Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnep a község életében

Ünnep a község életében Kovászna megye

Miközben más erdővidéki községekben a korszerű szennyvíztisztító állomások egyelőre csak az elképzelések szintjén, esetleg tervrajzokon léteznek, addig Bardoc községben immáron a másodikat vették át kedden, helyi vezetők, a tervezők, kivitelezők és számos érdeklődő jelenlétében.

Balázsi Dénes polgármester 2013-ban, a község első szennyvíztisztítójának átvételekor ugyanazon a helyen állt, ahol most, és ígéretet tett arra, hogy a Bardocot és Erdőfülét kiszolgáló állomás- és szennyvízhálózat megépítésével a munka nem áll meg, folytatják azt azért, hogy Olaszteleknek és Székelyszáldobosnak is legyen csatornahálózata, ülepítőállomása. Három év után az újabb nagymérvű munkálatnak is a végére értek, kész lett a második derítőállomás is, melyet az első közvetlen közelében építettek meg. Ugyanakkor a község másik két faluját szolgáló szennyvízhálózat is elkészült.

– Ünnepi pillanat ez a mai, nemcsak azért, mert átvehetjük a második tisztítóállomást, hanem azért is, mert elmondhatjuk, hogy községünkben a szennyvíz-csatornarendszer teljesen ki van építve, nem csupán a főutak, de a mellékutcák mentén is – fogalmazott.

Elmondta, a most átvett állomást a Környezetvédelmi Alaphoz 2010-ben benyújtott pályázat révén tudták megvalósítani, a munkálat értéke 7 656 286 lej volt (hozzávetőleg 1,7 millió euró), melynek 25%-át a helyi költségvetésből kellett fedezzék.

A derítőállomás mellett ebből a pénzből Olaszteleken 8,7, Székelyszáldoboson pedig 5,7 kilométer hosszúságban fektettek le csatornát, és némileg pluszkiadást jelentett az, hogy az állomásnál megtisztított vizet nem vezethették a közeli Kormos-patakba – lévén, hogy folyása mentén alább van a Barótot vezetékes vízzel ellátó állomás –, azzal a Vargyas-patakig kellett elmenjenek.
A munkálat egyéb, kisebb költségeit is részletezte az elöljáró, majd köszönetet mondott a baróti Nagy Józsefnek, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség volt elnökének, Tamás Sándornak, a megyei tanács elnökének a pályázat elindításában, lebonyolításában nyújtott segítségükért, György Zsolt és Török Attila tervezőknek, valamint a sepsiszentgyörgyi Install-All Kft.-nek a szakszerű kivitelezésért.

Török Attila ezután az állomások működéséről, szerkezetéről ejtett szót, elmondva, hogy a derítők egymástól függetlenül is el tudják látni feladataikat, gyakorlatilag mindenből kettő van a telepen, ha egyik ülepítőben valami meghibásodna, a másik átveszi a szerepét.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük