláshoz való hozzáállása milyen változásokon ment keresztül a tanév folyamán.

Érdemes tehát megfontolni, hogy leendő ötödikes gyerekünknek milyen oktatási formát választunk. Lehetőség van betekintést nyerni a jelenlegi ötödikeseink életébe – az érdeklődők jelentkezhetnek az iskola titkárságán.

Szonda Kinga, a Waldorf V. osztály tanítója

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük