Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sok hozama van

Sok hozama van Kovászna megye

Uzon község polgármestere örömmel tudatta lapunkkal, hogy a vidékfejlesztési minisztériumtól is megkapták a jóváhagyást a község általános rendezési tervére (PUG), és miután a helyi tanács is elfogadta azt, hétéves folyamatra tettek pontot.
Kétszer is nekifutottak, első alkalommal, mire megszerezték az utolsó kért aktát is, lejárt az érvényessége az először megszerzetteknek.
Az elfogadott terv egyik jelentős hozadéka, hogy a kiemelt értékkel bíró bikfalvi falukép megőrzésére kötelezhető az, aki ezután építkezni vagy épületet átalakítani, felújítani akar a faluban, vagyis nem ronthat egyetlen nagybefektető sem az összképen oda nem illő épületekkel, mert a PUG-ba be vannak építve a neves műemlékvédelmi szakemberek utca- és faluképet érintő ajánlásai.
Bikfalvát az UNESCO-világörökség részévé kívánják nyilváníttatni, de ez akár húszéves folyamat is lehet. Ezután minden építkezőnek kis füzetet fog a kezébe adni az önkormányzat az érvényes előírásokkal, szabályozásokkal, első körben Bikfalván, aztán a többi településen is.
A terv másik nagy hozadéka, hogy szerepel benne a Kilyén és Uzon közötti, stratégiailag kiemelt helyen, a 11-es és 12-es országút között létesítendő, 250 hektáros ipari zóna, mely jóval nagyobb, mint Uzon település belterülete.
Az önkormányzat már korán felhívta a lakosok figyelmét, ne kótyavetyéljék el földjeiket, ne hagyják ingatlanspekulánsok kezére jutni, hiszen most, beltelekké nyilvánításuk után, sokkal többet érnek majd az idetelepülő befektetőknek. A községhez tartozó többi hat faluban is megnyílik az út a fejlesztésekre, hiszen mindegyik településen megnövelték a beépíthető belterületet. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük