Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Uniós támogatásra várva

Szép reményekkel kecsegtető pályázatot tett le a Kézditej márkanév alatt futó termékek alapanyagát szolgáltató felsőháromszéki szövetkezet. A két és fél millió euró értékű projekt sikere esetén egy csomagolóüzemet létesítenek az 1-es számú ipari parkban.
Pár éve alakult meg a szövetkezet, amely a környékbeli állattartókat összefogva azzal foglalkozik, hogy a tej után fizetendő pénzből biztos megélhetést nyújtson a gazdáknak. A felsőháromszéki nyersanyagot jelenleg a keresztúri üzemben dolgozzák fel és forgalmazzák Kézditej név alatt. A felsőháromszéki gazdák az önállósulásukat segítendő most azt tervezik, hogy európai uniós támogatás révén hoznak létre tejüzemet.
Fejér László Ödön RMDSZ-szenátor érdeklődésünkre elmondta, eddig a keresztúriakkal és a szépvíziekkel közös ernyőszervezetet alkotva dolgozták fel és értékesítették az itteni tejet, bevezetve a Kézdi márkát. Ezen túllépve tették le a pályázatot egy modern tejfeldolgozó létesítésére. Leszögezte: sikeres pályázat esetén sem helyezik át a teljes termelőkapacitást Kézdivásárhelyre, de az üzem lehetővé tenné, hogy az itteni tej távolabbi vidékekre is eljusson.
„Tárolható tejet és tejfölet csomagolnánk ún. tetrapak csomagolásban, hathónapos jótállással. Ez azért fontos, mert nyáron a nagyobb hozam miatt a teljes nyersanyagmennyiséget nem sikerült értékesíteni” – magyarázta. A szállodaipart is megcélozzák kisebb vajkockákkal, tervezik a fagylaltalapanyag-előállítást, de a vonal segítségével akár gyümölcsízt is elő tudnának állítani.
Fejér úgy vélekedik, az új csomagolótechnológia lehetővé tenné a nagy áruházláncokba való betörést is. A szenátor szerint év végégig eldől a pályázat sorsa, amennyiben pozitívan bírálják el, egy éven belül be lehetne üzemelni a csomagolót. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük