Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Társfinanszírozást javasol

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint megoldást kell találni arra, hogy ne csak a nagyvárosok művelődési intézményeit támogassák az állami költségvetésből. Antal Árpád sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy miközben Sepsiszentgyörgy évente elkölt 2,5–3 millió eurót ezek fenntartására, addig például Kolozsvár egy lejt sem, mert az összes intézményét Bukarest finanszírozza.

A városvezető szerint olyan megoldást kellene találni, hogy minden művelődési intézményt ebben az országban az önkormányzatok és az állam közösen finanszírozzanak. „Minimális esélyt látok arra, hogy ez megtörténjen. Szerintem nagyobb az esélye annak, hogy valamelyik szentgyörgyi intézményt átvegye a minisztérium, de egyiket sem adom szívesen”, mondta Antal, aki szerint a legkézenfekvőbb az Andrei Mureșanu Színház lenne, mivel az intézmény részéről is megvan erre az akarat.

Megjegyezte, ha a szaktárca átvenné a román színházat, akkor az önkormányzat évente durván 2 millió lejt spórolna meg, miközben az ingatlan továbbra is a városé maradna. „Nyilván ez valamennyit megoldana a problémából, de alapjaiban véve nem örülnék ennek a változatnak. Egyrészt nem szeretném, ha valaki úgy értelmezné, hogy meg akarok szabadulni a román színháztól, másrészt pedig én büszke vagyok arra, hogy ebben a városban van román és magyar színház, mozgás- és bábszínház, és ezeket mind az önkormányzat patronálja, ha lehet ilyent mondani. Sokkal igazságosabbnak, méltányosabbnak tartanám azt, hogyha egy társfinanszírozás jönne létre, és a minisztérium átutalna az önkormányzatnak egy bizonyos összeget ezen intézmények fenntartására”, szögezte le Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük