Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szemetelt a szemét alak

Szemetelt a szemét alak Kovászna megye

Bár múlt pénteken arra járó autósok tetten értek egy teherautót, amint éppen hulladékot ürített le a Szemerja-patak partjára, és riasztották is a területért felelős erdészt, Csákány Lászlót, a helyi rendőrség most mégis ismeretlen tettes után nyomoz…

Az autó rendszámát, sajnos, nem figyelte meg az illető, aki szólt a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökének, holott az nagyon leegyszerűsítette volna a dolgokat, s mire Csákány kiért, a jármű már elment a helyszínről. A hulladékban talált számlaféleségek mégis adtak némi támpontot az elinduláshoz. Úgy tűnik, autóbontásból származó tevékenység maradványai hevernek a patakparton más, vegyes szeméttel, s a gyanú erősen a Jókai Mór úton működő, Vâlceaban bejegyzett ócskavas-átvevő cég felé vezetett (ezt éppen a helyi rendőrség egyik helyszínelő munkatársa mondta), amellyel azonban a papírok alapján nem lehetett kapcsolatba hozni a szemetelőt – ezt már Hadnagy István, a helyi rendőrség főnöke közölte utóbb kérdésünkre felelve.

Az igaz, hogy a munkapont, illetve a cég nem is szerepel a megyei nyilvántartásban – közölte velünk Csákány – ettől már-már a gazdasági rendőrségnek is be kellene szállnia az ügybe. Vajon megteszi? Egy csíki, rendszámot is tartalmazó parkolócédula alapján is nyomoz a helyi rendőrség (amelynek munkatársai péntek délután csak hosszas győzködésre voltak hajlandók a helyszínre kiszállni), de a nyomozás most megállt, mert az autót többször is eladták, utolsó ismert tulajdonosa külföldön van. Az ugyan erősen kétséges számunkra, hogy a látott, kéttengelyű teherautó sem lelhető fel, de a helyi rendőrség eszközei korlátozottak e téren.

Pár hónappal ezelőtt ugyanott történt hasonló eset, a patakpartra több zsák tollat és ócska párnahuzatot raktak le nejlonzsákokban. Akkor hamarabb megvolt a tettes, a szucsávai céget, amelynek szintén csak munkapontja volt nálunk a megyében bejegyezve, a környezetvédelmi őrség kötelezte ugyan, hogy kössön egy hulladék-feldolgozó céggel szerződést, arra viszont egyik szervnek sem volt (?) jogalapja, hogy arra kötelezzék a szemetelőt, szedje össze, amit maga után hagyott, így az út melléke megtisztításának költségei a közbirtokosságot terhelik. Arról nem is beszélve, hogy a helyi rendőrség akkor a sofőrt magánszemélyként büntette meg 300 lejre, s az ki is fizette annak felét (mert 48 órán belül tette meg). Van egy ilyen mértékű büntetésnek elrettentő ereje?!

A városi tanácsnak a figyelmébe ajánljuk, hogy a neki alárendelt és a határozatai alapján működő helyi rendőrség jogkörét bővítse ki, miután a mindennapi valóság bebizonyította, hogy az foghíjas, s a büntetéseket is adjusztálja egy kicsit, egyúttal kizárva, hogy önkényeskedésre adjon alkalmat végrehajtóinak (merthogy kies hazánkban ez sem először történne meg). Az ügy fejleményeit továbbra is figyelemmel kísérjük, ha valaki olyasmiről tud beszámolni, ami előbbre vinné a nyomozást, kérjük, jelezze a helyi rendőrségnek és Csákány Lászlónak (a facebook-oldalán üzenetben). 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások