Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Mi is a vesztesek között
Pénteki sajtótájékoztatóján az Európai Unió Régiók Bizottságának soros ülésén elhangzottakat ismertette Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi elöljáró kifejtette, készülőben van az Európai Unió új költségvetése, mégpedig a 2021–2027-es periódusra vonatkozó. És bár az ellenkezőjét hangoztatják, a készülődő költségvetésnek lesznek nyertesei és vesztesei, a kelet-európai országok pedig – úgy tűnik – ez utóbbi kategóriába esnek. Minden jel szerint kevesebb pénz jut a kohéziós alapokra és a vidékfejlesztésre, holott mindkettő éppen ezen országok számára fontos. És bár több pénz jut kutatásra és fejlesztésre, ezeket a forrásokat leginkább a fejlettebb országoknak lesz módjukban lehívni. Ugyancsak pozitívumként jelentették be az Erasmus+ program költségvetési keretének bővítését, de Antal szerint ez leginkább azt jelenti, hogy a nyugati országok több pénzt költenek majd az agyelszívásra, a magasan képzett, közép-kelet-európai fiatalok Nyugatra csábítására. <<

Ház és autó égett
Vasárnap dél körül Zoltánból kérték a tűzoltók segítséget, ahol egy lakóházban ütött ki tűz. Két tűzoltó- és egy rohammentő-autó sietett a helyszínre: a ház 40%-ban égett le, illetve a nyári konyha is károsult, mire sikerült eloltani a lángokat, amelyeket valószínűleg egy meghibásodott kályhából kipattanó parázs okozott. A körülbelül egy óráig lángoló tűz nem követelt áldozatot, ám egy kiskorú, 16 éves lánynak pánikrohama lett a helyszínen, őt a sürgősségre szállították. Vasárnap délután Kézdisárfalva – Ozsdola felőli – kijáratánál egy személygépkocsi gyulladt ki, valószínűleg rövidzárlat miatt. A járgány a riasztás ellenére teljesen leégett. <<

Autó a sáncban
Szombat reggel egy sáncba borult autó árválkodott Kézdiszentlélek Kézdivásárhely felőli bejáratánál. A Hargita megyében bejegyzett járgány látszólag fékezés nélkül hagyta el az úttestet, áthajtva a felezővonalon, a sáncban kötött ki. Tolvaj-Marin Nicoleta, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, a hétvégén nem jegyeztek kézdiszentléleki közúti balesetet, így valószínű, hogy csak anyagi károkkal végződött a karambol, amit nem kötelező jelenteni a rendőrségen.

Zajlik az igazságügyi reform
Márton Árpád RMDSZ-es hon­atya pénteken a román törvényhozásban zajló, úgynevezett igazságügyi reformról tartott sajtóértekezletet. Elmondta, a Iordache-bizottság legújabb előterjesztéseit jó eséllyel már ezen a héten tárgyalja a szenátus. Ennek ellenére, ha figyelembe veszik az ellenzék kérését, miszerint a vitát halasszák el a Velencei Bizottság októberi véleményezését követő időpontra, a jogharmonizációs folyamat késhet. Kérdés persze, hogy miről fog állást foglalni a Velencei Bizottság, ha addig nem fogadja el a parlament a végleges változatot. A különböző civil társadalmi és szakmai szerveződések, illetve hatóságok képviseletének bevonásával előrelépés történt a polgári eljárási törvénykönyv módosítása terén is, múlt hét szerdán már sor került a cikkelyenkénti szavazására. Márton Árpád kiemelte a pozitív fejleményeket, módosításokat: ezután az igazságszolgáltatás bármelyik szintje elérhető lesz akár ügyvéd nélkül is, megerősítették és érvényt szereztek a bírók véletlenszerű kinevezési gyakorlatának, és az előzetes dokumentumkontroll, a bizonyítékok bemutatása is csak nyilvánosan, az érintettek jelenlétében, a tanácsteremben történhet. <<

Biciklis staféta
A Romániai Sclerosis Multiplex Egyesület Temesvárról indította azt az országos projektet, amelynek célja a sclerosis multiplexben szenvedők közösségi bátorítása. A biciklis staféta ma 9 órakor érkezik Sepsiszentgyörgyre, a Kónya Ádám Művelődési Házhoz. Az eseményt figyelemfelkeltő jelleggel és a megbetegedés bemutatásának céljából szervezik, rámutatva, hogy a betegséggel be lehet illeszkedni a társadalomba. <<

Domokos Géza-emlékkonferencia
Domokos Géza születésének 90. évfordulója alkalmából szerveznek emlékkonferenciát ma 10 órakor Sepsiszentgyörgyön Kovászna Megye Tanácsának dísztermében. Az RMDSZ Háromszéki Szervezete, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa által szervezett eseményen Kelemen Hunor, Markó Béla és Novák Csaba Zoltán vesz részt. A beszélgetést Tamás Sándor moderálja, közreműködik Nemes Levente színművész. A konferencia után Zágonban 13 órakor megkoszorúzzák Domokos Géza mellszobrát. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük