Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés
Szereti a színpadot

Szereti a színpadot

Pătrânjel Viktória, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum ötödik osztályos diákja már óvodás korától jár mesemondó versenyekre, majd kisiskolásként a versek bűvölték el, később a prózamondással is próbálkozott, és kitűnő eredményeket ért el. A Laborfalvi Róza Szépen magyarul elnevezésű prózamondó versenyén, legutóbb pedig az Ignácz Rózsa Alkotó és Prózamondó Versenyen első helyen végzett. A kisdiákkal és Nagy Etelka magyartanárral a tehetségápolásról, a vetélkedőkről, tervekről beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés
Első díjas sepsiszentgyörgyi diák

Első díjas sepsiszentgyörgyi diák

Háromszéki diákok is beneveztek a Debreceni Ady Endre Gimnázium által meghirdetett Olvass többet! Képzeld el/ Más-képp! – illusztrációs pályázatra. László Kincső Orsolya, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum ötödik osztályos diákja első, Ambrus Édua, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tizedikes diákja második helyen végzett. A vetélkedőről, a rajzolás iránti elhivatottságáról a megyeszékhelyi kisdiákkal beszélgettünk.

Mert olvasni jó!

Mert olvasni jó!

A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.

David Litchfield: Nagypapa titkos óriása
„Vicces, megható és képi világában elbűvölő. Ez a könyv egy valódi kincs.” – írja a könyvről a Daily Mail.
Széphegy városában él egy titkos óriás, kinek keze akkora, mint az asztal lapja. Lába hosszú, mint az ereszcsatorna, és a cipője beillene evezős csónaknak is.
A kis Dani azonban azt hiszi, hogy az óriás nem is létezik, hanem csak a nagypapája találta ki. Nagypapa szerint a rejtőzködő ijesztette el a medvéket, amikor a család az erdőben sátorozott. Ő szedte le Dani kedvenc papírsárkányát, amikor az rágabalyodott a legmagasabb fára. Nagypapa esküszik arra, hogy az óriás tényleg létezik, Dani azonban nem hisz neki. Nem, bizony, hiszen még sosem látta ezt a mesebeli lényt. Tulajdonképpen miért is bujkál az óriás? Nagypapa ezt is jól tudja: az emberek félnek, ha valami nem olyan, mint amit megszoktak. Amikor Dani váratlanul szemközt találja magát az óriással, megrémül és elszalad. Ezzel nagyon megbántja szegényt. Szerencsére alkalma nyílik jóvátenni a hibáját, és így talán még az is megtörténhet, hogy összebarátkozik az egész város legjószívűbb lakójával.
David Litchfield története a barátságról és az összetartozásról szól.

Kate Scott: Csak Jack
„Az elmúlt két évben ötször költöztünk. Sokat tudok a pakolásról.” De Jack nemcsak a pakolásról tud sokat, hanem arról is, hogyan illeszkedjen be egy új iskolába. Amióta apa elment, anyával ötször költöztek. A megoldás a Sherlock-szabály: figyelj, fülelj, ne árulj el túl sokat magadról, olvadj be. A túlélőstratégia remekül működik, míg meg nem jelenik a mindig jókedvű, magabiztos, mások véleményével mit sem törődő Tyler. Fantasztikus találmányaival és lehengerlő stílusával segít Jacknek is ráébredni: a legfontosabb, hogy önmagad légy! Semmi más, csak Jack! A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9–12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Ezeket a könyveket jó olvasni!
(Forrás: Moly.hu)
Mindkét könyv a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárból kölcsönözhető. Internetes katalógusukban is megtalálhatók, sok hasonlóan érdekes olvasmánnyal együtt, az online.kmkt.ro címen.

Hirdetés
Hirdetés
Horoszkóp – Bak csillagjegy

Horoszkóp – Bak csillagjegy

Mikor közeledtek az ünnepek, csak arra gondoltam, milyen jó, hogy végre engem ünnepelnek. Az oviban is, amikor a december szóba jött, mindig büszke voltam arra, hogy engem is az ajándékok hónapjában pottyantott le a gólya. Kaptam ezért hideget-meleget a csoporttársaimtól, hiszen mindig azzal bosszantottak, hogy engem a varjú hozott, nem más, hiszen a vándormadarak télen nincsenek a környékünkön. Ezért is büszke voltam magamra, hiszen különleges az egész lényem.

Újabb elismerés Balázs Gergőnek

Újabb elismerés Balázs Gergőnek

A sepsiszentgyörgyi Balázs Gergő, a Székely Mikó Kollégium hetedik osztályos diákja sikerrel zárta a 2021-es évet, hiszen újabb díjjal gazdagodott. A székelyudvarhelyi Legato Egyesület által szervezett „Nem úgy van most, mint volt régen…” II. Székelyföldi Online Népdalversenyen kiemelt arany fokozatot kapott. A gimnazistával az elmúlt évben elért sikerekről, a kitartó és következetes munka fontosságáról és újévi tervekről beszélgettünk.

Téli ünnepek

Téli ünnepek

Beléptünk decemberbe, az ünnepek hónapjába. A Mikulás már megjárta magát, hamarosan az angyal is megérkezik, de nem olyan feltűnően, mint a Mikulás, aki sok helyen személyesen adta át az ajándékot a kisgyerekeknek, hanem rejtélyesen, az éj leple alatt helyezi el az áhított ajándékot a karácsonyfa alá. Ám előtte, ugyancsak titokban, figyeli a gyerkőcöket, hogy jól viselkednek-e, szót fogadnak-e, mert bizony sok levél kerül ki az ablakpárkányokra, és csak a jó gyerekek kapnak ajándékot, hangzik el a szülői intelem.

Sepsiszentgyörgyön a Vándorlegény

Sepsiszentgyörgyön a Vándorlegény

A megyeszékhelyi Míves Házban állították ki a XIV. Vándorlegény Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves pályázatra beérkezett munkákat. A Hagyományok Háza és partnerszervezeteinek felhívására Erdélyből és a magyarországi Békés megyéből összesen 51 pályázó küldte be munkáját, közülük a zsűri 39-et választott ki a regionális, sepsiszentgyörgyi tárlatra, 23-uk alkotása lesz látható a debreceni kiállításon, amely 2022 januárjában nyílik.

Sikeres népdalvetélkedő

Sikeres népdalvetélkedő

A népdal és népköltészet hete alkalmából a Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet népdalvetélkedőt hirdetett. Két kategóriában lehetett benevezni, 0–4. és 5–8. osztályosok. A fennálló járványügyi helyzetre való tekintettel a résztvevők videóban küldhették el a kiválasztott népdalt, melyet szakmai zsűri – Boros Erzsébet, Aranypáva-díjas népdalénekes, Meister Éva színművésznő és Albu Erika énekes – értékelt.