Vélemény

Vélemény

Erdoğan bajusza és a demokrácia

Akarjátok, hogy ezután minden marcipán fele az enyém legyen, és a másik felét először én rágjam meg, mielőtt ti lenyelitek? Körülbelül ezt a kérdést tette fel Recep Tayyip Erdoğan, Törökország fura ura egy népszavazáson. És az istenadta nép több mint fele ujjongva válaszolta: igen!

Bővebben
Vélemény

Erkölcsi kötelesség

A múltban sem volt ez másképp, felgyorsult világunkban azonban hatványozottan igaz, hogy csak kellő szellemi színvonal és tudásszint birtokában vagyunk képesek korunk nagy kihívásainak megfelelni. Egyénenként és közösségként egyaránt.

Bővebben
Vélemény

Multi kontra kisüzlet

Megnyílt Kovásznán a Profi szupermarket, és több kérdés is felmerült bennem ezzel kapcsolatban. Elsősorban ugorjuk át azt a tényt, hogy a beharangozott időpont helyett rá két hétre nyitotta meg kapuit, mert mint hallottam, nem voltak rendben az építkezési engedélyek, és ha jól értesültem, még pénzbírságot is kaptak ezért.

Bővebben
Vélemény

Szotyori L. Zoltán és az erdélyi magyarok

Ritkán kap egy facebookos vitában megfogalmazott néhány gondolat akkora nyilvánosságot, mint Szotyori Lázár Zoltán szolnoki jobbikos önkormányzati képviselő és városi elnök néhány dehonesztáló megjegyzése, amit az erdélyi magyaroknak címzett annak kapcsán, hogy szerinte minősíthetetlenül támadta e sorok írója a pártját.

Bővebben
Vélemény

Elsodort álmok

Az elmúlt hétvégi változatos, izgalmas sportesemények és eredmények érdekfeszítő varázsát letaglózta egy tragikus hír. A Retyezát-hegység magaslatainak sziklavilágában, a Peleaga-csúcs közelében lavina sodort el egy alpinista csoportot, a szerencsétlenségben két kamaszkorú gyerek életét vesztette. A hegyes szikláknak csapódva szenvedtek halálos sérüléseket. Mindkét áldozat a világ legjobbjai között szerepelt a 12-18 éves korosztályban a hegymászó, sziklamászó […]

Bővebben
Vélemény

Nyúlságok?

Tegnap-tegnapelőtt még azt mondogattuk, ha képtelennél képtelenebb, a valóságtól elrugaszkodó történésekről, eseményekről, jelenségekről adtak hírt az újságok, hogy a papír sok mindent elbír. Ma, amikor szinte nem tudni, milyen világon vagyunk, amikor a mintha-valóságot már alig lehet megkülönböztetni az igazitól, azt mondhatjuk, ha ugyancsak eredeti (!) képtelenségekkel találkozunk, hogy hát bizony ez is elfér a […]

Bővebben
Vélemény

Útszéli szinten

Valahogy úgy vagyok itthon, ha szemetet látok a járdán, lábam előtt, lehajlok és fölveszem, viszem a legközelebbi szemétvederig. Nincs ebben szerintem semmi különös. Tettem ezt másutt is, ahol általában tiszták az utcák. Nem tehetem Bukarestben, mert ott még a hivatásos utcaseprők se győzik. Itt van például ez a Lazăr Lădariu, a marosvásárhelyi Cuvântul liber főszerkesztője. […]

Bővebben
Vélemény

Viszonylagos elmaradottság miatti elvándorlás

E négy szóban foglalta össze a minapi székely kongresszus egyik csíkszeredai előadója (Lázár Ede dékán) közösségünk és szülőföldünk legégetőbb gazdasági gondját, hozzátéve, hogy e tekintetben az 1902-es második székely kongresszus óta mi sem változott. 115 évvel ezelőtt a bajok gyökerét ugyanúgy határozták meg, és ezek orvoslására próbáltak meg kidolgozni megoldásokat. Hogy ezekből semmi sem lett, […]

Bővebben
Vélemény

Megállni, hó!

Magyar emberként az orromat is alig mertem kidugni a paplan alól valahányszor a román kommentátor a Real – Bayern BL-negyeddöntő visszavágóján az „arbitrul ungur”, Kassai Viktor bődületes hibáin szörnyülködött. Így tönkretenni egy szupermérkőzést, az már tiszta művészet.

Bővebben
Vélemény

Üzenet a románféltőknek

Olvasom a lapokban, hogy a három megye románféltői azt üzenik a magyar őslakosoknak, hogy ők sohasem fogadjál el a Székelyföld autonómiáját. Erre én azt mondom, jól is teszik, mert amit nem kérünk tőlük, azt ne is adják, hiszen nem az övékből adnák. Mi, az őslakos székely-magyarok az üzenjük: sohasem mondunk le az autonómia-igényünkről, így hát […]

Bővebben
Vélemény

Az apóka távozott, a Napoca maradt

Hosszú harc után végre kitették Erdély egyik legnagyobb városának a bejáratához a táblára a román Cluj-Napoca mellé a magyar Kolozsvárt és a német Klausenburgot is. Győzelem! Persze, akad egy kis tüske is az egészben. Éspedig nem a város magyar vagy német nevében, hanem éppen a románban. Ott díszeleg ugyanis a Napoca. Annak a valahai Napoka […]

Bővebben
Vélemény

Székely sorskérdések

A történelem folyamán Székelyföld egy olyan sajátos, gazdasági, társadalmi és kulturális entitást képezett a Kárpát–medencében, mely Magyarország keleti bástyájaként a haza védelmében is kiemelt szerepet játszott. A Habsburg-uralom azonban szétzilálta a rendhagyó székely társadalmat, melynek következtében a 19. századra súlyossá vált gazdasági gondok ínséghez és ezáltal tömeges elvándorláshoz vezettek. E folyamat veszélyes és a magyarság […]

Bővebben
Vélemény

Kéz kezet mos – ha nem is ingyen

Időnként felröppen egy-egy hír, amelyet némelyek világszenzációként szeretnének felszolgálni az erre éhes közönségnek, ám később rájövünk, hogy körülbelül annyira új, mint a spanyolviasz felfedezése. Példaként álljon itt a német EU-biztos, Günther Oettinger kijelentése, miszerint a nyugati gazdag államoknak érdekük a gyengébb gazdasággal rendelkező államok támogatása, mert utólag azok jó drágán felvásárolják a többek között német […]

Bővebben
Öröm az öregeknek
Vélemény

Öröm az öregeknek

A Szörcsei Református Nőszövetség az idén bekapcsolódott az egyházmegyében útjára indított, „egy falat szeretet” jelmondatú programba, melynek célja a 80 év felettiek megörvendeztetése. Akadt olyan gyülekezet, ahol kenyeret sütöttek, vagy házi készítésű laskával lepték meg az öregeket. Szörcsén kézi készítésű kosárkába házi süteményt, csokinyuszit, pirostojást tettek és ezeket hordták ki Biró Erika lelkésznővel közösen a […]

Bővebben
Vélemény

Bűzlik a jog

Ma nem tekintek az idő kútjába, az eget sem vizslatom könyörület vagy manna ügyében. Nem kutatom okait kórságnak meg jégesőnek. Embert keresek. Nem magam helyett akarok embert állítani a fölismert igaz ügyben. Nem katonát magam helyett, mint annyi nagy küzdelmeink idején a gyáva meg pénzes egynémely uraink. Azokhoz akarok csatlakozni ma is a szó igazával, […]

Bővebben
Vélemény

Durva, mint a pokróc!

Nyilvánossá szeretném tenni, hogy a minap hogyan jártunk a családommal, az új Benedek üzletben. Nagyon durva és flegmatikus kiszolgálásban volt részünk. Miért vagyunk ilyenek egymás iránt? – kérdezem az ott dolgozó hölgyet, aki korábban a Kauflandban is megfordult. Nem az első alkalom, hogy így szolgál ki. Üzenem, menjen jó hosszú szabadságra, vagy váltson munkahelyet, mert […]

Bővebben
Vélemény

Orbán célkeresztben

Sokan leírták már, legutóbb Orbán Viktor mondta el húsvéti interjújában, hogy a nemzetközi politika valójában hadszíntér, és a fő kérdés az, hogy szuverén államok határozzák-e meg a továbbiakban az egyes nemzeti közösségek sorsát vagy szupranacionális szervezetek, melyek, tegyük hozzá, a globális háttérhatalom nyílt színi megjelenítői. Az a cirkusz, ami ma Magyarországon zajlik, ennek a lecsapódása. […]

Bővebben
Vélemény

Örök bizonyosság

Isten az embert érző, gondolkodó, valamint tudattal és szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette, ezzel megnyitván előtte a korlátlan fejlődés lehetőségét, de a csúfos bukásét is. És csak tiszteletet, szeretetet, valamint némi engedelmességet kért ezért cserébe.

Bővebben
Vélemény

Bog a fülön

A „barátok” fülelnek. Keletről is, Nyugatról is. Budapesten is, Bukarestben is. A hírszerzők nagy puszilózásának kezdetekor megegyeztek, hogy nem szerveznek be egymás országában ügynököket.

Bővebben
Vélemény

A székely nemzet a vádlott?

Bekééknek nem kell fellebbezniük, megteszi azt az ügyészség. Csak remélni merem, hogy formaságból, és nem lesz súlyosabb az ítélet, mert véleményem szerint háttéralku született. Azért pont annyi napra ítélték őket, mint amennyit bent ültek: így nem követelhetnek kártérítést a „plusz” napokért, de nem is kell visszamenniük a cellába. Úgy gondolom, ez az alku lényege, és […]

Bővebben
Vélemény

Șelariu nem mond igazat

A Székely Hírmondó hasábjain megjelent, Be akart dobni a tóba című cikkre reagálnék, hiszen elferdített tényekkel, dolgokkal vádolt meg Șelariu Gyula, a Vad Természet Halász-Vadász Egyesületet (OVPS Natura Sălbatică) elnöke. Jómagam valóban igényeltem a cikkben említett összegeket, de nem a saját részemre, hanem a falustársaim részére (közel 300 család érintett). Șelariu a megkötött szerződések alapján […]

Bővebben
Vélemény

Újabb forduló

„A kormány a menekültkérdésbe menekül” – hangzott a jobbikos szlogen a tavaly népszavazás idején. A párt világhálós szócsöve beállt a baloldal mellé, „epe-ízű gyűlöletkeltéssel” rágalmazva a legfeljebb túl-sulykolással és fantáziátlansággal vádolható kormánykampányt. Ezek után Vona Gábor (Gyurcsány Ferenccel meglepő egyetértésben) lemondásra szólította fel a népszavazás eredménye miatt a magyar miniszterelnököt, majd a párt képviselői nem […]

Bővebben
Vélemény

Történelmi konkolyvetés

Úgy gondolom, igazságérzetemmel csücsülvén és emlékezvén Európa történelmi szemétdombján, hogy az emberiség sorsában aligha van példátlan eset. Ezekben az órákban, napokban 70 éve, hogy a „csehszlovákiai”, a felvidéki magyarság ottani őshazájából való kitakarítása sem volt példátlan. Amerikában egyszerűen kiirtották az őslakosokat. Csehszlovákia a „győztes hatalmak” közé sorolta önmagát a második világháborús rettenet után. Az ottani, […]

Bővebben
Vélemény

Az anyatejjel együtt

Járjon a jó hír nagy garral, de ne zajjal! Örömmel értesültünk, hogy Sepsiszentgyörgyön az egészségügyi ellátás, újszülöttek gondozása korszerű, új „pelenkát” kapott. Örömemet lelombozta, visszametszette azonban a korai, égbekiáltó keresztelő. A Megyei Sajtóiroda ugyanis az osztályt neonatológiainak nevezte, már eleve, a születése előtt. Szíveskedjenek önök megfontolni, mi kerül ismét a magyar nyelvbe. Idézek keveset. „A […]

Bővebben
Vélemény

Románia fenyeget

Óva intem Japánt, hogy megtámadja Amerikát – e megfontolandó gondolat a fáma szerint az 1930-as években jelent meg a kézdivásárhelyi Székely Újság hasábjain, a szerző nevét a hálátlan utókor nem jegyezte meg. Nyolc évtizeddel az írás után talán elmondhatjuk: Hirohito, japán 124. császára fittyet hányt a derék székely zsurnaliszta figyelmeztetésére, és a Nagumo Csúicsi tengernagy […]

Bővebben
Vélemény

Tollal és kereszttel

Abban a bizonyos egykoriban, a szocializmusban úgy volt, s mit ad Isten, ma is úgy van, hogy az egyetemeknek megközelítőleg sem volt autonómiájuk. Emiatt ültek börtönökben sokan magyarok. Mi az évfolyamon jogot vettünk magunknak ahhoz, hogy törvényt üljünk a kuruc költészet fölött. Retteghetett volna sok osztrák tábornok még a hévtől is, amellyel „támadtuk és védtük” […]

Bővebben
Vélemény

Kirándultak a vallástanárok

Március végén a Sepsi Református Egyházmegye vallástanárai részére, az 500 éves reformáció jegyében emlékkirándulást szerveztünk Szászföldre. Útvonalunk első megállóját a kőhalomi vár képezte, amelynek első írásos említése 1324-ből maradt fenn. Mint köztudott, 1357-ben királyi vár volt, 1421-ben a török pusztította, 1704-ben II. Rákóczi Ferenc csapatai harc nélkül foglalták el. Mai képét uniós támogatással, 2011 és […]

Bővebben
Vélemény

A székely nemzet a vádlott

Az érintettekhez hasonlóan az elmúlt hétvégén szívdobogva vártuk a terrorizmussal vádolt Beke István és Szőcs Zoltán ügyében meghozandó bukaresti ítéletet. Nem mintha a legkisebb kétely is felmerült volna bennünk a kézdivásárhelyi ifjak ártatlanságát illetően, hanem azért, mert volt alkalmunk megismerni a román titkosszolgálatok és a velük újabban összefonódott ügyészség magyarellenes ténykedéseit. A hosszas vajúdás után […]

Bővebben
Vélemény

A magyar költészet napjára

Végső soron a költészetnek, hogy kiteljesedjen a maga törvényei szerint, ki kell válnia az életből, hogy aztán adott helyzetben része lehessen életünknek, hogy egy legyen az élettel. Valahogy úgy, ahogy dalba kezd az ember, akár öröme, akár bánata van. Arany János ezt úgy mondotta, hogy: dalra olvadék… Dalt szerezni kész a költő szerelemről, hazáról, de […]

Bővebben
Vélemény

Folytassa, Éva!

A nőnapokat is magukba foglaló márciusok nagy fordulópontokat hoztak Székelyföld egyik legismertebb, legsikeresebb sportolójának, a sílövő (biatlonista) Tófalvi Évának. Néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy visszavonul az élsportból, aztán nemsokára jött a hír, meggyőzték, mégis folytatná, és részt venne a 2018. évi téli olimpián, az lenne a zárszó. Ehhez azonban kellene még egy sikeres versenyzés az […]

Bővebben

Erről tudott?

VÍZELZÁRÁS

Április 26-án, szerdán 8-16 óra között, a GA2 szivattyúállomás fertőtlenítése miatt a szolgáltatott ivóvíz zavaros lesz Kézdivásárhely egész területén.

Lomtalanítás

A Tega Rt. a háztartásban már feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, egyéb tárgyakat és szelektív hulladékokat április 25-én Előpatakon, 26-án Erősdön 12-20 óra között gyűjti.

PÁLYÁZATOK

Ez vagyok én! címmel hirdet rajzpályázatot 5-14 éves gyerekeknek a Pro Pectus Egyesület. Az alkotások elkészítéséhez bármilyen technikát alkalmazhatnak, egy személy csak egy pályamunkával jelentkezhet. A résztvevő nevét, életkorát a rajzlap hátulján, középen kell feltüntetni. Mellékelni kell a tanintézmény és a pedagógus vagy szülő nevét, elérhetőségét. A munkákat A4-es vagy A3–as formátumú rajzlapon, keretezve fogadják el. Az alkotásokból kiállítás nyílik május 14-én. A pályamunkákat április 20-ig várják a következő címre: Asociația Pro Pectus, Loc. Tg. Secuiesc, Str. Ady Endre, Nr. 3. Bővebb információ: Pro_pectus@yahoo.com vagy 0724 046183.

Csöppnyi családkalandok

A sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthon idén is meghirdette az elmúlt három évben nagy sikernek örvendett Csöppnyi családkalandok meseíró és illusztráló pályázatot Kovászna megye óvodás gyermekei számára, magyar és román nyelven. A pályázat témája egy családkaland: gyermekek által alkotott és óvó néni által lejegyzett mese és annak illusztrációja. Az elkészült alkotásokat elektronikus formában a csaladkalandok@yahoo.com e-mail-címre kell eljuttatni, az eredeti mese lejegyzését és a mese illusztrációját személyesen vagy postán küldve a következő címre: Hófehérke Napközi Otthon, Ifjúság sétány 2. szám, Sepsiszentgyörgy – 520064 legkésőbb április 28-ig.

Holnemvolt rajzpályázat

A Tipe Tupa Egyesület Holnemvolt elnevezésű rajzpályázatának idei témája a kedvenc mesebeli helyszínem. A versenyre háromszéki óvodások, elemi, gimnáziumi és középiskolás diákok nevezhetnek be április 30-ig. Az alkotásokat a Martinovics utca 2 HÖK címre vagy elektronikus formában a guzmi77@yahoo.com e-mail-címre kell eljuttatni. A díjazás korcsoportonként zajlik. Az eredményhirdetésre a sepsiszentgyörgyi gyermeknapi rendezvények keretében kerül sor. A legsikeresebb rajzokat a Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál alkalmával állítják ki szeptember 24-30. között, a megyeszékhelyen.

 

Felhívás

Kádár Gyula-emlékverseny

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány a Székely Mikó Kollégiummal, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házával és a MÁÉRT Egyesülettel közösen harmadik alkalommal szervezi meg A székelység története – Kádár Gyula-emlékverseny című vetélkedőt. A verseny célja, hogy a diákok kézbe vegyék a Székelység története című tankönyvet, megismerjék és megszeressék szülőföldjüket. A vetélkedőre hatodikos, hetedikes tanulókból alkotott háromtagú csapatok jelentkezését várjuk.

A vetélkedő két fordulóból áll. Az első témája a székelyek az Erdélyi Fejedelemség korában, a második forduló kérdései a centenáriumi év kapcsán a székelység az első világháborúban témához kapcsolódnak. A vetélkedőre jelentkező csapatoknak írásbeli és kreatív feladatokat kell megoldaniuk, majd elküldeniük a Székely Mikó Kollégium postacímére (Sepsiszentgyörgy, Gróf Mikó Imre utca 1 szám, 520003). A második fordulóra az első 10 legtöbb pontszámot szerzett csapat kap meghívást, de iskolánként csak egy csapat juthat a döntőbe. Ebben a fordulóban a tanulóknak az első világháborúhoz kapcsolódó írásbeli és szóbeli feladatokat kell megoldaniuk, településükhöz kötődő háborús emlékjeleket kell felkeresniük.

A vetélkedő zsűrijét történészek és történelemtanárok alkotják, elnöke dr. Szekeres Attila István.

 Könyvészet

A vetélkedőre a Székelység története című, VI. és VII. osztályosok számára a 2012-ben kiadott tankönyv III., IV. és VI. fejezetéből (39–91, 134–148. oldal) kell készülni. A könyv megtalálható minden magyar tannyelvű iskola könyvtárában. A második fordulóba továbbjutott csapatok felkészüléséhez a tankönyv mellett segédanyagot biztosítunk.

Jelentkezni a Jelentkezési lap kitöltésével lehet 2017. május 6-ig. A szekelysegvetelkedo@gmail.com címen igényelhető, és ide várjuk vissza. Ezt követően ezen az úton megküldjük a csapatok számára a feladatlapokat. A vetélkedővel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdések is a fenti drótpostacímre küldhetők.

Első forduló: A megoldott feladatlapnak 2017. június 5-ig kell beérkeznie a Székely Mikó Kollégium postacímére, a borítékra kérjük ráírni a küldő csapat nevét, az iskola elérhetőségét, a címzésnél fel kell tüntetni: Székelység története vetélkedő. Az első forduló eredményeit 2017. június 11-ig megküldjük a felkészítő tanár drótpostacímére.

A második fordulót 2017. október végén tartjuk a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.

Nyeremények:

A második fordulóba továbbjutott csapatok számára egynapos honismereti kirándulást szervezünk az egykori Erdélyi Fejedelemség központjába, Gyulafehérvárra, vagy hagyományőrző tábort a zabolai Csipkés ifjúsági táborban, és könyvjutalmakat biztosítunk.

A szervezők nevében: Pénzes Loránd tanár

Találkozó

A Református Mentő Misszió – Bonus Pastor Alapítvány és az Új Remény Egyesület április 28–30. között tartja országos találkozóját a szatmárnémeti Református Gimnázium (Jean Calvin u. 2.) dísztermében. „Rátalálhatunk gondolataink banánhéjaira, de azokra a kapaszkodókra is, amelyek megelőzhetik az elcsúszást, vagy segíthetnek a felállásban. Szeretettel várunk mindenkit, először vagy sokadszor, érdeklődőként vagy ismerősként a felépülő szenvedélybetegek és hozzátartozóik találkozójára!” – áll a szervezők felhívásában. Jelentkezni a 0265.254.460-as telefonszámon lehet.

Uszodaprogram

A Sepsi ReKreatív Rt. tájékoztatja ügyfeleit, hogy április 10-től az uszoda hétfő délután is nyitva tart 15–21.30 között. A hétköznapi programhoz igazodva az úszásoktatásra érkezőket 15 órától, a kikapcsolódni vágyó kicsiket és nagyokat pedig 18.30 után várják.