Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ülésezett a megyei tanács

Ülésezett a megyei tanács Kovászna megye

Saját hegyimentő szolgálatot alapít a Kovászna megyei tanács – döntötte el tegnapi rendes ülésén a testület. A tanácsosok megszavazták, hogy felújítják az árkosi tanulmányi központot, és kiigazították néhány alárendelt intézményük költségvetését.

Még a szokásosnál is operatívabban zajlott a tegnapi ülés: a 27 tanácsos részvételével sorra került rendes ülésen 18 perc alatt lezavartak 14 napirendi pontot.
A testület egyebek mellett elhatározta, hogy az eddig évi 35 ezer lejes szerződéssel kiszervezett hegyimentő szolgálat helyett „házon belül” képez ki embereket erre a célra. Ezért első körben négy helyet hirdetnek meg, amelyeket utólag további kettővel bővítenek.

A tanács hozzájárult ahhoz is, hogy Kovászna Megye Tanácsa partnerséget kössön saját intézményével, a Művészeti és Népiskolával, és közösen nyújtsanak be pályázatot az árkosi tanulmányi központ felújítására. Arra számítanak, hogy a Regionális Operatív Programtól 6,6 millió lejt kapnak, amellyel újraszigetelik az épületet, teljes egészében kicserélik a fűtő- és melegvíz-hálózatot és ezzel legalább 50 százalékkal növelik az ingatlan energia-hatékonyságát. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük