Hányatott sorsuk volt Kézdin a par­kolóautoma­táknak. 2015-ben még be is csomagolták azokat

Tegnap délután ülésezett Kézdivásárhely tanácsa, amelynek tagjai költségvetést módosítottak, megpróbálták módosítani a fizetéses parkolásra vonatkozó korábbi határozatot. Emellett a Gosp-Com Kft. igazgatójának havi beszámolóját is meghallgatták.

A gyűlésen Nagy Babos Tamás elnökölt, a határozattervezeteket Bokor Tibor polgármester távollétében Derzsi Gyula alpolgármester terjesztette elő. Több pontban módosult a költségvetés, és a tanácsosok arra a pályázatra is rábólintottak, ami révén szabadidőközponttá alakul át az ún. DAC-tó.

Vita alakult ki a fizetéses parkolást szabályozó korábbi határozat módosítási kísérlete során: az EMNP-frakció tagjai továbbra sem értenek egyet a fizetéses parkolási rendszerrel, s mivel kétharmados támogatásra lett volna szükség, két tanácsos hiányzása miatt a tervezet – négy ellenszavazattal – nem ment át.

Hegedűs Ferenc közönséges időhúzásról beszélt, és arra kérte tanácsos kollégáit, hogy a város és a lakói érdekeit nézve tevékenykedjenek. A téma részleteire és a Gosp-Com Kft. igazgatójának szintén érdekes beszámolójára visszatérünk. 

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Figyelnek a reptérre

A megyei tanács rendkívüli ülésén döntöttek arról, hogy 6000 lejjel támogatják az Andrei Mureşanuan Színház november elején zajló Dbutan-T fesztivál megszervezését, és a megyetanácselnök beszélt a brassói reptér ügyéről is.

Irány a Bodoki-hegység!

A Kovászna Megyei Természetvédelmi és Hegyimentő Központnak köszönhetően elkészült a Bodoki-havasok teljes turistaútvonalának kijelölése, ami GPS-szel is elérhető, 17 turista ösvényt jelent 170 km hosszú szakaszon.

„Húsz év rólunk – értük”

Nagylélegzetű rendezvénnyel, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében tartott konferenciával ünnepelte tegnap a Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Igazgatóság fennállásának huszadik évfordulóját, 20 év rólunk – értük címmel.

Röviden

Díjazzák az év vállalkozóit Huszonnegyedik alkalommal díjazza a legeredményesebb háromszéki cégeket a kereskedelmi és iparkamara. Pénteken 19 órától a sepsiszentgyörgyi Leonor Ballroomban több mint 1100 kiemelkedő eredményt elért céget díjaznak. Idén első alkalommal kap oklevelet az év leg­innovatívabb háromszéki vállalkozása, és az év háromszéki gazdasági újságírója is.  Mentorokat keresnek Vállalkozói iskolát indít a Háromszéki Ifjúsági […]

Tüntet a Sanitas

Tüntetést tart ma délelőtt a fővárosban a Sanitas Szakszervezeti Szövetség, amiért a kormány halogatja az egészségügyi és a szociális ellátórendszer gondjainak megoldását. A megmozduláson 130 Kovászna megyei dolgozó is részt vesz.

Minden jó, ha a vége jó

Nem lett igazuk azoknak, akik sáros őszt, járhatatlan utat, járdákat jósoltak a baróti, az alakja miatt csak Kifli-negyedként emlegetett városrész lakóinak, hiszen némi huzavona után igaz, de a munkálat most már a mindenki által várva várt végkifejlet felé közeledik.

Bicikliút-gondok Szentgyörgyön

Olvasónk arra panaszkodott, Sepsiszentgyörgyön kevés a bicikliút és sáv, illetve ami van, az is fejetlenül lett kialakítva. A férfi egy helyi sportoló megbírságolása kapcsán tette fel a kérdést, hogy a központi parkban miért nem lehet kerékpározni.

Röviden

Jelen volt az őrangyala Hétfő délután szerencsés módon ütközött egy kamionnal az a vigyázatlan sofőr, aki a tejgyári úton kifelé haladva a városból úgy kanyarodott balra a Csíki utcába, hogy nem adott elsőbbséget a szembejövő haszonjárműnek. Személyi sérülés nem történt a balesetben, de az autóvezető 6 büntetőpontot kapott, és két hónapra elvették a jogosítványát. Részeg […]

A város is támogatja a sportot

A megyei tanács után Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete is tegnapi rendkívüli ülésén fogadta el a sportprogramok finanszírozási feltételeire, követelményeire és módszertanára vonatkozó szabályzatot a sporttörvény előírásai alapján. Ez azt jelenti, hogy a város is kiírhatja az élsport támogatására szánt pályázatot.

Ismét büntettek

A háromszéki fogyasztóvédelem munkatársai szeptemberben nem kevesebb mint 121 ellenőrzésen vettek részt, továbbá 26 panaszt jegyeztek fel, vizsgáltak ki.

Szemkiszúrás a kilövési kvóta

Minden este bejár a medve Sepsibükszádra, az emberek félnek kimenni a házból – írja szerkesztőségünknek címzett levelében Bács Márton Csaba. A sepsibükszádi polgármester szerint ebben a formában a sokat emlegetett kilövési engedély csak „szemkiszúrás”.

40-en felül a donorok száma

Múlt héten, október 12-én a megyei vérközpont munkatársainak részvételével szerveztek nagyszabású váradási kampányt a kézdivásárhelyi municípiumi kórházban. Az eredmény, azaz 42 alkalmasnak talált véradó jónak mondható, tudtuk meg az illetékesektől.

Sokrétű adatbázis készül

Idén nyáron 941 középiskolás és szakiskolás végzős regisztrált a munkaerő-foglalkoztatási hivatalban, közülük azokat várják a pénteken megrendezendő állásbörzére, akik nem mentek (nappali tagozatra) egyetemre. A börzét országos szinten megrendezik – számolt be a sajtónak Kelemen Tibor igazgató tegnapi sajtótájékoztatóján.

Egy minimálbér nyaralásra

Elfogadta a szenátus hétfői plenáris ülésén az üdülési jegyek kiosztására vonatkozó, 2017/46-os sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet. Egyes szakemberek szerint ebből még nem kell messzemenő következtetéseket levonni.

Akcióban a SMURD

Idén – az első kilenc hónapban – a háromszéki rohammentők nem kevesebb mint 1998 alkalommal szálltak terepre, ebből 1987 orvosi eset volt, illetve 11 alkalommal közúti balesetek során a roncsok közé szorult áldozatot kellett kimenteniük. Arra voltunk kíváncsiak, milyen esetekben kérték legtöbbször a segítségüket.