Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Százak várták

Százak várták Kovászna megye

Több száz ember jelent meg a csernátoni úton levő bevásárlókomplexum legújabb üzletének, a JYSK-nek a tegnap reggeli megnyitóján. Mielőtt a vásárlók előtt megnyílt volna a szépen feldíszített üzlet, a kézdivásárhelyi igazgató munkatársa segítségével elvágta az avatószalagot, majd a bejárat előtt várakozó emberek sokasága birtokba vehette a méretes áruházat.
A JYSK meglepetéssel is kedveskedett, hiszen az első 150 kliens, aki minimum 50 lej értékben vásárolt, egy kacsatollal töltött párnát kapott ajándékba. Kratochwil Kornél István, a JYSK kézdivásárhelyi igazgatója érdeklődésünkre elmondta: ezer négyzetméteren lakberendezési tárgyakkal, az otthont kényelmesebbé tevő tárgyak bő választékával várják a klienseket. Az üzletvezető szerint 13 alkalmazottjuk van, a programjuk pedig a komplexumban levő többi üzlethez hasonló, azaz hétfőn és szombat között 8-tól 21 óráig, míg vasárnap 8-tól 18 óráig tartanak nyitva.
Néhány vásárlóval szóba állva kiderült: eddig Brassóban keresték fel a JYSK-öt, tehát a kézdivásárhelyiek számára nem volt ismeretlen az üzlet eddig sem. Értesülésünk szerint a komplexumban két további üzlet nyílik, az egyik a Takko Fashion, a másik a C&A. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 16., 8:46
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ha az árak így maradnak jó is lenne! Sztgy n is ismerős a yjusk csak ott soha semmit sem sikerült vásároljak az 50% árengedmény ellenére sem mivel előtte 2, 3 mal beszorozzák az árakat! A tegnap kivételesen elfogadhatóak voltak az árak! A daichman is takko is csak ilyen olyan százalékokkal és más országokban használatos árakkal ejti csapdába a vásárlót! A kaufland pedig lépten nyomon becsap az akciós termékeivel 1- 10 lej között 1 terméken!!!!

    • User
      Dátum: 2018. február 19., 8:00
      ÉRTÉKELÉS: 22

      Konkurenciara marpedig szukseg van , a helyiek lassan mar csufot uznek belolunk.
      Pld a termekvasasarunk….olyan arak vannak , hogy azt ki tudja megengedni maganak?es a kisebb helyi uzletek , h nevet ne irjunk,,,a sok romlott , lejart arut nyomjak
      es aztan brassoban a nagyuzletek mindig tele vannak kezdivasarhelyi es a kornyekbeli lakosokkal….Decathlon , Coresi….
      aztank meg ott van az internet,,,,nagyon sokan vasarolnak online…e-magrol kerdem en,,,hany kezdivasarhelyi lakos vasarolt legalabb egyszer?
      felmerest csinalhatnank , h hanyan jarnak oda vasarolni.Miert ne lenne nalunk is?es legalabb helyieket alkalmaztak,,,,,

      • User
        Dátum: 2018. február 19., 17:39
        ÉRTÉKELÉS: 8

        Egyetértek. Sokat rendelek netről és sokszor azért, mert másképp nem lehet. Néhányszor próbáltam valami megvenni Szentgyörgyön a városban, főleg telefon/számítógéppel kapcsolatosakat és vagy végig kellett járjak 4-5 üzletet, hogy kapjak, vagy még akkor se sikerült. Ráadásul nem is a városban lakok. Akkor már megrendelem a neten és a postaköltség simán fedezi a benzinköltséget, a ráfordított idő áráról nem is beszélve.

    • User
      Dátum: 2018. február 16., 13:49
      ÉRTÉKELÉS: 16

      Nem baj az kell a konkurencia..talan nem kellene annyira kapzsinak lenni a helyi vallalkozoknak,termeloknek..nezd a helyi vasarokat..rohej milyen arak vannak. Az idegeneknek oda adjak 30 baniert a pityokat, 8-9 lejert a sajtot, 80 baniert a tejet „leadjak” stb de tolled helyi lakostol minimum 3 annyit kernek.

  • User
    Dátum: 2018. február 16., 12:56
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Rengeteg gagyi -főleg faárúnak mondott -portékájuk van amelyeket össze kell szerelni és közben kiderül ,hogy milyen silány az anyag.Az angol sz.mondás nagyon idevaló ,nem vagyok annyira gazdag,hogy olcsó árút vegyek ‘ de talál rá az ,olcsó húsnak híg a leve , is .Tessék megkóstólni!

    • User
      Dátum: 2018. február 19., 17:13
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Ha nem tetszik, nem kell ott vásárolni. Kétlem, hogy valaki kényszerítene rá. Van sok gagyi a Jyskben és van sok olyan, amit máshol nem kapsz meg. Az árak pedig folyamatosan változnak, akkor kell vásárolni amikor megéri.