Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Visszanyeri ősi formáját

Visszanyeri ősi formáját Kovászna megye

Rákerült a tető a kézdivásárhelyi főtér legrégebbi, korábban romos állapotú, most felújítás alatt álló házára. Lassan eltűnik a Gábor Áron tér szégyenfoltja, ugyanis a Wellenraiter-ház rehabilitáción esik át.

Pár hónapja zajlik az épület pincéjének, megrepedezett falainak, kilyukadt tetőszerkezetének a javítása, és a kedvező időjárás beköszöntével felkerült a szarvazat, illetve a cserép is az 1823-ban épült, az 1834-es nagy tűzvészt is túlélő ingatlanra. A ház felújítását Nagy Szilamér végezteti, aki az utolsó lakótól, Tánczos Sándortól csere útján jutott a romos ingatlanhoz, amin talán Kézdivásárhelyen egyedüliként tábla jelezte: omlásveszély fenyeget. Szerencsére ma már az építkezés kezdetét és a várható befejezés időpontját jelző információs panel látható az épületen.
Az Apafi Mihály utca és a 8-as Udvartér sarkán levő ingatlan valamikor Wellenraiter György sörgyáros tulajdonát képezte, majd az egykori sörgyárastól veje, Jancsó Béla ügyvéd birtokába került, 1948-ban pedig államosították. Utána Tánczos Sándor költözött be, aki 1959 óta lakott az ingatlanban, 1970-ben pedig a tulajdonába került, miután megvásárolta a közművektől.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük