Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új temető Szentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat egy új temető létesítését tervezi, e célra már megvásároltak egy területet. Erre azért van szükség, mert a volt katonai lőtér még mindig nem került a város tulajdonába, mivel a védelmi minisztérium szerint a hadseregnek szüksége van egy gyakorlótérre.

Mint ismeretes, az önkormányzat több rendben is próbálta elérni, hogy a köztemető szomszédságában található, 70 hektáros, használaton kívüli lőteret megkapja a város, ahol többek között felekezeti temetőket és egy köztemetőt terveztek létrehozni.

A közös temető közvetlen szomszédságában található telkek tulajdonosaival nem sikerült egyezségre jutni, így egy kissé odébb fekvő egy egyhektáros területet vásárolt meg a tanács. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, mivel a tervezett új temetkezési hely kissé távol lenne a jelenlegi közös temető bejáratától, ezért a Csíki negyedből egy új feljáratot építenek ki, valamint egy új parkolóhelyet is létesítenek. Tóth-Birtan szerint érdemes lenne egy új ravatalozóház építését is tervbe venni. Ugyanakkor kikérik a lakosság véleményét arról is, hogy lenne-e igény urnák befogadására alkalmas sírhelyekre, fűzte hozzá. „Tehát, ezeket is a megfelelő pillanatban, a megfelelő tervek elkészítésével ki lehetne alakítani”, mondta.

 

Időközben az önkormányzat által megvásárolt terület környékén már jelentkezett két szomszédos, egyenként félhektárosnál nagyobb telek tulajdonosa, hogy a felértékelő által megszabott árért eladnák, ami egybevág az önkormányzat bővítési szándékával.

Tóth-Birtan Csaba szerint az idén a területvásárlásokat lehetne nyélbe ütni, és akkor jövőben kezdhetnek neki a tervezésnek, valamint az engedélyek beszerzésének, tehát elképzelhető, hogy a jövő év végéig már elkészülne az új temetkezési hely.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 12., 8:00
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Azt hiszem a közös temetőben ideje volna a gazt lekaszálni mert már ember magasságura nőtt a sirokat már csak sejteni lehet, ennyit megérdemelnének az ott örök álmukat alvó szeretteink. Mi a véleménye Tóth-Birtan uram?

    • User
      Dátum: 2017. június 12., 22:08
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Fogalmam sincs, hogy ki az Toth-birtan, s az sem, h. temetogondok-e vagy egy a sok bologatojanos kozul a Polgarmesteri hivatalnal, de ha onnan van, azoktol sok jot ne varjanak. Az elokkel sem torodnek, nemhogy a halottakkal, csak sajat magukkal.