Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb kényes munka?

Amint azt már tegnap is megírtuk, a hétvégén Sepsiszentgyörgyön, a központi Erzsébet park előtti részen a nagy esőzés és a kisméretű vízelvezető kanálisok miatt ismét áradás keletkezett. Az ügy megoldásáról az illetékeseket kérdeztük.

Nem újkeletű a látvány, amint a központi Erzsébet parkkal szembeni üzlet alkalmazottai seprűkkel igyekeznek megakadályozni a hirtelen esőzés során felgyűlt vizet, hogy bejusson a boltba. A seprűket szinte minden hevesebb zuhé után be kell vetni, elgondolkodtató, hogy erre a jelenségre miért nem találtak ez idáig megoldást, főként, hogy a város szívében történik. Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok érdeklődésünkre elmondta, tavasszal megoldódik ez a gond, ugyanis kicserélik a központi katolikus templom előtti útszakaszon az esővíz-elvezető csövet.

– Vastagabb csövet kell tenni oda, ami a meredek Kórház utcán lefutó vizet el tudja nyelni. Jelenleg az itt lefolyó esővíz folyton a központ felé veszi útját. Már tavalyelőtt felmértük a helyzetet, ám az útkereszteződést fel kell ásni, ez pedig nagyon körülményes. Tavasszal reményeink szerint elkezdhetnénk a munkálatokat. A Mikó utca felújítása is elkerülhetetlen, ott is vastagabb esővíz-elvezetőt fektetünk le, így ez is tompítaná a gondokat – részletezte.

Érdeklődésünkre az is kiderült, hogy a városban egy ugyanilyen kritikus pont a Lidl bevásárlóközpont és a MOL benzinkút előtti rész, illetve nagyobb esőzéskor a Mező utcai házak kertjében húzódó árokban is hamar felgyűl az esővíz. Ez utóbbi megoldása nagyobb munkát igényel, és mivel ott tulajdonjogi problémák is felmerültek, így egyelőre a városvezetés csak elméleti szinten foglalkozik a jelenséggel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások