Riport

Éjszaka a múzeumban
Riport
A hagyomány és értékőrzés jegyében

Éjszaka a múzeumban

A Székely Nemzeti Múzeumban a nyári napfordulókor immár évtizedes hagyománnyá vált a gyűjtemény éjfélig tartó, díjmentes megtekintésének a biztosítása. Az ilyenkor idelátogatókat pedig különleges programokkal is megörvendeztetik. Nem volt ez másképp ebben az esztendőben sem, hiszen szombaton nemcsak tárt kapuk, hanem gyermekfoglalkozások, tematikus előadások, képzőművészeti tárlatvezetés, tánc és filmvetítés várta az érdeklődőket. Öröm volt megtapasztalni, hogy a szervezők fáradozása nem volt hiábavaló, mert az est folyamán nagyszámú résztvevő sürgött-forgott a különféle helyszíneken.

Bővebben
Ember a fehér köpeny mögött
Riport
Dr. Dénes László: „Úgy tervezem, hogy innen megyek nyugdíjba”

Ember a fehér köpeny mögött

A rosszul működő romániai egészségügyi rendszer „árnyékában” egyre ritkábban gondolnak a fehér köpenyek mögött rejtőző emberekre a betegek, ha az orvosok kerülnek szóba. Pedig a szakma, a munka, az elkötelezettség mindig egy érdekes személyt kísér: ez legutóbbi interjúnk során is igazolódott.

Bővebben
Lovas napok Zabolán és Nyujtódon
Riport
Az eső nem tartotta távol a paripákkal űzött sportok kedvelőit

Lovas napok Zabolán és Nyujtódon

Az esős idő ellenére hétvégén két sikeres lovas napot tartottak a megyében: Négyfaluban a Sacramento Lovas Klub szervezett Lovas Gyermeknapot, míg az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület Nyujtódon először rendezte meg a Háromszéki Lovasnapokat.

Bővebben
Art Camp nyolcadszor
Riport
Természetművészettől a tűzzománcig

Art Camp nyolcadszor

Június 9–17. között idén immár a második, de ezúttal már a „bejáratott” művésztábor színhelye volt a Bálványos Resort hotel: a májusban lezajlott óriásszobrászati szimpózium után az Art Camp résztvevői kvártélyozták be magukat a szállodában. A tábort immár nyolcadik éve szervezik meg, és Erdély egyik legrangosabb alkotóműhelyének számít.

Bővebben
Vadászat, virtus, vigasság
Riport
Az eső alulmaradt a VII. Székelyföldi Vadásztalálkozón

Vadászat, virtus, vigasság

Akik megharcoltak az esővel és a hirtelen lehűlt idővel, pufajkamellény vagy „folyékony pulóver” (értsd: tüzes víz) segítségével, minden bizonnyal jó emlékeik között őrzik az Árkoson szombaton megrendezett VII. Székelyföldi vadásztalálkozó érdekes és gazdag műsorát, jó hangulatát.

Bővebben
A rockabilly bűvöletében
Riport
Nem vagyunk elég nyitottak az újra

A rockabilly bűvöletében

Nem sokáig hangzott idegenül a The Crazy Plumbers név a háromszéki zenekedvelők számára, hiszen az öt éve alakult együttes rendszeres koncertjei, utcazenéje széles körben ismertté tették a bandát, illetve az általuk játszott rockabillyt. A háromtagú együttest nem csupán a megyében, az egész országban jegyzik, nyárára tele a koncertnaptáruk hazai és határon túli fellépésekkel. Tematikus összeállításukat, a Rockabilly Roots című műfajtörténeti műsort pedig már háromszor – legutóbb április elején a Vigadó nagytermében – adták elő a kézdivásárhelyi közönségnek. Ennek kapcsán a bőgős-énekes Tofán Leventét kérdeztük, aki nem mellesleg a Székely Hírmondó fotósa is.

Bővebben
Beke István az igazságkeresés útján
Riport
„Ez eleve meg volt írva a titkosszolgálat részéről”

Beke István az igazságkeresés útján

A kézdivásárhelyi, 42 éves Beke István kétgyerekes családapát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi vezetőjét 2015 novemberének végén a hatóságok terrorizmus vádjával letartóztatták. Hét hónapot és 9 napot tartották fogdában, majd házi őrizetben, ám nemrég alapfokon felmentették az alkotmányellenes merénylet kísérletének vádja alól. Az ügy állásáról, a börtönben töltött időszakról, megfigyeléséről, a HVIM-ről kérdeztük.

Bővebben
Kapaszkodjunk össze az imában!
Riport
A csíksomlyói búcsú életre szóló élményt jelent

Kapaszkodjunk össze az imában!

Pünkösd közeledtével a Szűzanya hívó szavára évről évre mind nagyobb és nagyobb tömegben indulnak el nemzettestvéreink a Kárpáthaza és a nagyvilág különböző zugaiból Székelyföld felé. Hitet tenni, áldást kapni és erőt meríteni jönnek, valamint belekapaszkodni honfitársaink tekintetébe, megmártózni egymás mosolyában, és elmélyülni az össze- és együvé tartozás nemes érzésében.

Bővebben
Együtt a család
Riport
Először ünnepelték munkaszünettel a gyereknapot

Együtt a család

Bár a magáncégek tulajdonosai zúgolódnak, hogy túl sok az ünnepnap, és ez mind bevételkiesést jelent, mégis a gyermeknap hivatalos szabadnappá tételét jó húzásnak tartjuk a tőlünk túl sok piros pontot nem kapó törvényhozók részéről. Tegnap – de volt, ahol már tegnapelőtt – megyeszerte gyereknapi foglalkozásokat tartottak, az alábbiakban ezekből szemelgettünk.

Bővebben
Valamit visz a víz
Riport
Kell-e nekünk folyómeder-szabályozás?

Valamit visz a víz

Az utóbbi években, az anyagias szempontokat követő világnézet eluralkodásnak egyik következményeként éleződött ki a dilemma: az elődeinktől örökölt és utódainknak hátrahagyandó természet-e a fontosabb vagy az ember alkotta, termelte értékek, javak? Inkább a környezetünket kíméljük a maga eredetiségében, vagy mondjuk a termőföldeket, épületeket óvjuk az esetleges áradásokkal szemben?

Bővebben
Van-e céljuk és tervük az élethez?
Riport
Mostantól saját zenéjüket komponálják

Van-e céljuk és tervük az élethez?

Emlékezetes marad az eltelt hétvége annak a párszáz diáknak, akiket most ünnepelt az iskola, a rokonság sok virággal, szép szavakkal, jókívánságokkal, sőt még az ég is, mert a sok eső után a nap is kisütött a kilenc háromszéki középiskola ballagóinak.

Bővebben
Monumentális munkák a hegyen
Riport
Bálványos, az óriásszobrászat idei fővárosa

Monumentális munkák a hegyen

Május 5-15. között zajlott a Transylvania Monumentális Szobrászati Szimpózium a Bálványos Resortban, ahol a Szarvadi házaspár első alkalommal látta vendégül a rendezvényt. A 13 képzőművész 11 országból érkezett Háromszékre, és tíz nap alatt faragták ki a nagyméretű tölgyfákból alkotásaikat. Minden munka nem készült el a határidőre, ugyanis az eső több ízben megzavarta az alkotó tevékenységet.

Bővebben
Álmodni lehet nyitott szemmel is!
Riport
Magyarországi fesztiválok célkeresztben

Álmodni lehet nyitott szemmel is!

„Szia! Idén ott leszel a Szigetfesztiválon? Hát a Volt fesztivál, és a Balaton Sound szerepel-e az úti célok között?” hangzott el a minap, az egyik sepsiszentgyörgyi kávézó teraszán. A kérdést nem csupán egy egyszerű igen követte, hiszen aki volt az előbb említett rendezvényeken, az tudja, hogy egy egyszerű fejbólintással nem lehet lerendezni a választ: kalandok, élmények, egymás szavába vágás volt a reakció, és ez nem meglepő, hiszen manapság sem a távolság, sem az anyagi akadály nem riasztja el a háromszéki fiatalokat az igazi bulizástól.

Bővebben
Gyémánttalálkozó Baróton
Riport
Volt osztálytársaikra emlékeztek az ’57-es végzősök

Gyémánttalálkozó Baróton

„Ne várj nagy dolgot életedbe,/ Kis hópelyhek az örömök,/ Szitáló, halk szirom-csodák:/ Rajtuk át Isten szól: jövök” – ezeket a Reményik-verssorokat írták a Baróti Szabó Dávid Líceum egyik termének táblájára az iskola azon volt diákjai, akik május 14-én a 60 éves, vagyis a „gyémánt” érettségi találkozóra gyűltek össze.

Bővebben
Dísznövény-kiállítás kilencedszer
Riport
Színpompás virágvarázs Kézdivásárhelyen

Dísznövény-kiállítás kilencedszer

Ha egyéb nem is, de a különböző rendezvények előtt szerepelő szám emlékeztet az idő múlására, és tette ezt a dísznövény-kiállítás és -vásár is, amit kilencedik alkalommal hozott tető alá a Krébecz József által vezetett Assa Diva Kft. és a kézdivásárhelyi önkormányzat. A rendezvény nagy sikernek örvendett: négy nap alatt mintegy ötezren váltottak jegyet, és persze sokan mentek be tiszteletjeggyel is. A rendezvény Kézdivásárhelyen jövőben jubilál, a tizedik kiadásához érkezik.

Bővebben
Drift, rali és csodás járgányok
Riport
Sikeres volt a retróautó-bemutató és -verseny

Drift, rali és csodás járgányok

Hétvégén, Kézdivásárhelyen rendezték meg a Klausenburg Retro Racing névre hallgató retróautó-bemutatót és -versenyt. Bár szombat délutántól esősre fordult az idő, a régi autók és a motorsportok kedvelői nem maradtak távol az eseménytől, amelyet a szervezők jövőre is megtartanának a fortyogófürdői Skat Kart kartingpályán.

Bővebben
„Magyarul álmodom”
Riport
Huszonöt éves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége

„Magyarul álmodom”

Három napon át – péntektől vasárnapig – tartalmas rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Díjátadók, kiállítás, értekezlet és kirándulások színesítették a programot, amelynek egyik kiemelkedő része volt a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő lebonyolítása. A rendezvény választott témaköre: a reformáció hatása és jelentősége Erdély magyarnyelvűségében.

Bővebben
Csillogó, erős retromobilok
Riport
Koros szépségek Sepsiszentgyörgy főterén

Csillogó, erős retromobilok

A havas-esős áprilisi idő miatt halasztották múlt vasárnapra a retroautók szentgyörgyi kiállítását, és most bejött a szervezők számítása: a sok főtéri látnivaló – virágkiállítás és termékvásár, sőt motoros felvonulás is volt – rengeteg embert lépre csalt, azaz a férfiakat leginkább a retromobil-parádéra.

Bővebben
Virágos kedvvel
Riport
Sok szép dísznövény, sok ember a placcon

Virágos kedvvel

Nehéz túllicitálnia egy közönséges hétvégének azt a nyüzsgést, amit Szentgyörgy főtere látott a napokban. A virágkiállítás jól megfért a többiek mellett, és hétágra sütött a nap. Mindig így kellene lennie – óhajtották-sóhajtották az árusok. Körbejártunk a polgármesteri hivatal, a Tega és a Gardenline közös szervezésében zajló kertészeti- és virágvásárban.

Bővebben
Már az új nemzedék tehetségét ápolja
Riport
Dancs Árpád a mikós szellem megtartó erejének titkát is tudja

Már az új nemzedék tehetségét ápolja

Amikor Dancs Árpád Pro Urbe díjra jelöléséről szóltak az első hírek, sokan egyetértően bólogattak: végre, már rég megérdemelte volna. Számos egykori diákjának szívesen felemlegetett szép élményei közé tartoznak az általa tartott zeneórák, a kommunista korszakban tiltott gyümölcsnek számító új rockdalok és slágerek, a kóruspróbák, a kiszállások, a Székely Mikó Kollégium egykori néptánccsoportjának légköre, a Mikó himnuszának akkordjai – mindaz, ami tanári pályáját fémjelzi. Huszonévesen is Tátának szólították – ebből is érezte, hogy számítanak rá.

