Grüman Róbert: senkinek nem kell pénzt adni, aki azt RMDSZ-tagdíj címén gyűjti!

Az RMDSZ-nek nincsenek sem kitűzős, sem kitűző nélküli tagdíjbegyűjtői, és sem nyugtával, sem anélkül nem gyűjt tagdíjat. Senkinek nem kell pénzt adni, aki azt RMDSZ-tagdíj címén gyűjti – szögezte le Grüman Róbert.

A szervezet Kovászna megyei ügyvezető elnökét annak kapcsán kerestük meg, hogy híre ment: Marosvásárhelyen ismeretlen személyek házról házra járnak, és az RMDSZ nevében 25 lejnyi összegeket kérnek el magyar emberektől tagságdíj gyanánt. A „tagdíjbeszedők” semmilyen igazolványt nem mutatnak fel, és az elvett összegről nem adnak nyugtát.
– Az RMDSZ nem szed tagságdíjat. A választott tisztségviselőknek vannak kötelezettségeik, de a köz­embernek nem kell fizetnie semmit – mondta az ügyvezető elnök.

Grüman szerint nem így tartják számon, hogy hány tagja van a szervezetnek, hanem azokban a jegyzőkönyvekben írja, amelyeket az alapszabály által előírt, négy­évente megszervezett alapszervezeti tisztújításokkor állítanak össze. Azt mondja: nem releváns az, hogy egyik vagy másik párt mennyi taggal dicsekszik. „Az nem melegít, hogy hány embert tartunk nyilván tagként, a párt erejét az adja, hogy hány szavazatot kap a választásokon” – nyilatkozta Grüman Róbert. 

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Két útszakaszon vezetik be

Sepsiszentgyörgy önkormányzata tervbe vette a fizetéses parkolók bővítését. A Váradi József utca alsó részén vezetik be ezt, valamint a központi piac előtti szakaszon.

Tüntetés a reptérért

Több százan tüntettek vasárnap este a Brassó megyei prefektúra előtt, a brassói repülőtér építésének folytatását kérték. A kabinpoggyászokkal térre vonulók emlékeztették a politikusokat: a választási kampányban azt ígérték, hogy 2020-ra elkészül a légikikötő.

Közel 30 év a gyülekezetért

A bibarcfalvi református gyülekezet számára a vasárnapi, szeptember 24-i istentisztelet különlegesen ünnepi, egyben némileg szomorú alkalom is volt: búcsúztak szeretett lelkipásztoruktól, Székely Lajostól, aki aznap utolsó alkalommal lépett a szószékre hivatalban levő lelkészként.

Pénz a gazdák számlájára

Idén legkevesebb 97,2 euróra számíthatnak a hazai területalapú támogatást igénylő gazdák, ami a támogatásra jogosult területek össznagysága és a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg függvényében még emelkedhet.

Lehetőség a megegyezésre

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) beadott a luxemburgi bírósághoz egy újabb kiegészítést a polgári kezdeményezésről (Minority Safe Pack – MSP) szóló perhez. Erre azért volt szükség, mert megjelent egy új körülmény, ami a kereset elindításakor nem állt fenn – mondta el sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén Izsák Balázs.

Kutyák befogása az Őrkőn

Mint arról már korábban beszámoltunk, az átfogó, Sepsiszentgyörgy magánházainál megejtett kutyaszámlálás után az illetékesek az Őrkő negyedben csendőrségi kísérettel fogtak be kóbor ebeket. Az eredményről érdeklődtünk.

Vér mindig kell!

Október 9-től minden hétfőn és csütörtökön 17-től 20 óráig, tehát délután is várjuk a véradókat – jelentette be Andi Rosin. A Kovászna megyei vérközpont igazgatója szerint, „amíg nem késő”, létre kell hozni egy országos vérbankot.

RÖVIDEN

Akcióban a közbiztonságért Szombatra virradóra a megyeszékhelyen és a fürdővárosban vettek részt megelőző jellegű akciókban az egyenruhások, elsősorban a bárokban, közélelmezési egységekben. A megmozdulás célja a közbiztonság erősítése és a törvényellenes cselekedetek visszaszorítása volt. A megyeszékhelyen leigazoltattak 74 személyt, átvizsgáltak 25 gépjárművet, 25 esetben motoztak is. Hét büntetőjegyzőkönyvet állítottak ki, 4390 lejre szabtak ki bírságot […]

Jó és hasznos

Szakmai és emberi kapcsolatok alakulnak ki, a résztvevők tudomást szerezhetnek a legfrissebb újdonságokról és nem utolsó sorban megszerezhetik kötelező továbbképzési pontszámuk egy részét – így foglalható össze a Háromszéki orvosnapok lényege.

Földijeink premieren

Szeptember 29–30-án Romániában először a brassói Business Parkban szervezi meg az Albert és a Mosoly Egyesület a Fogyatékkal élő gyerekek számára szánt Terapeuták Galériáját. Ezen Kézdivásárhely is képviselteti magát a Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutya Klub révén, és jelen lesz a kurtapataki Zonda lovarda is, ugyanis ők lóterápiával foglalkoznak. Emellett kiállít Kovács Etele kinetoterapeuta is.

Megosztott gondok

Gyakorlatiasra és eredményesre sikeredett a szociális szervezetek és intézmények pénteki hálózati találkozója, amelyet immár harmadjára szerveztek meg, ezúttal a Diakónia Keresztény Alapítvány Idősgondozó szolgálatának sepsiszentgyörgyi, Gyár utcai székhelyén.

RÖVIDEN

Mozgatható zászlórudak Azoknak, akik nem félnek kitűzni a székely lobogót, mozgatható zászlórudakat ajánlanak fel, mondta pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs. Az SZNT elnöke emlékeztetett, hogy 1918. november 19-én gróf Bethlen István felhívására Budapesten székely közéleti szereplők megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot, s a jogutód, a Sepsiszentgyörgyön 2003. október 26-án létrejött SZNT az autonómia európai gyakorlatára […]

Bodok szálló harmadszor

Ismét könnyít a vásárlási feltételeken a sepsiszentgyörgyi tanács, és újból felajánlja megvételre a Bodok szállót. A megyeszékhelyi testület immáron harmadjára próbálkozik, hogy befektetőt keressen a város egyik központi épületének rendbetételére.

Veszélyes üzleti praktika

A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság munkatársai folyamatos ellenőrzéseket tartanak megyeszerte, így buktattak le egy sepsiszentgyörgyi üzletet, ahol lejárt hústermékeket csomagoltak újra.

Kitart az SZNT

Ma hoz(hat) döntést a marosvásárhelyi bíróság a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vs. marosvásárhelyi polgármesteri hivatal perben, amelynek az a tétje, hogy Dorin Florea polgármester ismét „elhárító manőverrel” próbálja megteremteni a körülményeket, hogy valamiképpen betilthassa az SZNT által szervezett autonómiafelvonulást.