Elkészült a szépmezői ipari park szabályzata, és Antal Árpád polgármester szerint most már elhárult az utolsó bürokratikus akadály is az elől, hogy érdemben tudjanak tárgyalni az érdeklődő befektetőkkel.

Antal Árpád elmondta, a szépmezői ipari park szabályzata rendelkezik arról, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük a jelentkező cégeknek, milyen kedvezményeket kaphatnak, és milyen feltételek mellett vehetik haszonbérbe a területeket, illetve mikor vásárolhatják majd meg ezeket. „Úgy tűnik, az utolsó bürokratikus akadály is most már elhárult az ipari park benépesítése elől, és a következő napokban-hetekben már lehet közvetlenül tárgyalni a cégekkel”, szögezte le a városvezető.

Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete legutóbbi rendkívüli ülésén döntött az ipari park szabályzatáról. A vita során Ion Gheorghe tanácsos volt az egyetlen felszólaló, aki úgy értékelte, túl sok kedvezményt terveznek nyújtani a cégeknek, de Antal Árpád érvei végül őt is meggyőzték, és megszavazta a határozatot.

A liberális párti városatya többek között kevesellte, hogy az ipari parkban egy négyzetméter terület bérbe adásának a kikiáltási ára 1,5 euró egy évre, illetve azt, hogy az irodaházban ugyanekkora felület bérléséért havi 3 eurót kérnek. Sepsiszentgyörgy bevételét nem a bérekből szeretnék gazdagítani, hanem a cél az, hogy minél több befektetőt vonzzanak ide – nyomatékosította válaszában Antal Árpád. Megjegyezte, a város legnagyobb bevételi forrása a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegekből származik, és az önkormányzat érdeke az, hogy minél több sepsiszentgyörgyi dolgozzon minél nagyobb fizetésért. 

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Vásárcsarnok a bázis helyén

Korszerű vásárcsarnok és egy új színházépület felépítését tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Ugyanakkor megoldást keresnek a Cimborák Bábszínház székházgondjaira is, közölte Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Félszívvel, félszájjal

Pénteken lezajlott az elsősorban végzősöknek szóló munkabörze, de ahogy az lenni szokott, mások is szerencsét próbálnak ilyenkor.

RÖVIDEN

Átadták az Orbán Balázs-díjakat Idén a reformáció jegyében osztották ki a székelyföldi megyék legrangosabb elismerését. Kovászna megyéből Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke vehette át péntek este az Orbán Balázs-díjat a marosvásárhelyi Vártemplomban szervezett díjátadón. „Merem mondani, hogy Kató Béla a jelenkori Erdély Széchenyije. Hálát kell adnunk mindazoknak, akik egész életükkel, cselekedeteikkel mutatják […]

Kilométerek ezreit szaladták

Ötszáz órán át, több ezer kilométeren hirdették Bereck nevét a ReforMaraton 500 kezdeményezés résztvevői, Juhos Gábor maratonista és Bardócz Csaba református lelkipásztor. Az elmúlt pár hét során 179-szer hangzott el „nekifutamodásuk” során az ágyúöntő Gábor Áron szülőfalujának a neve, míg szombaton 180-adszorra is kiejthették szájukon, hiszen útjuk végén befutottak a legkeletibb, reformátusokat is befogadó településre, Bereckbe.

Hétvégi sokadalom

Jó időben, jó hangulatban zajlott szombaton a VI. alkalommal megszervezett Erdővidéki Őszi Sokadalom Baróton.

Elkészült a cégtoplista

Az „értékek találkozója” zárta péntek este a háromszéki vállalkozók hetét, a Startup Weeket. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 24. alkalommal díjazta ünnepi körülmények között a legeredményesebb 1100 háromszéki vállalkozást.

Válogassuk meg!

Barót, úgy tűnik, nem igazán tud előremozdulni a szelektív hulladékgyűjtés kényes ügyében, ugyanis a vegyes hulladék mennyisége idén semmivel sem csökkent a tavalyi értékekhez képest – hangzott el a város legutóbbi tanácsülésén.

Felújítják az iskolát

Tánczos Szabolcs barátosi polgármestertől megtudtuk, október 10-én sikerült aláírniuk a finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztériumnál a közel 2,1 millió lejes pályázatra. Ez magában foglalja az iskola régi épületének – ami annyira romos állapotban van, hogy abba már nem tanítanak – teljes körű rehabilitációját: tetőcserét, külső-belső javítást, a központi fűtés beszerelését, új mosdók létesítését stb. A […]

A Kós Károly utca is készül

Hosszú várakozás után most sikerült Sepsiszentgyörgy önkormányzatának megkötni az első finanszírozási szerződést az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretén belül a Testvériség sétány felújítására, derült ki Antal Árpád polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján.

Röviden

Szemétgyűjtés Kovásznán Szombaton 10 órától a kovásznai Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete szemétgyűjtési akciót szervez a fürdővárosi Lőrincz Zsigmond-sípálya melletti erdőrészben. A találkozás a sípálya parkolójában lesz, a szemétszedéshez szükséges kellékeket a szervezők biztosítják. „Nem nagycsaládos, hanem takarítós, nevelős program ez. A legnagyobb haszonélvezői pedig a természet mellett a gyerekek lesznek, akik azt láthatják majd, hogy […]

Mellőzik a zászlónkat

Van egy törvény, ami arról szól, hogy el lehet fogadni megyei és települési zászlókat. Ennek ellenére ott tartunk, hogy nem tartják be a törvényt velünk szemben – emelte ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Sokszor el kell mondani

Miután belföldön „nem sok jóra számíthatunk”, minden európai fórumon vagy európai szervezet képviselőjének el kell mondani, hogy Romániában nem tartják be a kisebbségek jogait – hangoztatta Kulcsár-Terza József. A Magyar Polgári Párt Kovászna (MPP) megyei elnöke legutóbb az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) képviselőinek beszélt a romániai magyarság helyzetéről.

Baj van a középületekkel

Tegnap délelőtt 11 órától a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tartottak tájékoztatót a megyei tűzoltóság képviselői, a téma a tűzvédelmi engedélyek megszerzése, az ezzel járó törvényes kötelezettségek, illetve az elkerülhetetlen bírságok voltak. A meghívott településvezetők, tervezők, tanintézmények, cégek vezetői főként a bírságok említése után adtak hangot elégedetlenségüknek.

Helyben a helyit

Bizonyára jó okuk van arra a kolozsvári, brassói, csíkszeredai vásárlóknak, hogy Tóth Kálmánék árkosi almapréselőjébe vigyék a gyümölcsöt, ha otthon szeretnék élvezettel kortyolgatni a saját termésnek a multiénál mindig édesebb levét. Megkezdődött a szezon, megnéztük, hogy haladnak a korral a présházban.

Figyelnek a reptérre

A megyei tanács rendkívüli ülésén döntöttek arról, hogy 6000 lejjel támogatják az Andrei Mureşanuan Színház november elején zajló Dbutan-T fesztivál megszervezését, és a megyetanácselnök beszélt a brassói reptér ügyéről is.