Bővebben
Ismét támadt a sárkány
Riport
Véget értek a 26. Szent György Napok

Ismét támadt a sárkány

Nem könnyű kiemelni bármit is a 26. Szent György Napok eseménysorából. Jó volt látni, hogy ismét szépen megoszlottak az érdeklődők a helyszíneken, hogy az embereknek – a kellemesnek nem mindig mondható időjárás ellenére – volt érkezésük egy pohár sörre, borra leülni ismerőseikkel, hogy ismét a városnapok része lett a sárkány és az őt legyőző Szent György. Hogy a magas színvonalú nyitókoncertbe sepsiszentgyörgyi fellépők is „befértek”. Hogy ismét példának mutatták fel az 50–60 éve, szó szerint jóban-rosszban egymás mellett kitartó házaspárokat. Hogy a Filip muzsikuscsalád önálló fellépésével új „műfajt” teremtett. Hogy a reformáció 500. évében úgy lehet az iskolaudvaron farmernadrágban a hitről beszélni, hogy a környékről összehordott összes pad sem volt elég arra, hogy a nagyszámú hallgatóság leüljön. Hogy Dancs Árpád TANÁR ÚR (csupa nagybetűvel) teljesen megérdemelten, még ha nem is szabályszerűen (mert pénzt ugyan nem, de tapsot kapott, bőven) a város díszpolgára lett. De kezdjük, a teljesség igénye nélkül, sorjában.

Bővebben
Olimpikon unokái Oltszemen
Riport
Románia legkorszerűbb fogathajtó pályája épül

Olimpikon unokái Oltszemen

A sepsibodoki tanács visszatelepítette Oltszemre a kisbéri ménesben külön vonalat alapított, egykor innen elszármazott ménjének leszármazottjait. És ha már van ló, akkor megépítenék Románia legjobb fogathajtó pályáját is, júliusban már országos versenyt szerveznek. A tervekről Fodor István polgármester beszélt.

Bővebben
Kúriák a felhők felett
Riport
Kastély Erdélyben – megnyílt a Kálnoky-kastély

Kúriák a felhők felett

Elsősorban kastélytulajdonosoknak és -működtetőknek szólt a Kastély Erdélyben-konferencia, amelyet szombaton tartottak Árkoson – természetesen a Szentkereszty-kastélyban. A népes hallgatóságot arról próbálták eligazítani a szakemberek, miként lehet egy kastélyt, udvarházat fenntarthatóan működtetni. Ugyanakkor április 22-e nagybetűs napként kerül be Miklósvár történetébe, miután szombaton a nagyközönség számára megnyitották az itt található Kálnoky-kastélyt.   A PONT Csoport azért […]

Bővebben
Szánon hozzák a tavaszt
Riport
Táncos locsolkodós hagyományőrzés Orbaiszéken

Szánon hozzák a tavaszt

Hiába fújt a Nemere, és hiába mart bele fogaival a hideg a szörcsei és székelytamásfalvi hagyományőrző fiatalokba, jókedvüket, lelkesedésüket nem szegte semmi: vízbevető hétfőn vidám zene, hangos énekszó és ropogós ostorcsattogás közepette tartották meg az ősi pogány szokásból eredő húsvéti szánozást.

Bővebben
„Lendületbe hoz a húsvét!”
Riport
Kedve s kertje is virágos István Ildikónak

„Lendületbe hoz a húsvét!”

Bár hozza Murphy törvényének igazságát, mely szerint Szentkirályból jövet az autó is hétvégére és ünnepre romlik el (kicsit átírtuk…), István Ildikó népdalénekes a tőle megszokott színes lendülettel érkezik a beszélgetésünkre. A tavasz napsugara a ruháján, mit számít, hogy felhős az ég. A húsvéti készülődésről faggattuk, mert úgy sejtjük, tud adni.

Bővebben
„Európa elveszett!”
Riport
A bevándorló muszlimok nem akarnak és nem is fognak integrálódni

„Európa elveszett!”

A kézdivásárhelyi önkormányzat és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közös kezdeményezése, az Ezüst Akadémia előadássorozat korábbi alkalmain is értékes, az általános műveltséget bővítő, életminőségünk jobbításához segítő előadásokat hallhattunk. Csütörtökön dr. Maróth Miklós egyetemi professzor, orientalista Az iszlám politika elméletének bizánci gyökerei című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

Bővebben
Riport
Tisztelgés a nagy keletkutató emléke előtt

Keressetek és kutassatok!

A hagyományokhoz híven, az elmúlt héten is tudományos ülésszakkal kezdődött a Kovásznán 28. alkalommal megszervezett Körösi Csoma Sándor Napok rendezvénysorozat, mely nagy tudósunk emlékét megőrizni, szellemiségét ébren tartani és munkásságának eredményeit felmutatni hívatott.

Bővebben
Tudós földink, Csoma
Riport
Tisztelgés a nagy keletkutató emléke előtt

Tudós földink, Csoma

Április 6–8. közt a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület főszervezésében, Kovászna Megye Tanácsa, a Balassi Intézet, a kovásznai önkormányzat és művelődési ház társszervezésében tartották meg az orbaiszéki város legkiemelkedőbb kulturális rendezvénysorozatát, a Kőrösi Csoma Sándor Napokat. A háromnapos esemény egy-egy kiemelkedő programjából szemelgettünk.

Bővebben
Új vesével családot is alapított
Riport
„Először nem fogtuk fel, hogy ez a betegség halálos”

Új vesével családot is alapított

A szentkatolnai, 63 éves Páll Kálmán mint édesapa és 38 éves fia, Attila krónikánkban párját ritkító családi összetartásról mutatott példát, s ha lehet így minősíteni, olyan egészségügyi teljesítmény az ő esetük, mely mai fogalmaink szerint már a csodához közelít. Páll Attilának ugyanis felnőttkorba léptekor azt mondták, a húsz évet sem biztos, hogy megéri, ma pedig harmincnyolc éves, és kiteljesedett családi életet él. Hogyan is történt?

Bővebben
Ha az eszünk feléri
Riport
3D nyomtatás, CNC-gravírozás házilag

Ha az eszünk feléri

A Discovery tévécsatorna egyik tudományos adásában érezhették magukat azok a kisdiákok és szüleik, akik pénteken a kézdivásárhelyi Kosztándi Képgalériában (Jazz Kávézó) részt vettek a néhány helyi fiatal által kezdeményezett Tudományok kicsit másképp című műhelymunkában. Az első rendezvényen a CNC-szerszámgépeket, illetve a 3D-s nyomtatást mutatták be a jelenlevőknek – saját maguk által készített eszközökkel.

Bővebben

Erről tudott?

Áramszünet

Sepsiszentgyörgyön június 29-én, csütörtökön 7.30–9 óra között a Csíki, Vojkán, Daczó utcákban; 9–11 óra között a Grigore Bălan tábornok úton (16, 23, 24, 29, 60, 62, 63-as tömbház); 11–13 óra között a Grigore Bălan tábornok úton (16, 30, 31, 32, 64, 65-ös tömbház); 13–15 óra között a Gyöngyvirág utcában (37, 38, 39-es tömbház), a Nicolae Colan-iskolában, az ANL-s tömbháznál, a Dália utcában; 13–15 óra között a Vasile Goldiş utcában (8, 11–15, 23-as tömbház), a Carmen Sylva, Koréh Endre utcákban, az ANL-s tömbháznál szünetel az áramszolgáltatás.

Lomtalanítás

A Tega Rt. a háztartásban már feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, egyéb tárgyakat és szelektált hulladékokat június 29-én Bikfalván, 30-án Szentivánlaborfalván 12–20 óra között gyűjti.

Könyvtár

A Bod Péter Megyei Könyvtár fiókkönyvtára (Sport utca 15/21/A/1) június 20. és szeptember 4. között keddtől péntekig 10-től 16 óráig tart nyitva.

Gombavizsgálat

Sepsiszentgyörgyön, a központi piacon naponta – szombat és hétfő kivételével – 9 és 11 óra között Zoltán Sándor gombaszakértő a fogyasztásra gyűjtött gombákat ellenőrzi és tanácsot ad. A szolgáltatás ingyenes.

Uszodaprogram

A Sepsi ReKreatív Rt. tájékoztatja ügyfeleit, hogy április 10-től az uszoda hétfő délután is nyitva tart 15–21.30 között. A hétköznapi programhoz igazodva az úszásoktatásra érkezőket 15 órától, a kikapcsolódni vágyó kicsiket és nagyokat pedig 18.30 után várják.