Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Veszélyes lovak

Veszélyes lovak Kovászna megye

Hargita megyében a napokban kevésvérűséget azonosítottak egy lónál, ennek apropóján a háromszéki illetékesektől megtudtuk, hogy a halálos kór nálunk is évente párszor felüti fejét. A betegséggel kapcsolatban sok tévhit kering, számos háromszéki gazda esküszik arra, kigyógyult a lova a nyavalyából. A kór terjedéséhez a városban, határában szabadon kószáló pacik is jelentősen hozzájárulnak.

Dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos érdeklődésünkre kifejtette, nálunk is évente szórványosan (átlag 3-5 alkalommal) felüti a fejét a betegség. Mintegy tíz évvel ezelőtt még háromszáz fertőzött lovat számláltak Háromszéken, ezektől – annak ellenére, hogy jogszabály szerint a megbetegedett, levágott állatok után kártérítést kaptak a gazdák – nagyon nehezen ugyan, de „megszabadultak”.

– A beteg lovakat engedélyezett vágóhidakon kell levágni, ellenőrzés mellett fel is lehet használni a húsukat, a kór csak a lófélékre (ló, szamár, öszvér) veszélyes. Mivel vérrel terjed, a vérszívók rohamosan szórhatják a betegséget – részletezte dr. Sikó.
Több gazda nem akarta feláldozni kedvencét, inkább azt állította, az meggyógyult. A szakember hangsúlyozta, ebből a kórból nem lehet kigyógyítani a betegség miatt fokozatosan lesoványodó, erejét elvesztő, végül elpusztuló állatot.

– A vírus mennyisége a vérben 24-25 napos ciklusban ingadozik, a véreredmények különbözhetnek, de az állat nem gyógyul meg. Itt az egyetlen „gyógyszer” a vágóhíd – magyarázta. A legtöbb gondot járványtani szempontból, meglátása szerint, a szabadon kószáló, a kötelező éves vérvételre be nem mutatott, a szociális segély miatt egyszerűen letagadott „senki lovai”, egy hét alatt „feketén” több gazdát is cserélő gebék jelentik. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük