Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több figyelmet érdemel

Több figyelmet érdemel Kovászna megye

A Kárpát-medence ásványvizei címmel zajlott hétvégén nemzetközi tudományos konferencia Sepsiszentgyörgyön. A tizenharmadik alkalommal megszervezett rendezvénynek, amelynek Háromszék először adott otthont, a hazaiak mellett magyarországi, felvidéki és kárpátaljai résztvevői voltak.

Pénteken a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának előadótermében dr. Máthé István, az egyetem docense nyitotta meg a rendezvényt, majd Tamás Sándor szólt az egybegyűltekhez. Székelyföld borvíznagyhatalom, mondta a megyetanácselnök, hiszen több mint 2000 borvízforrásunk van, és minden harmadik székelyföldi település büszkélkedhet ásványvízforrással vagy valamilyen gyógyvízzel. Csak Háromszéken több mint 600 ásvány- és gyógyvizet tartanak számon.

Olyan térségeink is vannak, mint Kovászna városa, ahol a természetes és fúrt borvízforrások száma 30 feletti, a vajnafalvi házi borvizes kutakkal pedig meghaladja a 120-at. De említhetjük Torja és Bálványosfürdő térségét is a maga 80 forrásával vagy az Olt-völgy forrásait. A Romániában minősített és palackozásra engedélyezett ásványvízforrások jegyzéke szerint az 56 forrásból 20 Székelyföldön található, és az évente az országban palackozott mintegy 2 milliárd liter ásványvíz több mint fele szűkebb tájhazánkból származik – sorolta Tamás Sándor.

– Ennek az iparágnak a haszna csak töredékeiben marad Székelyföldön. Mi azt akarjuk, hogy a borvíziparból származó nyereség térségünk fejlődését szolgálja. Ennek érdekében az RMDSZ képviselői több alkalommal törvényjavaslatot nyújtottak be arra nézve, hogy a kitermelés után fizetett illeték nagyobb hányada maradjon az érintett településen. Ha Székelyföld és Erdélyország működtetését a helyiek kézbe vehetnék, akkor a borvizek gazdasági hasznát is szülőföldünk fejlesztésére fordíthatnánk – fejtette ki a tanácselnök.

A nemzetközi értekezleten három előadást a plenáris ülésen tartottak, 15 kutatásról a szekcióüléseken számoltak be a Romániából, Magyarországról, Szlovákiából és Ukrajnából érkező, az ásványvizeket, azok gyógyhatását kutató szakemberek. Az értekezletet szakmai tanulmányút egészítette ki: a résztvevők a bálványosfürdői Apor lányok feredőjét, a torjai Büdös-barlangot és környékét, a Grand Hotel Bálványost, a Szent Anna-tavat és a Mohos-tőzeglápot látogatták meg.

A rendezvényen bemutatták az Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán, Tatár Márta által jegyzett Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című kötetet, amely most jelent meg a Háromszék Vármegye Kiadónál, és beharangozták Kisgyörgy Zoltán geológus nagy borvízcímke-albumát. A vándorkonferencia szervezői a Sapientia EMTE, az Aquasic Egyesület, Kovászna Megye Tanácsa, a Miskolci Egyetem Környezetgazdálkodási Intézete, a Felszín Alatti Vizekért Alapítvány és a Kassai Műszaki Egyetem Földtudományi Intézete. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. augusztus 29., 8:57
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ismerjük hallomásból a borvizek jótékony hatásait , ellemben ha ki is lenne függesztve a forrásnál az összetétele és az ,hogy mire javallott , mindjárt más lenne …Ezt eddig csak Kovásznán láttam …