Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zabolán tanösvény készül

Zabolán tanösvény készül Kovászna megye

Hasznosan kikapcsolódni a természetben – ebben segít majd az a tanösvény, amelynek megépítésére szövetkezett a Művészeti és Népiskola, a Kós Károly Szakközépiskola és a Pro Zabola Egyesület. A részletekről a kezdeményező, Kiss András István táborszervező, turisztikai szakember tájékoztatott.

– Láttuk, hogy a besenyői táborozóknak épülésére szolgál az ottani tanösvény, ennek a mintájára képzeltük el a zabolai Csipkés-tábor mellett megépítendő mostanit is. Társultunk a Kós Károly-líceummal és a helyi egyesülettel és megállapodtunk, hogy mindenki pályázik az anyagiak biztosítására, illetve nyáron tábort is szervezünk, ahol a szakközépiskola környezetvédelem szakos kilencedikesei és tizedikesei is részt vesznek majd a munkában, hiszen a diákoknak amúgy is kötelező a gyakorlati tevékenység: vízmintákat elemezhetnek, a növény- és állatvilág meghatározásával, rendszerezésével foglalkozhatnak – mondta Kiss, aki szerint három tanösvény, egy 6, 10, illetve 12 kilométeres körút szerepel a tervekben. A tudományos és terepmunka időt igényel, egy eutrofizált lápot is szeretnének a tábor közelében kialakítani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük