Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Szakiskolák a cégekkel
A sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi rendes ülésén megszavazta, hogy a duális oktatás keretében a Berde Áron- és a Puskás Tivadar-szakközépiskolák cégekkel kössenek szerződést, és döntöttek arról is, hogy befizetik a Sepsi SIC Sportegyesületbe, illetve a Vadon Egyesületbe a 2018-ra esedékes részüket. A helyi tanács tízezer lejjel támogatja a jövő héten esedékes kisállat-kiállítást, amelyre az előzetes számítások szerint mintegy kétezer gyerek fog kilátogatni. Ugyanakkor a tanács elfogadta saját intézményei menedzs­mentjének kiértékeléséről szóló jelentést. <<

Figyelem, érettségizők!
A tanügyminisztérium előrehozta az idei középiskolai végzős évfolyam nyári érettségi vizsgára való iratkozásának dátumát. Az eredetileg meghirdetett január 29. és február 2. közti intervallum helyett január 22–26. között lehet benyújtani a szükséges dokumentumokat, tehát ma van az utolsó nap, hogy megtehetik ezt a diákok vagy a korábbi évfolyamok végzettjei, hogy aztán február 12-én kezdjék is az érettségit a szóbeli vizsgákkal, amelyek közül az első a román. Az őszi érettségire majd július 2–6. között lehet iratkozni. <<

Rablás Kézdin
Szerda délután jelentette a sürgősségi hívószámon egy kézdivásárhelyi lakos, hogy az utcán leütöttek egy embert, és a tettes elhagyta a helyszínt. A rendőrök rövid időn belül azonosították a 48 éves elkövetőt, aki pénzt és telefont is eltulajdonított áldozatától. Rablótámadás vádjával indítottak eljárást ellene. <<

Szezonja a falopásnak
Bereckben öt, 22 és 36 év közötti férfit azonosítottak, akik a község melletti erdőből több fát vágtak ki törvénytelenül. A bardoci rendfenntartók egy 54 éves férfit és egy 16 éves fiatalt értek tetten, amint kísérő dokumentumok nélkül szállítottak az erdőből gyökerestől kiszakított fákat. Bölöni 32, illetve 42 éves férfiakat hasonlóképpen illegális fakivágáson és szállításon kaptak rajta, a kézdivásárhelyi rendőrök pedig bűnügyi dossziét nyitottak egy helyi lakos nevére, aki egy beerdősödött területről vágott ki és vitt haza több fát. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 26., 11:19
    ÉRTÉKELÉS: 6

    ROVIDEN: Ioan Denes lett az erdok es vizek(ministerul apelor si padurilor) uj minisztere. EGY VOLT VILLANYSZERELO! Ioan Denes Beszterce-Naszod megyeben,Spermezun szuletett.Elobb az USL tagja,majd a PNL tagja,legutobb a PSD-nel tevekenykedett.Mikor merrol fujt a szel.Egy „veritabil” kopenyforgato.Na mostmar orulhet az UDMR,mert egy ilyen miniszterrel aztan barmit ala lehet iratni.Erdopusztitastol a vadaszatig mindent.Nem beszelve arrol,hogy Beszterce-Naszod megyeben volt Romaniaban a legnagyobb erdomaffia.Ebben a megyeben volt mar az erdok folott rendorgyilkossag,a kulfoldrol lopott erdokitermelo gepek miatt kalasnyikovos lovoldozes a maszkosok es a maffia kozt stb.Most az osszes dolgot nem sorolom fol.A lenyeg az,hogy ilyet csakis Romaniaba lehet tenni,hogy az orszag leggazemberebb megyejebol egy villanyszerelot tesznek az erdok miniszterenek! Most mar minden fatolvaj es orvvdadasz follelegezhet,mert tovabb lophat es gyilkolaszhat anelkul,hogy a torvennyel meggyulne a baja.Hiaba minden.Egy olyan orszagban ahol tolvajok ulnek a parlamentbe,ott sajnos ez tortenik.Es meg csodalkozik valaki,hogy azok a fiatalok miert tuntetnek Bukarestben a PSD kormany ellen?! En azon csodalkozom,hogy az egesz orszag miert nincs az utcan ezek a tolvajok ellen!