Lehet a Szociáldemokrata Pártot (PSD) nem szeretni, de nélkülük olyan törvényt szavazott volna meg a parlament, amely három nap alatt betiltja a székely zászló és himnusz használatát – mondta tegnapi sajtóértekezletén Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) parlamenti képviselője.

A képviselő „egyszerű polgárként” köszönetet mondott mindazoknak, akik kiálltak a Beke–Szőcs-ügy mellett.
– Az ítéletből látszik, hogy túlkapással állunk szemben. Ha egy picit is hibások lettek volna, legkevesebb 25 évet kapnak, netán felakasztják őket. Bár nem mindenki szereti az összehasonlítást, de ez is olyan, mint az Antal Árpád, Ráduly Róbert, Mezei János, Horváth Anna ügye, ahol nem számít, hogy ki, mit (nem) tett, az a fontos, hogy magyar, s ezért ütni kell. Ezért kell mindenféle egyéb preferenciákat félretéve, kiállni ezek az emberek mellett – mondta Kulcsár-Terza, aki emlékeztetett: Bekéék mellé nem sorakozott fel minden vezető politikus.

A képviselő elmondta: a héten a parlament leszavazta azt a törvényt, amely háromnapos határidővel betiltotta volna a székely zászló használatát, a székely himnusz éneklését, és arra kényszerítette volna gyerekeinket, hogy minden reggel elénekeljék az iskolában a román himnuszt.

– Sok mindent rá lehet mondani a PSD-re, teljes joggal, de azt látni kell, hogy az ők segítségük nélkül nem tudtuk volna elutasítani ezt a törvényt – szögezte le Kulcsár-Terza.
A képviselő úgy tudja: „a Băsescu-féle mozgalmisták” máris összegyűjtötték az aláírást és megtámadták az alkotmánybíróságon azt a törvényt, amely lehetővé teszi az anyanyelv használatát az egészségügyi intézményekben. Mint utóbb kiderült: ez tegnap délután meg is történt.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2017. április 21., 9:25
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Igen.Az teny,hogy a Basescu fele hazaarulok mindeg a magyarsag ellen voltak,de amig a hatalmon voltak,kerdem en az Rmdsz miert allt az oldalukon.Mert azt azert nem lehet egykonnyen elfeledni,hogy ok is megszavaztak az Emil Boc idejeben a fizetescsokkenteseket es a nyugdijak csokkeneset,pont ahogyan az akkori Rmdsz-es egeszsegugyminiszter korhazakat szamolt fel orszagszerte,holott meg korhazak epitesere lett volna szukseg.Es abban is igaza van Terzanak,hogy “egyes politikusok” most sem allnak ki a Beke-Szocs ugy mellett.Mondjuk ki tisztan Terza ur,hogy az RMDSZ-rol van szo.Arrol a partrol mely mindeg azt hangoztatja onmagarol,hogy ok a magyar kissebbseg kepviseloi es vedelmezoi Romaniaban.Na de a PSD-t azert ne dicserjuk erosen meg mert az evek soran ok is bizonyitottak mar nem egyszer magyarellenesseguket.Van egy jo regi kozmondas:”Nyugtaval dicserd a napot”.

Ajánló

Röviden

Jelen volt az őrangyala Hétfő délután szerencsés módon ütközött egy kamionnal az a vigyázatlan sofőr, aki a tejgyári úton kifelé haladva a városból úgy kanyarodott balra a Csíki utcába, hogy nem adott elsőbbséget a szembejövő haszonjárműnek. Személyi sérülés nem történt a balesetben, de az autóvezető 6 büntetőpontot kapott, és két hónapra elvették a jogosítványát. Részeg […]

A város is támogatja a sportot

A megyei tanács után Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete is tegnapi rendkívüli ülésén fogadta el a sportprogramok finanszírozási feltételeire, követelményeire és módszertanára vonatkozó szabályzatot a sporttörvény előírásai alapján. Ez azt jelenti, hogy a város is kiírhatja az élsport támogatására szánt pályázatot.

Ismét büntettek

A háromszéki fogyasztóvédelem munkatársai szeptemberben nem kevesebb mint 121 ellenőrzésen vettek részt, továbbá 26 panaszt jegyeztek fel, vizsgáltak ki.

Szemkiszúrás a kilövési kvóta

Minden este bejár a medve Sepsibükszádra, az emberek félnek kimenni a házból – írja szerkesztőségünknek címzett levelében Bács Márton Csaba. A sepsibükszádi polgármester szerint ebben a formában a sokat emlegetett kilövési engedély csak „szemkiszúrás”.

40-en felül a donorok száma

Múlt héten, október 12-én a megyei vérközpont munkatársainak részvételével szerveztek nagyszabású váradási kampányt a kézdivásárhelyi municípiumi kórházban. Az eredmény, azaz 42 alkalmasnak talált véradó jónak mondható, tudtuk meg az illetékesektől.

Sokrétű adatbázis készül

Idén nyáron 941 középiskolás és szakiskolás végzős regisztrált a munkaerő-foglalkoztatási hivatalban, közülük azokat várják a pénteken megrendezendő állásbörzére, akik nem mentek (nappali tagozatra) egyetemre. A börzét országos szinten megrendezik – számolt be a sajtónak Kelemen Tibor igazgató tegnapi sajtótájékoztatóján.

Egy minimálbér nyaralásra

Elfogadta a szenátus hétfői plenáris ülésén az üdülési jegyek kiosztására vonatkozó, 2017/46-os sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet. Egyes szakemberek szerint ebből még nem kell messzemenő következtetéseket levonni.

Akcióban a SMURD

Idén – az első kilenc hónapban – a háromszéki rohammentők nem kevesebb mint 1998 alkalommal szálltak terepre, ebből 1987 orvosi eset volt, illetve 11 alkalommal közúti balesetek során a roncsok közé szorult áldozatot kellett kimenteniük. Arra voltunk kíváncsiak, milyen esetekben kérték legtöbbször a segítségüket.

Az Árpád-szobor hazatért

A mai nemzedék egy része képeslapokról ismeri, és történelemkönyvekből tudja, hogy nem is olyan régen, 120 esztendővel ezelőtt Brassóban egy monumentális szobrot állítottak, ami akkoriban Árpád-szobor néven épült be a köztudatba. A Jankovich Gyula szobrász által alkotott műemlék egy része a Történelmi Vitézi Rendnek és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően vasárnap hazatérhetett.

Röviden

Imaest a tisztaságért A Gyulafehérvári Főegyházmegyében 2008 óta több helyszínen megszervezik azt az imaestet, amelyen fiatalok tesznek tanúságot kortársaiknak a tisztaság értékéről. Kézdivásárhelyen, a Boldog Özséb-templomban holnap 19 órakor Kerekes László plébános mutat be szentmisét, majd tanúságtétel, közbenjáró ima és szentségimádás következik. Az imaest a 18 órai szentmise után kezdődik. A program részeként Bíró László […]

Nem utalhatnak pénzt?

Bár dolgoztak egy fél évet azon, hogy valamennyi pénzt juttassanak a megye sportklubjainak és sporttal foglalkozó szervezeteinek, most mindent lehet elölről kezdeni, ugyanis megváltozott a törvény – derült ki a megyei tanács tegnapi rendkívüli ülésén.

Élményeket ajándékoznak

Sikeres pályázás eredményeként, a svájci HEKS és a Diakonie Austria segélyszervezetek támogatásával szerveztek kirándulást Kovászna városi, fogyatékkal élő fiataloknak szombaton, a közös programot hamarosan két újabb rendezvény követi.

Járhatóbbá tették az utat

A Vargyas-szoros felé vezető 12 kilométeres utat ezelőtt nyolc évvel egyszer már lekavicsoztatta a vargyasi polgármesteri hivatal, aztán 2015-ben 9,6 kilométeres szakaszon, 3 és fél méter szélességben, egy pályázat révén sikerült azt le is aszfaltozni. A szoros bejáratánál levő Kőmezőig maradt azonban egy másfél kilométeres, tengelytörő táv, melyet most, szintén kalákával, megpróbáltak feljavítani.

Új fedett uszoda épül

Egy új, korszerű uszoda építését tervezi Sepsiszentgyörgy önkormányzata a stadion mögött, a város tulajdonában lévő telken. A város vezetősége szerint a mostani fedett uszoda fölött eljárt az idő, és felújítása akkora beruházást igényelne, melyből egy újat lehet építeni.

Kulcsár panaszkodott

Megengedhetetlen, hogy egyesek sporteseményeket gyűlöletkeltésre használjanak, és ennek semmi következménye ne legyen – hangoztatta Kulcsár-Terza József. A Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ-es színekben képviselői mandátumhoz jutott megyei elnöke ez ügyben a belügyminiszternél járt.