Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új iskoláról álmodik az EMNP

Új iskoláról álmodik az EMNP Kovászna megye

Elveszítették a Kós Károly Szakközépiskola autonómiájáért folytatott csatát, de megvan a további cselekvési terv, és más fronton sem tétlenkedik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – mindez a pártszékházbeli sajtótájékoztatón derült ki, ahol Bálint József és Kolcza István önkormányzati képviselők fogadták az új­ság­írókat.

– Várható volt, hogy a bíróság nem akadályozza az önpusztításunkat. Nem vették figyelembe, hogy diákok, tanárok és szakmai testületek megkérdezés nélkül döntöttek, hogy este tették közzé az anyagot, amiről másnap szavazni kellett. Továbbra is meggyőződésünk, hogy nem a Ceaușescut idéző összevonás szolgálja a minőséget, a húszféle szakmai képzést (a Puskás Tivadar Szakközépiskolában, amelybe beolvasztották a Kós Károly-líceumot) a vezető testületnek sem lehet könnyű irányítani. – mondta Bálint József, az EMNP helyi szervezetének elnöke. – Figyelembe véve, hogy duális képzés esetén egy iskola működéséhez 100 diák is elég, kezdeményezzük, hogy a következő évben hozzuk újra létre a duális képzésen alapuló iskolát, így kiküszöbölvén a Kós Károly nevén ejtett csorbát.
Bálint szerint ebben az esetben az épület mellékes, lehetne az a Puskás Tivadar-iskolához tartozó Munkás utcai műhelyépület is. Ha a megvalósulásnak kevés is az esélye a jelenlegi városi tanácsosokkal, kevesebb mint két éven belül helyhatósági választások lesznek, és talán majd akkor – osztotta meg reményeit újságírói kérdésre válaszolván.
Más témaként a Civil Hang Egyesület által kezdeményezett forgalmi változást (visszaváltoztatást) javasoló tervezet került szóba, melyet szűkített formában nyújtottak be júliusban, azaz most már csak a Gábor Áron utca és a Váradi József alsó szakaszának a kétirányúsítását kérik, azt is csak ideiglenes jelleggel, míg a Kós Károly utcán folynak a felújítási munkálatok, ám a július végén letett határozatot még szeptember végén sem tűzték napirendre. Az EMNP-elnök szerint ez csak kis felfordulást okozna, és nem lenne nagy anyagi befektetés, viszont sokat könnyítene a város felső részéből az alsóba való lejutáson.
– Elfogadhatatlan, hogy bemegyünk a tanácsülésre, s akkor szaladnak utánunk a tervezetekkel, vagy már összegyűlve várunk, hogy a meghirdetett napirend fő határozata elkészüljön, de két hónap sem elég a mi tervezetünk tárgyalásához – háborgott Bálint.
Az EMNP jelenleg azon is dolgozik, hogy a városkörnyéki árvizek és belvizek, illetve a városbeli nagy felhőszakadásokkor tapasztalható áradások elkerülhetők legyenek. Folyik a problémás helyszínek felmérése, 10 övezetben vizsgálódnak csak a városon belül, és szakemberek dolgozzák ki a cselekvési tervet, ebben gyors és olcsó megoldások is szerepelnek (medertakarítások, átereszek, zsilipek), amelyek még ebben az évben kivitelezhetők, illetve nagyobb befektetést, költségvetési tételt igénylő munkálatok is.
Tavaszig 3–4 helyen lehetne beavatkozni. Olyan kritikus helyzetek indokolják a gyors cselekvést, mint az Ág utcabeli nagy áradások, ahol a földszinti lakásokban 30 centis víz volt szeptemberben, illetve a Gyár utcában 50 centis. A Textil-sétányon egyáltalán nincs esővíz elvezetés, de az ingatlanadó megállapításánál azért felszámították a meglétét – tette szóvá Kolcza István.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük