Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szépül Mikóújfalu

Szépül Mikóújfalu Kovászna megye

Mikóújfalu életében a korszerűsítések újabb szakaszába léptek. A részletekről Demeter Ferenc polgármestertől (fotónk) érdeklődtünk.

Ismeretes, hogy tavaly júniusban, feltehetőleg rövidzárlat miatt leégett a mikóújfalusi sportpálya épülete, és ennek felújítása különféle bürokratikus okok miatt egyre csak húzódott. A napokban végre sikerült megszerezni a szükséges építkezési engedélyeket.
– A tervezővel egyeztetve az a döntés született, hogy a leégett részt az alaptól kezdve újraépítjük (tegnap már le is rombolták), illetve a „kuglit” (az érintetlenül maradt részt) korszerűsítjük. A munkálatok a tervek szerint jövő évben fejeződnek be. Az első fázisban a költségek 100 ezer euróra rúgnak, illetve hosszú távú cél, hogy vendégszobákat alakítsunk ki, és egy modern szabadidőközpont jöjjön létre a leégett épület helyén. Ennek a finanszírozása önerőből, illetve Kovászna Megye Tanácsának segítségével valósul meg – részletezte Demeter.

A faluban más munkálatok is zajlanak: a vízhálózat felújítását célzó pályázat leadása végett felméréseket végeznek, remélhetőleg még beleférnek az október végére „leszűkített” határidőbe. Ugyanakkor a polgármester iskolakezdéskor jelentette be, hogy a Csere utcai sportterem melletti udvarra felnőttek számára szabadidő eltöltését, illetve gyermekeknek különféle szórakozási lehetőségeket biztosító játszóteret építenek. Céljuk évente, a falu több pontján egy-egy kisebb játszóteret kialakítani, miután a lakosság jelezte, hogy nem elég az óvoda területén lévő egyetlen létesítmény. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük